Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-04-02 / 14. szám

megszámlálására leültek, akkor nemcsak a kezük között lévő összegre néztek, nemcsak az itt lakók támogatá­sára és nagy áldozatkészségére számítottak: számításba vették az egész magyar ref. egyház „nemeseinek" és híveinek áldozatkészségét, mindazokét, a kiknek az épülő templomot szánták. Úgy tekintették ők a pesti ekklé­zsiát, a mely ott azon az elhagyott helyen lábát az or­szág jövendő fővárosában megvethette, mint a mely nem csak a saját híveinek szolgál, hanem, mint Ráday Ge­deon mondotta, szolgálni óhajt az egész hazai reformá­tusságnak, mindazoknak, a kik ide az ország nevében rövidebb-hosszabb tartózkodásra feljönnek. Igen ! Hegyen épített városnak szánták mindazt, a minek alapköveit nagy buzgalommal, reménységgel és áldozatkész lélekkel oly nagy nehézségek és gyakori sóhajtozások, zavarok között letették. Nagy hit, prófétai látások voltak eleink lelkében. Ezek nélkül semmi nagy dolgot nem lehet kezdemé­nyezni, véghezvinni. Nincs-e szükségünk most is arra, hogy így s ilyen lelkülettel, jövőbe látó nagy érzésekkel tekintsünk arra a helyre, a mely most, száz év multán ismét nagyobb részét illetőleg üresen áll?! Most is háború van. Tud­juk, hogy ebben az esztendőben, de talán még a jövő­ben sem lehetséges talán még egyetlen kapavágás sem. De azt már most is megtehetjük, hogy le- és összeülünk és megszámláljuk erőinket. És a midőn ezt tesszük, te­kintetünk először önkéntelenül is odairányul, az ősök nagy példájára. Mi volt az ő erejük a mienkhez ké­pest?! A halottaiból új életre kelt szent ekklezsia még csak szárnyait bontogatta, de íme mily magasra lendült, hogyan bele tudott látni a nagy jövőbe! Mennyivel iz­mosabbak a mi szárnyaink, nem kell-e nekünk is meglát­nunk, előkészítenünk a még szebb, dicsőbb jövőt azzal, hogy ott, azon a téren, a mely a mi nagy reformátorunk nevét viseli, a közel jövőben olyan új templomunk legyen és olyan intézményeknek alapköveit rakjuk l,e, a melyek méltók a budapesti egyház, a mi egyetemes magyar egyházunk mostani helyzetéhez és a remélt szebb jö­vőhöz ?! Hisszük, hogy nemsokára eljön a béke — a nagy építkezés, megújulás korszaka. Hisszük, hogy 100 év múlva utódaink is kegyelettel nézhetnek a kezeikbe kerülő sárgult írásokra, a melyek majd arról tesznek bizony­ságot, hogy egyházunk mostani vezetőiben az ősökéhez méltó buzgalom, megértés és prófétai, lélek lakozik. Egy ilyen írásra hívjuk fel az évforduló alkalmá­val a figyelmet: arra a felhívásra, a melyet a budapesti egyház mostani vezetősége bocsátott közre és mely itt e helyen is megjelent! Nagy dologról van benne szó. Nehézségekbe ütközik a kivitele ? Igen, de emlékezzünk a régiekről! ... p. Távíratmegváltási lapok ^tt sére a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szö­vetség irodájában (IX. ker., Ráday-atcza 28. szám), j&jtjtjtjt TÁRCZA. Falusi kura pásztorális. — Levél egy keresztyén lelkészhez. — Kedves Utódom! Leveled egy szakasza nagyon elszomorított. Hogy a mi nekem, bár sok munka volt, gyönyörűség volt, a hitelszövetkezet anyagias munkája tövis és akadék a te lelkednek. Nem vitás köztünk, hogy az evangéliomnak lényege a munka, sőt, hogy Krisztus sohasem tartotta akadéknak, hogy rövid műkö­dési idejéből annyit kellett a test gyógyítására, táplálására fordítania. Pál apostol, a kinek egész élete csupa evan­gélizálás, sátorponyva csinálásával keresi kenyerét stb. Mit tesznek a mostani misszionáriusok, Pál apostolok? A ker. ember nem válogathatja ki: ezt a munkát kedvelem, amazt nem; hanem a gondjaira bízottak ér­tékét nézi szüntelen és mindeneknek mindenné lesz. Félre ne érts! Jól tudom én, hogy nem a munka soka­sága vagy nehézsége miatt érzed a tövist, hiszen az a munka, melynek életed minden perczét szentelni szeret­néd, a legmagasztosabb és legnehezebb, az evangelizálás Isten segedelme nélkül a legszorgalmasabb lángésznek is eredménytelen, lelket égető munka s mégis bármely pillanatban kész volnál magadra venni, hogy ezt a mun­kát reggeltől estig szakadatlanul végezzed. De hát meg kell gondolnod, hogy ez idő szerint Isten téged nem csupán erre hívott. Mert egyelőre nem változtathatsz azon, hogy falud nem képes minden munkamezőre külön megfelelő munkaerőt beállítani, hogy az egyedüli munka­társ hadban léte miatt a hitelszövetkezet egész munkája, gondja a te válladon van, a keresztyén szív pedig nem állhatja meg, hogy ne segítsen, ne könyörüljön, ha látja, hogy az ő munkája nélkül a sokaság olyan, mint a pásztor nélkül való juhok. Lám, hit nélküli szörnyű bol­dogtalanságot találtál faludban. Úgy-e, nem nézhetted, hogy maradjon minden a régiben, hanem egész szerető lelkeddel kiálltai, hogy életet önts a félig holt lelkekbe. Nem veszed észre, hogy elődödnek ugyanez a legelső feladat tizedrészben sem sikerült, mint neked? És ha fájdalom tölt el, ha szúr a tövis, mert szinte pazarlásnak látod a hitelszövetkezeti sok munkát a miatt, hogy hasznát czifraságra, kocsmára fordítják, nem vigasztal-é a „kicsiny csapat" szemlélésében az a gondolat, hogy annyi érzéketlenség között máris oly szép eredménnyel munkálkodhattál? Hogy ilyen érzések, gondolatok közt is lehet valaki megtövisezett, összetört lélek? Ne szo­morítson el I A legszeretőbb szívet egy hitvány szó, a sokak gondjait felvevőt egy piczi egyéni, családi gond váratlanul is összetörheti. De minden összetörettetés sem egyéb az ilyen léleknek, mint az a szükséges megalázás, a melyből Isten ereje ismét felemel és a pillanatnyi tétovázás után sokkal lelkesebb munkára bátorít. Hogy faluddal kapcsolatban magamról is szóljak, ott volt oda­menetelemkor a hitoktatás rettenetesen elhanyagolt álla­pota. Gyenge egészségem miatt, orvosi vélemény szerint,

Next

/
Oldalképek
Tartalom