Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-19 / 12. szám

Az angol magas egyház és a katholiczizmus. Többször megemlékeztünk már arról, hogy az anglikán egyház „magas egyházi" pártja milyen közel áll a róm. katholiczizmushoz és hogy sok papját, püspökét csak az államiságból eredő húsos fazekak tartják ott a Rómába vezető út feléri. Most a németgyűlölet, a francziákkal, oroszokkal és az olaszokkal való szövetkezés még bátrabb kiszólásokra sarkalja ezt a pártot. Mint a Chr. d. Clir. Welt-ből olvassuk, élénken hangoztatják, hogy az anglikán egyháznak a háború utáu keresnie kell a közeledést ós egyesülést Rómával. A MI ÜGYÜNK. Felhívás. Most a napokban küldette szét a Kálvin-Szövetség vezetősége a felhívásokat lelkipásztorainkhoz, gyülekezeteinkhez, Szövetségünk érdekében. Hisszük, hogy sok helyen talál megértésre, pártolásra. Itt e helyen is megemlítjük, hogy minden, a Szövetségnek szóló pénzbeli küldemények Nemes Árpádhoz, a Szövetség pénztárnokához (IX., Kálvin-tér 8.), egyéb megkeresések pedig Kálvin-Szövetség, IX., Ráday u. 28. czímre küldendők. P. Horváth Zoltán, lapunk egyik társszerkesztője, a háború eleje óta hadi szolgálatot teljesít. Most az ő kértére levettük nevét a lap. homlokzatáról. Mondanunk sem kell, hogy nagy sajnálattal és vonakodva teljesítettük ezt a kérelmét. Itt, e helyen is köszönetet mondunk neki azért a szolgálatért, a melyet Szövetségünk ügyének mint társszerkesztő a békés időkben olyan nagy buzgalommal teljesített. A válás, hisszük, nem végleges: majd jönnek jobb, boldogabb idők. Ifj. Gonda Béla „A protestánsok és a jezsuiták" czímen egyházunkat és különösen lelkészeinket mélyen sértő czikket írt a Magyar Kultúra legutóbbi számába. Hogy a M. K.-ban minket sértő, bántó czikk jelent meg, az elvégre nem olyan nagy újság. Hiszen csak nemrég is a „bihari új vallás" alapításából kifolyólag a „Kaufmann-vallást" a reformáczióval, Luthert és Kálvint a Kaufmann Mórokkal és a Csicsónékkal állította párhuzamba. (3. sz. 142. 1.) A társszerkesztővel folytatott polémia során is azzal szentencziázott meg bennünket, hogy a jezsuitarendnek köszön annyit a magyar kultura, mint a felekezeti gyűlölködést szító s az ország egységét szükségtelenül megbontó uraknak (értsd a reformátoroknak). Ex uno disce omnes! Az ilyeneket meg szoktuk, ezekre nem reflektálunk. De a fentjelzett czikket nem „bb" és társai közül valamelyik, hanem ifj. Ooncla Béla írta, a ki ennek elején úgy mutatja be magát, mint a ki apai és anyai ágon „tősgyökeres református", id. Gonda Béla budapesti presbiternek és a Kálvin-Szövetség egyik alelnökének a fia. Ezt a czikket már csak mégsem hagyhatjuk szó nélkül. Nos hát ez a czikkíró a maga tősgyökeres református mivoltát azzal igyekszik nagy buzgalommal bizonyítgatni, hogy ő a jezsuiták működését különbnek és értékesebbnek tartja a mi egyházunkénál, a református papokat tudatlan, dilettáns, naiv embereknek deklarálja az egy Petri, az „új szuperintendens" (máshol idézöjelezett püspök) kivételével, a ki szerinte legközelebb áll ahhoz a nagy kvalitáshoz, a mely a kath. főpapokat és jezsuitákat jellemzi. Önérzettől duzzadó reformátusságát azzal is igyekszik bizonyítgatni, hogy szerinte az egy s igaz elfogadható magyar kultúra az, a melyet a „Magyar Kultúra" és a magyar jezsuiták propagálnak; nézete szerint az. a ki nem az ő általuk képviselt szellemben dolgozik, az kulturátlan, ártalmas teremtménye Istennek. Röviden ez a veleje annak a fogadott vagy fogadatlan prókátori czikknek. — Ifi. Gonda Bélát nem ismerjük: nevével, kálvinista hitéből és meggyőződéséből fakadó segítségével a mi lapjainkban, a mi egyháztársadalmi munkáink körében nem találkoztunk. A mennyire ebből a bemutatkozásból őt megismerhettük, azt kell gondolnunk, hogy ő egyike lehet a legnaivabb embereknek, ha abban az illúzióban ringathatja magát, hogy ő tősgyökeres református és lelkileg már nem messze, más regiókba gurult gyümölcse annak az ősi fának, a melyre oly nagy önérzettel hivatkozik. Bizony messze esett, — sajnáljuk, de nem tehetünk róla. Hiszen, sajnos, gurulnak jobbra is, balra is az almák ! De azt hisszük, hogy még a M. K. jobb ízlésű olvasói sem találnak semmi rokonszenvre méltót az ő szereplésében, a mely nagyon emlékeztet ama bizonyos madáréra és nem tartják ők sem dicséretre érdemesnek azt a hithűséget és tősgyökerességet, a mellyel az illető czikkíró ott a „Magyar Kultúra" terén ékesítgeti és fitogtatja magát. Azt sem hihetjük, hogy id. Gonda Béla valami nagy élvezettel olvasta ott a reá való hivatkozást. A mi pedig püspökünket illeti, ő bizonyára fájdalmasan sóhajtott fel ama tövis alatt, a mely azzal a „dicsérettel" lelkébe fúródott. — Bizony nagy hasznára lenne a mi egyházunknak, ha minél kevesebben lennének benne a jezsuita és más körökben forgolódó ilyen „tősgyökeresek" ! (p.) EGYHÁZ, Lelkészválasztás. A nagylónyai ref. egyházközség Szutor Jenő beregszászi s.-lelkészt választotta lelkészéül. Új tábori lelkész. Endreffy János lajoskomáromi ev. lelkészt a hadvezetőség tábori szolgálatra rendelte be. Kitüntetett tábori lelkész. Mint értesültünk, Jávor János dunavecsei vallástanító lelkészt, ki jelenleg az orosz harcztéren teljesít tábori lelkészi szolgálatot, a király, hivatásának az önfeláldozással határos hű teljesítéséért, a II. osztályú ezüst vitézségi érdemkereszttel tüntette ki. Hogy méltó egyént ért e kitüntetés, ennek bizonyságául szolgáljanak az alábbi elismerő sorok, melyek másolata hozzánk beküldetett: „Egy hős tábori pap. Jávor János, református tábori lelkész kiválóságáról tesznek tanúbizonyságot az alábbi elismerő szavak, melyeket Csekme Tamás 62. gy.-ezredbeli kadét írt haza szülőinek 1916. febr. 7-ről: Tegnap istentiszteletünk volt úrvacsoraosztással... Erről a papról már írtam, dé most is megemlékezem. Jávor Jánosnak hívják, dunamelléki születésű; a ki ismeri, mind azt mondja róla, hogy ilyen tevékeny és bátor lelkész nincs több a harcztéren. A mi hadtestünknek egyetlen református papja. Igyekszik híveit minél gyakrabban meglátogatni. Lóra ül s pár nap alatt végig járja az egész hadtestet, akkor hazavágtat, postáját elintézi s mire más csapatok jönnek a tartalékba, ő ismét ott van. Beszédjét, imáját gyakran perczekre félbe kell szakítania az ágyútűz miatt. Templomozás után imakönyveket osztogat; jut a más felekezetiteknek is. Azután megkérdezi, nincs-e valakinek panasza családjának segélyezése ügyében ? Valószínűleg az ő agitácziójának köszönhetjük azt a szép ezüstserleget,