Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-05 / 10. szám
lására mód adatik A 3 iskolák elzárása a nők elől ennek ép az ellenkezője, mert a nőket szinte ráneveli a léha életmódra, a miből viszont jó nem származhat. Sajnos, úgy látszik, hogy a férfiak félnek attól, hogy a nők nem fogják őket csillogó külsejükkel vonzani, ha minden pályán egyforma eszközökkel vehetik fel a versenyt. Ma olvastam egyik napilapunkban, hogy megdöbbenéssel konstatálják, miszerint egyenruhás dolgozó asszonyok, a kiket a háború teremtett, alig különböztethetők meg a férli munkásoktól! Ez lesz tehát a baj akkor, a mikor már nem leszünk czifrák ! A mi Urunk Jézus, mikor így szólt: „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket", nem tett különbséget fiúk és leányok között. Szabad-e akkor a tudomány forrásaitól elzárni csak egy gyermeket is, a mikor 0 mindegyiket egyformán kívánta részesíteni mélységes isteni bölcseségének mindeneket újjáteremtő erejében? Dr. Lénárd Jenöné. '•• " 1 * —-— TÁRCZA. Ugyan hol az Isten? Sötét kis szobának pislogó gyertyája Halványan világít ki a nagy utczára, Ott bent könnyes szemek, bánatteljes álmok Töltik be a sötét, szomorú világot . . . Beteg édesanya síró gyermekével, Nyomorgó nagy inség százezer jelével, Oh jaj, ennivaló napok óta nincsen . . . Hol van itt az Isten ? Ugyan hol az Isten? Az utcza más részén fényes palotából Nevetés, kaczagás hallatszik már távol Minden arczra jólét, gondtalanság írva, Táncz van, szól a zene, a gyönyörtől sírva Mulat ott mindenki, születnek a vágyak, Arany csillár fénynél repülnek az árnyak . . . Hogy haragos szemmel közéjük tekintsen, Hol van itt az Isten ? Ugyan hol az Isten ? Elhagyott harcztéren, piros vértócsában Ott fekszik a harczos . . . már halálos lázban, Hónáért harczolva, ellenség golyója Halálos csapása döntötte a porba. Ajk'a már nem mozdul, szíve már nem dobban, Csak egy-egy sóhaj száll szivéből titokban Segítség, segítség!! De ki jőne, nincsen, Hol van itt az Isten? Ugyan hol az Isten? Idegen országban, sötét erdő szélén Jeltelen kis sír van, virág nincs tetején, Alatta hős nyugszik, — legelői harczolva, Győzelmi zaj közben jutott a halálba. Nincs, ki felkeresse, nincs, ki megsirassa, Jeltelen sírjára könnyeit hullassa — Otthon megsiratják, mert róla hír nincsen, Hol van itt az Isten? Ugyan hol az Isten ? Ugyan hol az Isten? Pusztító csatában? Ezrek halálánál? vagy béke honában? Ugyan hol az Isten ? Ott-e, a hol várják ? Hol a kegyes lelkek szívüket kitárják ? Ott van e az Isten a kedves mosolyban? Ott van-e, hol a szív ő utána dobban? Keserű bánatban, derűs nevetésben? Ugyan hol az Isten? Ugyan hol az Isten ? Kereső lelkemben égi szava zendül, Szavára a lelkem, érzem, hogy megenyhül. Kerestél? szól hozzám s égi arcza ragyog, Hajtsd fejed keblemre! . . . Mindenütt ott vagyok !! Józan Ignáez, ref. theológus. Rippl Irén. Lapunk olvasói bizonyára már hallották és ismerik ezt a nevet. Sebestyén Jenő czikkeiben fordult elő először, a mikor tavalyi ausztriai körútján prágai leveleit irta. Ekkor emlékezett meg arról a kedves meglepetésről, a melyben részesült, a mikor Wolf prágai ev. német lelkész elvezette őt Rippl prágai egyetemi tanár családjához, mert tudta róluk, hogy a Prágában levő sebesült magyar s különösen református katonákért olyan sokat tesznek. Ekkor tudtuk meg, hogy Rippl Irénke a „hű csehek" között a leghűbb magyar leány és hívő, komoly református lélek, hogy az édesanyja is magyar nő, nagy és előkelő református rokonsággal Magyarországon; s bár évtizedek óta távol ól hazájától, hitét és nemzetét nem tudta megtagadni soha. Fiát és leányát is így nevelte s a két gyermek sok tekintetben valóságos őrszolgálatot teljesít most abban a számunkra annyira idegen világban. Az édesatyjuk pedig, a ki a prágai műegyetem volt rektora és nagyhírű tanára (a híres karlsbadi forrásokat pl. ő mentette meg a teljes kiapadástól), egész lelkével szereti azt a népet s azt az országot, a mely az ő számára most már annyi mindent jelent. Nyelvünket különben jórészben érti s valamennyire beszéli is. De miért mondjuk el ezt épen ez alkalommal, hiszen az olvasók is tudják, hogy embereket s egyeseket, még a hozzánk legközelebb állókat sem szoktuk dicsőíteni soha? Azért, mert így akarjuk leróni hálánkat Rippl Irénke iránt, a ki a háború elejétől, de különösen egy év óta a prágai magyar betegek látogatása s a református iratterjesztés terén valósággal egy külön tábori lelkész munkakörét látja el nem csökkenő buzgósággal,
