Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-27 / 9. szám
Ujabb Katona-Otthon. A mult héten nyílt meg az Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Üllői-út 16/B sz. alatti helyiségében a „Budapesti Önkéntes- Otthon". Bizonyára ez is áldásos intézménynek fog bizonyulni most a háborúban és majd a háború után is. Az Önkéntes-Otthon hölgybizottsága naponként 6 és 7*8 óra között teát szolgál fel a látogatóknak. Az Evangéliumi Nőegyesületek Nemzeti Szövetségének VIII. közgyűlése és konferencziája a mult héten 22—25-ig volt a lapunkban is közölt programmal. Szép és lélekemelő volt ez a konferenczia is, a melyről majd bővebben megemlékezünk, most csak annyit, hogy a vidéki egyesületek 40 küldöttel képviseltették magukat, a kiket a Lorántífy-Egyesület tagjai szállásoltak el. — Egyházi életünk újraéledésében bizonyára nagy misszió vár a nőkre s hisszük, hogy ebből a konferencziából is erőt és áldást visznek magukkal, a kik ebben résztvettek. A beszterczei ref. egyházközség Kálvin-Szövetsége f hó 15-én nagyszabású haugversenyt rendezett a katonai és polgári társadalom vezetőivel az elesett hősök emlékének megörökítésére. A magyar, szász és román intelligenczia teljesszámú részvételével, benső testvériesüléssel folyt le a szép estély, melynek emelkedett nemes hangulatát dr. Ravasz László theol. tanár előadása biztosította: „A hősök halálának misztériumáról." A gyönyörű estély 1200 K-nál többet hozott a nemes czélra. A „Magyar Prot. írod. Társaság" pozsonyi köre által évek során át sikeresen tartott „Protestáns esték" ez évi felolvasási rendje. (37. sorozat.) I. Február 19-én: Női patronázs-munka. Dr. Králik Lajosué úrnő. II. Február 26-án: Thököly mint hitünk hőse. Dr. Magyar Győző ev. licz. tanár. III. Márczius 4-én : A szülői szem Pröhle Henrik ev. lelkész és theol. akad. előadó. IV. Márczius 11-én: Új világszemlélet. Dr. Masznyik Endre theol. akad. igazgató-tanár. V. Márczius 18-án: Hazafiság és keresztyénség. Kapi Béla körmendi ev. lelkész. VI. Márczius 25-én: A keresztyénség első küzdelmei. Dr. Révay József késmárki ev licz. tanár s budapesti tud. egyet, magántanár. E programm alkalomszerűen szavalatokkal, ének- és zeneelőadásokkal bővül. A „Magyar Prot. Irodalmi Társaság Debreczeni Köre" ez év április és május hónapjaiban protestáns estélyeket rendez a következő műsorral: a) 1916 április hó 8-ári d. u 5—6 órakor : 1. Énekel a kollégiumi kántus. 2. Elnöki megnyitó. 3. Dr. Kun Béla előadása: „Világi papok". 4. Hammerstadt János zongoraművész: a) Bach J. S.: Fantázia d-moll. b) Schubert F.: Allegro assai. e) Burkhardt M.: Rondo fis-dur. 5. Énekel a kollégiumi kántus. b) 1916 május hó 10-én d. u. 5—6 órakor: 1. Énekel a kollégiumi kántus. 2. Zoványi Jenő előadása: A reformáczió művelődéstörténeti jelentősége. 3. Baja Mihály turkevei lelkész költeményeket olvas fel. 4. Énekel a kollégiumi kántus. c) Később megállapítandó időben: 1. Énekel a kollégiumi kántus. 2 Dóczy Imre: Nevelésügyi feladatok a ref. egyházban. 3 Nagy András előadja a próbaénekeskönyv pár darabját 4. Zárószó. 5. Énekel a kollégiumi kántus. A „Protestárs estélyekre" belépő-díj nincs. GYÁSZROVAT. Losonczi báró líánffy Ernő, az erdélyi ref. egyházker. igazgatótanácsosa, a kolozsvári kollégium főgondnoka, f. hó 17-én,, életének 66-ik évében Kolozsvárt elhunyt. Búzás Ferencz solti ref. lelkész egyetlen fia, Szabó Károly nagyharsányi ref. lelkész sógora, Búzás Ernő, a 23. honvódgyalogezred nagy ezüst vitézségi éremmel való kitüntetésre fölterjesztett zászlósa, 1915. november 4-én, életének 23-ik évében Galicziában, a siemikowczei ütközetben győzelmes roham után hősi halált halt. A bánatos szülők drága halottjukat az ideiglenes nyugvóhelyül szolgált rosochowaczieczi temetőből hazaszállítván, folyó hó 20- napján délután 3 órakor, a solti református templomtéren végzett egyházi szertartás után, a solti ref. temetőben helyezték nyugalomra. Lipták Tivadar izsákfalvi ev. lelkész, életének 57-ik évében meghalt. Áldott legyen emlékük ! SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Gr. K—cs. Megkaptuk, nem túlsötét a kép ? ! Sorra kerül. — K. Z. Ny. Köszönjük az érdekes czikket, csak . egy kis türelmet. Még soka nem volt ennyi közlésre váró czikk fiókunkban. Ez is nehéz helyzet a szerkesztőre nézve. Lehetőleg respektáljuk a beérkezési sorrendet is. Ez az üzenet szól többeknek is. I—s K—n Ka. Előfizetése a mult év elején lejárt. Felelős szerkesztő: B. Pap István. HIRDETÉSEK. Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár a mult héten tartotta meg Harkányi Frigyes báró belső titkos tanácsos elnöklete alatt 69 ik évi rendes közgyűlését, melyen 94 részvényes jelent meg 4074 részvény képviseletében. Az igazgatóság jelentése egyebek közt felemlíti, hogy az intézet a háborús viszonyok közepette a rendkívüli helyzet és a jövő esélyeivel számolva, új kezdeményezésektől tartózkodott, érdekeltségeit nem terjesztette ki, hanem régi hagyományaihoz híven, az intézet tisztán takarékpénztári jellegét szem elől nem tévesztve, tevékenységét csaknem kizárólag meglévő erős, egészséges folyó üzleteinek ápolására és intenzív gondozására fordította. Ez irányban kifejtett munkája kielégítő ered-