Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-03 / 40. szám

BELFÖLD. A pesti ref. egyházmegye közgyűlése. Szeptember 21-én, Budapesten folyt le a pesti traktus közgyűlése. Csendes volt nagyon. Nem csoda. Fegyverek között nemcsak a múzsák hallgatnak. A lenni vagy nem lenni kérdése mellett a máskor fontosnak látszó is úgy eltörpül A jövendőt készítő nagy események forgatagában sok milliós hadak mérkőzésének közepette számbajöhet-e egy kis embersziget, mely most is a békesség fejedelmének vezérletére bízza magát? „Támadhat-e Názáretből valami jó? . . Érdemel-e még figyelmet, várhat-e hozzászegódést az az ügy, melyet mindig többen szoktak elárulni és megvetni, mint hűséggel szolgálni ? A pesti egyházmegye élete s most tartott közgyűlése — még csendes volta mellett is — élő felelet e kérdésekre. A „kevésen való hűség8

még e nagy, világkeverő időkben is erény maradt, mert istenországának ügyét végeredményében mégsem a fegyverek döntik el. Ez ád különös jelentőséget a traktuális gyűlés zsúfolt padsorainak s annak az emelkedett hangulatnak, mely Nagy Ferencz esperesnek különösen szép, ihletett lélekkel megírt évi jelentése nyomán támadt. Gyülekezeteink a sok ezer lélek Bethesda tavai, melyet a háború angyalának szárnycsapásai alatt erőteljes mozgásba jöttek s a pásztori munka gyógyhatásúvá teszi a föltámadt vizeket. Nemcsak a fájdalmak, de a lelki és anyagi áldozattétel munkái is nagyok s ez áldozattételek feljegyzése — mint a jelentés is mondja — még nincs befejezve. Ne is legyen befejezve mindaddig, míg az oltári lángok lobognak s várják az újabb áldozati ajándékokat. A háború sebet vág, lelkeket szomorít, az egyháznak pedig, ha Krisztus egyháza az, gyógyítani, vigasztalni, fölemelni kell. Különös megelégedéssel kell azért tudomásul vennünk, hogy a pesti egyházmegyében a belmissziói munkának egy új és igazán aktuális ágát karolta fel a szeretet. A Budapesti Ref. Ifjúsági egyesület és az óbudai gyülekezet kebelében népes, virágzó „Katona-Otthon"-ok várják a sebesült, lábbadozó katonákat s nyújtanak nékik épületes szórakozást, testi-lelki üdülést, szóval otthont. Ez „otthon"-ok megteremtői, munkásai s buzgó pártfogói valóban rászolgáltak az esperes szép, elismerő szavaira. Maguk az otthonok pedig megérdemlik, hogy tőlünk telhetőleg menjünk támogatásukra, annál is inkább, mert fennmaradásuk a háború után is felette kívánatos. Fölemelő jelenség, hogy híveink a háborús áldozatkészség mellett sem hagyták feledésbe menni „Isten dicsőségét". Jöttek kegyes adományok nem kisebb mértékben, mint máskor; jöttek azokról a helyekről is, hol a felesleget nem igen ismerik. Előttünk a nevek és számok hosszú sora, mely bizonyára nemcsak a jelentésben, de a Bárány könyvében is felíródott, mint ragyogó bizonysága az örök kőszálhoz ragaszkodásnak, hűségnek. Az egyházmegye esztendejének általában mesteri képét adja az esperesi jelentés. Gyönyörűség elmerülni a kép szemléletében, miközben mély megilletődést vált ki a kegyeletes emlékezés. Találkozunk egy hófehér pátriárkának, elment püspökünknek idvezült alakjával. Majd a jótékonyságban soha meg nem fáradt nagyaszszonynak, gondnokunk édésanyjának, gróf Teleki Sándornénak emléke kéri könnyeinket. Ismét egy másik előtt állunk meg hódoló kegyelettel, egy másik előtt, ki előbb cserélte fel özvegyi gyászfátyolát az üdvözültek fehér ruhájával, hogy sem egyetlen fiának (Petri Elek) felmagasztaltatását még e földön megérhette volna. Meggyászoltuk őket, meg azokat is, kiknek szűkebb munkakört, kisebb nevet adott az ég, de mégis a mieink voltak. A becsület mezején, a haza védelmében elesett fiaink sírjára is tettünk egy czipruslombot, óhajtva, várva, hogy a sok kihullott drága vér nyomán majd a béke zöld olajága is kihajt. Istenünk gondoskodik róla, hogy a mult veszteségei miatt kárt ne szenvedjünk. A kidűlt oszlopok helyébe újakat állit, erőseket, viharállókat. Még ott rezgett szívünk húrján a kenetes szó püspökünk elhunyta felett, mikor Isten iránti hálával eltelve köszöntöttük a köztünk megjelent új főpásztort. Az elegikus hangú esperesi jelentés itt, az üdvözlés szavainál a nemes pátosz magasságáig emelkedett s visszhangja támadt minden szívben. De elsősorban a püspök úr szívében, kinek válasza is apostoli fogadalom volt a hűségre s arra a testvéri szeretetre, melyből mireánk, pestiekre, mindig bő rész jutott. Mindig dicsekedésünk ós büszkeségünk volt ő, mert sok egyéb kiválóságai mellett legszebb ékessége volt az, hogy a szeretet királyi parancsát nemcsak vezérczikkekbe írta, de beírta saját szívébe is. A közrendűeket: az új lelkipásztorokat, tanítókat is melegen köszöntöttük körünkben s egy áldott órának felejthetetlen emlékével lettünk gazdagabbak. A szürke adminisztrácziónak sok aprólékos ügyét minek ismertetnők? Legyen elég, ha mozaikszerűen iktatjuk ide egynéhány általánosabb érdekű dolgát gyűlésünknek. A tanügyi bizottság, úgy látszik, hivatásának magaslatán áll, mert egyházi énektanításunk ügyét okosan és szigorral kezeli. A missziói jelentés hű tükrét adja annak a szép és eredményes munkának, melyet felsőbb egyházi hatóságaink azonban még nem eléggé méltányolnak. Dunakeszi-Alag, Rákosliget, Pestújhely szórványok anyásításért folyamodtak. Az állami fizetéskiegészítés biztosítaná a minimális lelkészi jövedelmet. Nem lehet vitás, hogy 1600 korona fizetés egyebütt is, Budapest környékén pedig sokkal inkább, kész nyomorúságot, sőt letörést jelent még a különben jószándékú és tettrekés/ lelkészre nézve is. Ennyiben bizonyos aggodalommal látjuk az amerikai gyorsasággal folyó anyásításokat. A magyar bibliakiadás érdekében benyújtott belsősomogyi indítványt a közgyűlés lelkesedéssel tette ma-