Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-14 / 46. szám
dandósága. Ezért van szükség az evangéliumra, míg emberek élnek e földön. Mivé leszünk? A Krisztusban alászállt isteni élet tüzében átformálódott személyiségünk Hozzá, az Atyához lesz hasonlóvá. Ámen. Marjai) Károly. VALLÁSSÉRELEM. Súlyos vallássérelemre tereli rá a figyelmünket a katholikus papság „Egyházi Közlönyu -e egyik legutóbbi számának „Adalék a gyermekek vallásáról szóló tö'rvényczikkhez" cz. czikke. Dr. Scheffler szatmárnémeti r. kath. hitoktató elmondja ebben, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter „kegyelmi úton" megengedte, hogy özv. F. Gy.-né ref. vallású fiát, F. I.-t „a róm. kath. vallásban neveltethesse". Az ügybuzgó hitoktató bizonyára azért hozta nyilvánosságra ezt az esetet, hogy hasonló buzgóságú kartársainak czélravezető reczepttel szolgáljon arra nézve, hogyan lehet a református gyermekeket könnyű szerrel a róm. kath. vallásban neveltetni. Nagy köszönettel tartozunk mi is néki „adalék"-jáért. E nélkül talán jó ideig homályban maradt volna a vallás- és közoktatásügyi miniszternek ez a minden törvényes alapot nélkülöző „kegyelmi" ténykedése. Az eset az „Egyházi Közlöny" szószerinti közlésében a következő: „A másodosztályból a jobbak vagy öregebbek közül egy párat a többiekkel együtt szintén az Úr oltárához vezettem. Volt a többi aspiráns közt egy feltűnően értelmes, F. I. nevű fiúcska, a ki nagy buzgósággal és örömmel készült a nagy napra. Igen ám, csakhogy az utolsó napokban kisült, hogy református. Meg akartam a dolgot beszélni édesanyjával. Szólok a gyermeknek, mire az bizonyos büszkeséggel mondotta, hogy neki „írása van a minisztertől, hogy katholikus legyen". — „Hozd el hát az írást!" — És csakugyan kitűnt, hogy a katholikus anya református férje halála után folyamodott a nagyváradi árvaszékhez, ez pedig a kérelmet pártolólag fölterjesztette a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és a miniszter „kegyelmi úton" megengedte, hogy az anya fiát a róm. katholikus vallásban neveltethesse. Nem egyedüli eset ugyan, de mégis ritkább. Érdekes a kérés indokolása is, azért álljon itt egész terjedelmében. 37.376. sz. 1913. nov. 7-én a következő véghatározatot hozta: „A gyámhatóság... folyamodónak ama kérvényét, melyben az árvaszék hozzájárulását kéri ahhoz, hogy F. I. nevű fiát a róm. kath. vallásban neveltethesse, ama kérelemmel terjeszti föl a m. kir. vallás-és közoktatásügyi miniszter úrhoz, hogy a kérelmet kegyelmi úton kedvezőleg elintézni méltóztassék. Indokolás. A F. Gy. és K. M. házasságából 1907. évi július 1 én F. I. nevű fiúgyermek született, a ki az 1894 : XXXII. t.-cz. 2. §-a értelmében az atya vallását tartoznék követni, mivel az ev. ref. vallású atya és a róm. kath. vallású anya a házasság megkötése előtt a vallás kérdésében egyezséget nem kötöttek. Minthogy az atya 1909. évi október hó 14-én vagyontalanul elhalt s a gyermek tartása egészen az anyára nehezedik, továbbá minthogy a kiskorú eddig is a róm. kath. vallásban neveltetett s .... az anyának jelenlegi állásban maradása s így a gyermek létérdeke megköveteli, hogy a kérelem teljesíttessék, emez indokából, tekintettel arra, hogy hasonló ügyben a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 49.659/909. sz. a. az árvaszéknek hasontartalmú intézkedését tudomásul vette, a kérvény most nevezett miniszter úrhoz fölterjesztendő volt." A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1914. június hó 30-án 78.256/914. sz. I. alatt az árvaszék véghatározatát „az előadott indokok alapján" tudomásul vette." Mindezekből megtudjuk, hogy a nagyváradi árvaszék már évekkel ezelőtt is kérte hasonlótartalmú intézkedésének megerősítését a kultuszminisztertől s, annak 1909-ben hozott határozatára támaszkodva, kérte ebben az esetben is a kegyelmi úton való, megerősítő tudomásulvételt. Az igazság kedvéért meg kell tehát állapítanunk, hogy nem a mostani kultuszminiszter találta ki azt, hogy néki joga van ahhoz, hogy bárkit is a gyermekek vallásáról szóló 1894: XXXII. t.-cz. imperativ rendelkezései aló! kegyelmi úton fölmenthessen. Ez a kitalálás annak a szomorú korszaknak a maradványa még, a mikor Barkóczy báró szelleme volt az úr a kultuszminisztériumban. Ámde tisztelettel kérdjük a mostani kultuszminisztert, vájjon valamelyik hivatali elődjének kegyelmi tényként föltüntetett törvényfélremagyarázása följogosíthatja-e őt is hasonló cselekedetre?! A törvények félremagyarázása tudtunkkal még nem képez jogforrást. A törvények külön fölsorolják azokat az eseteket és azokat a személyeket, a kik egyeseket kegyelmi úton a törvények kötelező rendelkezései vagy büntető szankcziói alól fölmenthetnek. Arról azonban nincs tudomásunk, hogy az említett törvényczikk akár az árvaszékeknek, akár a kultuszminiszternek vagy bárki másnak is jogot adna arra, hogy valakit az ott nagy körültekintéssel lefektetett és minden esetre kiterjedő törvényes rendelkezések alól kegyelmi úton vagy akárhogy fölmentsen. Tudjuk, hogy a „sexus sexum sequitur" elvét kérlelhetetlenül keresztülvivő 1868 : LIII. t.-czikk helyett, mintegy a róm. kath. egyháznak a polgári házasság fejében adott rekompenzáczió gyanánt, alkották meg a reverzálisokat megengedő 1894: XXXII. t.-czikket. Az új törvény azonban a régebbi törvénynek egyes, a gyermekek vallására vonatkozó rendelkezéseit kifejezetten fönntartotta. A 8. § ugyanis szó szerint a következőket mondja: „Az 1868: LIII. t.-cz. 13., 14., 15. és 18. §-ainak rendelkezései, a törvényesen elismert vallást követőkre is kiterjesztve, hatályukban fönntartatnak."
