Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-24 / 43. szám

István miniszterelnököt a jog-, Mackensen tábornagyot, Enver pasa török hadügyminisztert és József főherczeg, lovassági tábornokot pedig az államtudományok tisztelet­beli doktorává választotta. Az Orsz. Ref. Tanáregyesület igazgatósága az új iskolai évben szept. 26-án gyűlt össze először tanács­kozásra Dóczi Imre elnöklete mellett, a mely alkalom­mal több folyó ügy nyert elintézést. Az egyesület köz­gyűlése felett is tanácskozott és arra a megállapodásra jutott, hogy a fennforgó körülmények között, a hadi állapot miatt azt összehívni még mindig lehetetlen. A köz­lekedés állandóan nehézséggel jár, a drágaság folyvást növekedik s főleg az élelmezési viszonyok annyira sú­lyosbodtak, hogy valamely iskolafenntartó egyházközség és város vendéglátására ezidő szerint gondolni sem lehet. Legföljebb Budapesten lehetne tartani formális közgyű­lést, a mely azonban, előreláthatólag, nagyon néptelen lenne s a melynek szükségét, a mai viszonyaink között az igazgatóság nem is látja. Vallástanári vizsgálat. A középiskolai ref. vallás­tanárképesítő vizsgálat nov. első felében lesz Kolozsváron. Evang. iskolák figyelmébe! 60,000 példányban fogyott el eddig a Bognár Endre-féle „Luther Márton kis kátéja" cz. tankönyv. Ez a tény eléggé bizonyítja e kis könyvecske használhatóságát. Ára 60 fillér. Mutat­ványpéldánnyal szívesen szolgál a kiadóczég. EGYESÜLET. Szocziális kurzus. A Ker. Ifj. Egyesületek Nem­zeti Szövetsége 1915 november 16., 17., 18. és 19-én szocziális kurzus trendez az alábbi programmal: Novem­ber 16. Délelőtt: A Társadalmi Múzeum megtekintése szakvezetés mellett. 2 — 4. Lórántffy-Hadikórház és Dia­konisszaház megtekintése. Előadás a Diakonissza-ügyről. 4—-7. Szocziális kurzus a Társadalmi Múzeumban. 8—10. Értekezlet, Főherczeg Sándor-u. 28. Gyakorlati és hit­erősítő előadások. November 17. Délelőtt: kirándulás Fótlira, a falusi népjóléti intézmények megtekintésére. 2—4. A Hangya megtekintésére szakvezetés mellett. Szakelőadás. 4—7. Szocziális kurzus. 8—10. Értekezlet. Gyakorlati és hiterősítő előadások. November 18. Dél­előtt : Rokkantak iskolája. Népszálló, Népház. Ebéd a népszállóban. 4—7. Szocziális kurzus. 8—10. Nemzeti szövetségi ügyek. Zárógyűlés. A kurzusra a Budapesti Ker. Ifi. Egyesületnél (VIII., Főherczeg Sándor-u. 28) lehet élőszóban, vagy írásban jelentkezni. A Budapesti Evangéliumi Keresztyén Diákegye­sület program inja az 1915/16. tanév első felére. Állandó összejövetelek: Minden csütörtökön este 6—8 óra között barátságos összejövetel. Tea mellett (egy csésze tea süteménnyel 20 fill.) fesztelen beszélgetés, rövid eszme­cserék, ének stb. Résztvenni lehet minden bejelentés nélkül a két időpont közt bármikor. — Minden pénteken este 6—7-ig Sebestyén Jenő theol. m. tanár szeminá­riuma. Tárgy: A férfi és a nő viszonya a keresztyén ideálizmus világnézete alapján. Jelentkezéseket a hiva­talos órák alatt fogad a titkár. — A fenti összejöve­telek szeptember 27-től kezdődőlég helyiségünkben (Ul­lői-út 16/B. I. 5.) tartatnak. Alkalmi összejövetelek: Nyil­vános diákgyűlések október 23-án és november 27-en a Lónyay-utcza 4/C. alatti főgimnázium dísztermében. Október 23-án előadást tart Victor János a következő czímen: Bölcs Náthán bölcsesége. (Vallási és történelmi igazság.) — Nyilvános estélyek a nagyközönség és a diákság részére október 17-én, november 7-én és de­czember 4-én. Külön alkalmi meghívók. — Diáktársa­dalmi intézményünk: Ingyenes, nyilvános társalgó és olvasó szoba napilapokkal és folyóiratokkal félszerelve. Nyitva reggel 8-tól este 8-ig. — Kiadványaink: Lapunk, a Diákvilág. Megjelenik havonként. Előfizetési ára egész évre diákoknak 2 K, másoknak 3 K. Előfizetések Üllői-út 16/B. I. 5 alatti kiadóhivatalba küldendők. A „Háborús Diákvilág". Hadbavonult diákok czímére ingyenesen küld­jük. Bejelentéseket elfogad a kiadóhivatal. Könyveink és röpirataink kaphatók helyiségünkben. Az egyes össze­jövetelekre jelentkezni, vagy a munkára vonatkozólag felvilágosításokat kapni a hivatalos órák alatt (naponként 12—l-ig) az egyesület titkáránál lehet. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Sz. M. E—s. Későn érkezett. A jövő számban reflektálunk az Ev. Őrállóban megjelent „indexezésre" is ! Egyelőre csak eny­nyit: kár volt „elmérgesfteni" a dolgot! Mi is mondjuk: Béke velünk! Felelős szerkesztő: B. Pap István. HIRDETÉSEK. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÁLLÓ Budapest, IV. Ker., Egyetem-utcza J. szám. Régi jó hírnevű családi szálló, csendes fekvéssel a belváros központjában. A mult évben újonan épült minden modern kényelemmel felszerelt hatemeletes házzal bővült. — Szoba­árak 3 koronától. Szabó Imre, szállodás. BI RO MI KLOS 1 Sria^tttónyíeket! konyvnyomdai műintézete J meghívókat, egyesületi és TBudapest, IX., Ráday-utcza 26 § minden egyéb nyomtatványt

Next

/
Oldalképek
Tartalom