Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-19 / 38. szám
A dunamelléki ref. egyházkerület káplánelhelyező bizottsága f. é. szept. 15-én tartott ülésében Budapestre B. Pap Lajost, Újhelyi Jenőt, Kónya Gyulát, Kovácsy Sándort; Kiskunfélegyházára Tóth Lajost; Nagyszékelyre Papp Gusztávot; Szekszárdra Herczegh Józsefet; Becsnieube Korbai Pált; Eszékre Dusza Bélát helyezte segédlelkészül. Adomány a magyar katonáknak. Az amerikai vasárnapi iskolás gyermekek újólag 20,000 evangéliumi részt adományoztak a magyar hadbavonult és megsebesült katonák közötti szétosztásra. Szétosztásra bárkinek küld a Traktátus Társulat. Budapest, F., Hold-u. 3 sz. Adományok. A hadbavonult és sebesült katonák, valamint az otthonmaradottak lelki gondozását czélzó vallásosiratok czéljára újabban a következő adományokat kaptuk: a második lelkészképesitő vizsgát tett segédlelkészek, a kiknek neveit fentebb közöltük, egyenkint 5—5, összesen 50 K-át adtak ! A zágrábi egyházközség 25 K-át és Soltész Károly né 1 K-át adott. Ezen adományok összege 76 K. Összesen befolyt 7924"48 K. Kiadás 7924 48 K. ISKOLA. Nagykörösön, a ref. főgimnáziumba e hó 9-ig 309 növendék iratkozott be. A mult évben beiratkozott növendékek száma 326 volt, — A tanítóképezdébe a folyó iskolai évre 62 tanuló iratkozott be. A mult tanévben 72 növendék volt. A létszámcsökkenésnek az a magyarázata, hogy több növendék bevált katonának. — Az internátusban ez idő szerint 16 képezdei és 8 főgimnáziumi tanuló van elhelyezve. A főgimnázium és képezde közös tápintézetében pedig 75 tanuló nyer ellátást. — A nagykőrösi ref. elemi iskola 23 tanítója közül 11 hadbavonult. Az otthonmaradt 12 látja el a 23 osztály növendékeinek tanítását részint vegyes osztályokba tömörítve az első ós második osztály növendékeit, részint naponként felváltva járatván a tanulókat iskolába. — Pesthy Pál, az egyháznak 46 éven át érdemes tanítója e tanév elejére nyugdíjba ment s helyette a presbitérium Wizer Aladárné, szül. Horváth Ilona kitűnő képesítésű okleveles tanítónőt (néhai Horváth József volt csurgói állami tanítóképezdei tanár leányát) választotta meg. Ez alkalommal a presbitérium kimondta s mindjárt foganatosította is azt az elvet, hogy alkalomszerű megüresedések esetén minden leányiskolához tanítónőt fog választani. Ez által eléri az egyháztanács azt, hogy a női kézimunkát egész éven át rendszeresen tanulni fogják a leánynövendékek. — Az új iskolai év megnyitása szept. 6-án történt. A reggeli istentiszteleten megjelentek az elemi iskolák, a képezde és főgimnázium növendékei. Bakó József lelkész mondott buzgó alkalmi imát. A főgimnáziumi tornacsarnokban tartott tanév-megnyitó ünnepségen Bakó József, a főgimnáziumi, Patonai Dezső, a képezdei igazgatótanács elnökei, majd dr. Kovács Lajos főgimnáziumi, Váczy Ferencz képezdei igazgató s dr. Kökény Dezső főgondnok intéztek lelkes, tartalmas buzdító beszédet a tanulókhoz. A képezdei énekkar Ricsey György ének- és zenetanár vezetése mellett a Himnuszt és a Szózatot énekelte el. A theol. akadémiai választmány f. hó 15-én tartotta ülését dr. Darányi Ignácz főgondnok és Adám Kálmán esperes elnöklete mellett. Az ülés főtárgya az akadémiai ösztön- és segélydíjak odaítélése volt. Á tanárkar előterjesztése alapján a következők kaptak tanulmányi ösztöndíjakat. A Csontos-alapból B. Pap Lajos IV. é., Laky Sándor III. é., Máthé Elek II. é., Bakó László I. é. 200—200 K-át; a Ballagi Mór-alapból 96 K-át Újhelyi Jenő IV. é.; a Szász Károly-alapítványból 80 K-át Herczegh József IV. é.; a Gerenday Antal-alapítványból 80 K-át Kónya Gyula IV. é.; a Gerenday József-, Hubay József-, Polgár Mihály-alapítványokból 50—50 K-át Major János II., Sebestyén Andor III., Kutassy Gyula I. évesek ; a Várady K. alapból 48 K-át Halmi János II. é.; a Rácz Sándor alapítványból 54 K-át Szabó Pál II. é.; a pesti e. m. Szász K. alapítványából 34 K-át Jakos Lajos I. é.; a monori Szász K.-alapítványból 20 K-át Tóth Lajos IV. é. Internátusi ösztöndíjakat nyertek a Darányi Ignácz alapítványból: Bernáth Lajos I. é. és Tóth Pál III. ó. együtt 425 K-át; a Farkas József alapítványból 112 K-át Zsemlye Lajos I. é.; a Kovács Albert, Csúcz Lajos alapítványokból 80—80 K-át kapott Füle József II. é., Csekey Sándor I. é.; a Farkas József emlékalapból 64 K-át Kutas Emil I. é. ; a Makay János és neje alapítványból 26 K-át Komlósi Ernő I. é. Internátusi segélydíjat kapnak a Laky Adolf alapítványból: Kudar Dezső, Józan Ignácz, Szabadfi Elek, Szőke József, Árokháti Béla, Széky Zoltán. Az ülésen bejelentette dr. Pruzsinszky Pál igazgató, hogy az első évre 12-en jelentkeztek. Ezeknek egy része azonban katonai szolgálatra lett behíva. A többi évfolyamra 50 növendék vétetett fel. Ezek közül 20-an teljesítenek betegápoló, illetőleg kórházfelügyelői szolgálatot. Dr. Szőts Farkas internátusi felügyelő jelentése szerint az internátusnak 24 theologus és 16 világi főiskolai hallgató lakója van, tehát felénél is kevesebb, mint rendes körülmények között. A budapesti ref. főgimnázium évmegnyitó ünnepelje f. hó 14-én d. e. volt a Kálvin-téri templomban. Csűrös István vallástanár imája után dr. Szabó Aladár lelkész mondott a tanulókat és az egész gyülekezetet mélyen megindító beszédet a Róm. VIII. 31. alapján. GYÁSZROVAT. Varga Csongor, a moiiostorpályii ref. egyházközség lelkésze élete 30-ik, buzgó lelkészsége első évében folyó hó 9-én d. u. 1 /i 6 órakor csendesen elhunyt. Gyülekezetén kívül ifjú özvegye, édes atyja, F. Varga Lajos nagyrábéi lelkész és számos jó barát gyászolja kora elhunytát. Áldott legyen emlékezete! SZERKESZTŐI ÜZENETEK, Anyagtorlódás miatt több beküldött czikket ez alkalommal nem közölhettünk. A késedelemért munkatársainktól elnézést és egy kis türelmet kériink. PÁLYÁZAT. Pályázat tanári állásra. A dunántúli ref. egyházkerület pápai főgimnáziumánál nyugdíjazás folytán megüresedett egy rendes tanári állás matematika-fizika szakcsoporttal, melyre ezennel pályázatot hirdetünk. Az állás a következő javadalmazással van összekötve; a) Törzsfizetés 2400 K a megfelelő állami kiegészítéssel ; b) lakáspénz 700 K; a VIII. fizetési osztálynak megfelelő törzsfizetés mellett 910 K; c) korpótlék, melynek számításánál a más intézetnél r.-tanári minőségben töltött szolgálati évek teljesen tekintetbe jönnek, öt évenkint 200 K ötször.