Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-19 / 38. szám
BELFÖLD. A budapesti ref. theologusok kórházi szolgálata.* Hideg János ref. tábori lelkész úr a „Lelkészegyesület" 35-ik számában foglalkozik „a budapesti ref. theol. akadémia hallgatóinak a sebesült katonák ápolása" körül kifejtett munkájával. Nem az én feladatom, hogy az elég hosszúra nyúlt levélnek egész okfejtésével foglalkozzam és ép ezért csak helyesbíteni óhajtom a czikknek néhány tévedését, mely csak úgy csúszhatott be, hogy írója egyáltalán nem ismerte azt a munkakört, melyet a ref. theol. akadémia hallgatói kórházunkban vállaltak és az egész főorvosi karnak egyhangú nézete szerint mintaszerűen töltöttek be a háború kezdete óta. A kérdés lényege az, hogy „a gépezetnek — melyet mindnyájan alkotunk, különböző foglalkozású egyének — minden legkisebb alkatrésze a maga helyén és a maga idejében működjék". Épen ez az a pont, melyből kiindultam, a mikor a magyar pénzintézetek nagylelkű adományukkal megvetették egy nagyszabású kórház alapját, melynek személyzetét máról holnapra kellett szervezni. Kapva kaptam a ref. theologusok önkéntes vállalkozásán, a kik munkaerejüket a betegápolás terén kívánták a hazának felajánlani. Mindjárt kezdetben tisztában voltam azzal, hogy intelligens, fegyelmezett és lelkes munkájukat nem lehet egy sorba helyezni a betegápolókéval. Tudom, hogy e téren is beváltak volna, de e téren — és ebben a czikkírónak igaza van — könnyen lehetett női betegápolókkal munkájukat pótolni, sőt abban is egyetértek vele, hogy „ezek eredményesebb, hasznosabb munkát végeznének papnövendékeinknél, a menynyiben van ott sok olyan szolgai munka, a mit ők hivatásuknál fogva sem végezhetnek, míg az ápolónők mindazt elvégeznék". Ep ezért kezdettől fogva felügyelői czímmei körülbelül azt a munkakört osztottam ki nekik, a mit békeidőben a kórházak másodorvosi kara intéz el az orvosi adminisztráczió terén. Minthogy magában véve egyedülálló és új volt a kísérlet, a theol. akadémia vezetőségével abban egyeztem meg, hogy egy hónapig próbaképen alkalmazom a theologusokat. A próba oly fényesen bevált, hogy a kórház összes főorvosai egyhangúlag kérték az intézmény állandósítását. Ma, közel egy évi működés után, végleges ítéletet lehet alkotni e kísérletről. Derék theologusaink nemcsak hogy beváltották azokat a reményeket, melyeket hozzájuk fűztünk, de munkakörük egyre kiszélesedett. A kórházból a hadvezetőség lassanként jóformán teljesen elvonta a végzett orvosokat, úgy hogy ma a bejáró főorvosokon kívül az 1250 ágyas kórházban csak két diplomás másodorvosunk van, míg a többi másodorvosi * A legilletékesebb kézből kaptuk ezeket a sorokat válaszul az illető tábori lelkész úr bántó hangú czikkére. állásokat többnyire alsóbb évfolyambeli orvostanhallgatókkal kellett betölteni. A munkamegosztás helyes elve szerint ezen orvosokra kellett hárítani az összes kényesebb orvosi funkcziókat, úgy hogy az orvosi adminisztráczió jóformán kizárólag a felügyelők vállát terheli. Ha a czikkíró ismeri a katonaorvosi adminisztráczió szövevényes és nagy arányait, igazat fog adni nekem, hogy ezt a munkát intelligens, szegény úrinőkkel elvégeztetni bajosan lehet. Arra nem is akarok kitérni, hogy mit ér a kórház betegeinek az a lelki kapcsolat, melyet felügyelőink a betegekkel megteremtettek. Ezt is bajos volna a nagyon heterogen körökből származó „intelligens, szegény úrinőkkel" pótolni. Igen kiterjedt pasztoralis működésükről sem akarok szólni, sem arról, hogy közvetve mily nagy körre terjedt ki ezirányú működésük a levelezés és egyéb, az otthonmaradottakkal megteremtett kapcsolat által, 6000 családról van itt szó, a mely megérezte az ő szeretetük melegét, melynek szívébe ők öntöttek vigasztalást, reményt. De nézzük az érem másik oldalát: szenved-e lényeges kárt az egyház, veszítenek-e a theologusok e hadiszolgálat által ? A 20 felügyelő közül csak hat van magasabb évfolyambeli (3—4-ed éves), a kik mintegy vezetői a fiatalabb évfolyambelieknek. Ezeket is állandóan cseréljük, úgy hogy például a szeniori állást most negyedszer változtattuk, hogy a kápláni vizsga letételében, káplánság vállalásában stb. a hallgatók kárt ne szenvedjenek és az egyház munkaerőt ne veszítsen. Az akadémia igazgatóságával állandó érintkezésben vagyok, hogy a kollokviumok és szigorlatok letételét a hallgatók rendes időben elvégezhessék. így alig hiszem, hogy az egyház lényegesebb kárát vallaná a theologusok e hazafias vállalkozásának. De azt sem hiszem, hogy a hallgatók egyénisége e vállalt munkában kárt szenvedne. A munka természetéből folyik, hogy a felügyelők szinte katonai fegyelem mellett dolgoznak. Munkájuk nehéz és felelősségteljes, úgy hogy nem igen állhat meg a czikkíró véleménye: „hogy a kevesebb felelősséggel való tartozás csábítaná a hallgatókat e munkára". A háború alatt, különösen a beteg és sebesült katonák körében, természetszerűen meglazult fegyelem következtében a rendet fenntartani nehéz és csak az illető egyéniségébe való beilleszkedés útján lehetséges. Talán még nehezebb a katonai kiképzésben nem részesült, a társadalom minden rétegéből összetoborzott népfelkelőknek rendre és állandóan nehéz munkára való szoktatása. Pedig ebben áll a felügyelők munkakörének Í J /io része. E nevelő munka jövendő hivatásuk teljesítésére aligha lesz hatás nélkül. Az emberi nyomorúság tömege, melyet a háború szül és a mely állandóan körülveszi őket munkájukban, ugyancsak mély nyomokat hagyhat fogékony, fiatal lelkükben és jövŐ-jükre kártékony hatással nem lehet. Marad végül egy pont, melyet említés nélkül nem hagy-
