Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-12 / 37. szám

gal. Bizony nehezen tudjuk megérteni, hogy ilyen prospektusok olvasása közben hogyan tud hallgatni az erős amerikai keresztyénség! Vagy talán Wilson úrral együtt azt gondolják, hogy ez is a „semlegességéhez tartozik? Mi feljegyeztük, mint e véres napok rettenetes dokumentumát, hadd szörnyűködjenek rajta még a késő unokák is. TÁRCZA. Imádság. Mint zuhatag zuhog, ömlik a vér, Embermilliók drága, meleg vére, Uram, rettentő lehet haragod, Mert bíbor sugara felszökik az égre . . . Mi lesz, ha majd egyszer bosszút állasz érte ? Csodás ajándékod veszendőben: Tékozolva fogy, pusztul az élet. Uram, szánjad, sajnáld meg az embert, Hogy útjain bolyongva eltévedt, Hogy önmaga és ellened vétett. Nincs már öröme, elszállt nyugalma, Eltűnt álma, szelid békessége, Félelem és rémület a napja — Óh, felborult világ menedéke: Jöjj, Uram, jöjj, mert Te vagy a Béke. Osváth Eszter. Levél a szerkesztőhöz. A Drina biztosító csapatoknál ünnepeltük vasárnap az egyik zászlóalj születésnapját. Egy esztendőt ünnepeltünk ennek a zászlóaljnak az életében is tele didallal, majd sok nyomorúsággal, sok fáradsággal. A diadalokról nehéz lett volna megfeledkeznünk, de a sok vérről is, mely egy év alatt elfolyt. Ott volt előttünk a Cerny Vrh, ott az útvonal a Drina túlsó partján Losniczától le Krupanjig. Ha néhány dologról, ha a sok veszteséges, de még fényesebb diadalokkal ékesített napokról, ha sok derék magyar, horvát, osztrák vitézünk elvérzéséről nem emlékeztünk volna is meg, ezek a helyek, ez a hegyláncz ott előttünk emlékeztetett volna bennünket. Az ellenségtől nem észlelhető helyen, egy hegyoldal szilvásában feszítették ki a sátort és állították fel az Úr asztalát, hogy onnan hirdethessem Isten igéjét. A hegyibeszéd hangulata vett körül bennünket. A sátor a domb tetején, a hol körben a szomjúhozó lelkek. S bár Annak a boldogsághirdetőnek csak egy gyarló szolgája emelte fel szavát a mindenek Atyjához: azokra a szomjúhozó lelkekre volt ez olyan ünnepélyes pillanat, mint az első hegyibeszéd hallgatóira nézve az övéké. Micsoda szálak egy esztendőn keresztül? A legkülönbözőbb fonalak, melyek abba az évszőnyegbe beleszövődnek. Sokszor egy-egy fonál a kiindulás után eltűnik úgy, hogy lioszszan a szőnyegmentén észrevehetetlenné válik. Egyszer csak aztán megint elemi erővel, környezetének színeit feltétlenül utalva tör elő és folytatódik hosszan, szinte vég nélkül. A fonal néha a szenvedésnek, a nélkülözésnek, virrasztásnak, halálnak fonala. Néha a diadalé. Azoknak az ős, szunnyadó, de egyszerre felébredt erőknek kitöréséé, a melyekről békés időkben alig tudunk. De a melyek ilyen válságos időkben annál hatalmasabb fénnyel és borzalmasabb erővel mutatják be magukat. Hol tartottuk •ezeket az erőket eddig? El voltak ásva? El voltak temetve feneketlen mélységek alatt, sziklakövekkelleszorítva? Vagy fel voltak váltva aprópénzre, az élet mindennapi, koptató, izzasztó, fárasztó, kenyérért harczoló, jobb létért vergődő küzdelmeiben ? És most egyszere visszavettük a széjjelforgácsolt tőkét, összeszedtük és egy munkára állítottuk be, hogy a jövő más képet mutasson, hogy népek és egyesek boldogulása, egyének, nemzetek békéje ne csak olyan fövenyre épült ház legyen, mint az eddigi volt, hanem sziklára alapozva, az isteni igazságtól, jézusi békétől áthatott megrendíthetetlen erősség. Mennyit nem áldozna az ember és mennyit áldoz ma az ember, csak hogy egyszer megbékélhessen, nyugodtan élhessen szerető családja körében. Vájjon ott van-e már a fonalak között a béke szála, a biztos jövő fonala is? Ha nem látjuk is még, de tudjuk biztosan, hogy ott vannak eltéve a Mindenható Isten kezében. Ha méltóknak talál rá bennünket, bizonyára meg is adja nemsokára. A békéhez, Istennel, önmagunkkal, világgal való megbékéléshez közeledtünk néhány lépéssel ezen az évfordulón is. Mindegyik előtt elvonulhatott a mult képe, ott állt a jelen és elébünk állt a jövő egy szent ígéretben, hogy mi, bármiféle körülmények között, bárhova állíttassunk is, helyünket Isten segítségével megálljuk. Ebben a biztos előrelátásban találtuk meg békességünket is. A mit a mult rejt magában és a mit a bizonytalan jövő takar el előlünk, mind annak a békének szolgálatában állnak, a melynek előbb vagy utóbb el kell következnie ránk. Addig pedig ki kell tartanunk. Ki kell tartanunk, abban a tudatban, hogy a mi küldetésünk is isteni küldetés. Isten kiküldi az ő prófétáit koronkint, hogy az ő igéjét hirdessék. De mikor a próféták szelíd, csöndes vagy dörgő, korholó, hatalmas szava csak pusztában kiáltó szóvá válik, a nélkül, hogy a nép, mely hallja, jobb útra is térne utána: akkor veszi Isten az ő vasvesszejét elő. Akkor küldi öldöklő angyalát akár betegség, dögvész vagy háború képében, hogy végigszántva a földön, magával ragadja a gonoszt annak minden ördögével együtt és lelánczolva a Sátánt, újból tiszta fényben, tiszta szeretettel, tiszta erkölcsökkel környezve mutatta az ember szeme elé az örök Élet igazságát. Ha a háborút csak az egyesek gyűlölete vezeti egyesek ellen, akkor az csak gyilkosság, akkor az a Bűnnek egy olyan aratása, a melyik századok mulasztását pótolja ki egy nap, hónap vagy egy év alatt a gonoszság, vadszenve-