Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-12 / 37. szám

MEGÚJHODÁS. Tizenhárom hónapja folyik nemzeti küzdelmünk a montstruózus orosz hadsereggel, mely kénytelen volt megállani a Kárpátok taraján. Élet-halálra védekező hős fiaink erején megtört az invázió s most már saját hazá­jában kénytelen védekezni a rettegett muszka haderő. De minden hazánk védelmében kicsordult vér, minden fiúnknak hősi halála ha megdöbbentő is, mégis áldás fakad nyomán, mert szívünket melegebb, résztvevőbb szeretetre ösztönzi, könnyekre fakaszt és tettekre sarkal! Legyen is áldott minden csepp vér, mely e szent haza szebb és dicsőbb jövőjéért elfolyott, legyen áldott minden hant, mely hős fiaink porait takarja s legyen áldott min­den könny, mely érettük hull! E vér és könny nyomán egész nemzeti, társadalmi és családi életünk a megújhodás útján van. Apródonként ugyan és észrevétlenül, de mind szélesebb és szélesebb hullámokban és a mi lényeges, egységes, határozott, nemes irányban. A vérkeresztség újjászülte az embereket nemcsak a csatatereken, de idehaza is. A népek harcza, mint a háborgó tenger, felszínre vetett minden salakot, s az emberek ámulva látják, hogy a bálványozott nyugati kultúra mint siilyed alá, a mikor gyűlölség, haszonlesés, önzés, gőg, nagyravágyás, hatalmi hóbort, irigység s a leggonoszabb indulatok kerülnek felszínre a nagynak tartott nemzetek legkiválóbb vezetői­ben s velük együtt az általuk vezetett nemzetekben. A kultúrától megbűvölt „nyugatiaskodók" is megcsömör­löttek a puszta kultúrától s látják, hogy az nem egyéb, mint hiú máz, ha erkölcsi erők és vallásos érzések nem ellensúlyozzák az úgynevezett műveltséget s ha ezek az erők nem teszik harmonikussá az ember lelki életét. Egyének, a kik a materiálizmus és természettudo­mányosság legszélsőbb árnyalásait képviselték, csodálatos módon a legbensőbb megindultsággal „Isten"-rőlés „Hazá"­ról írnak és beszélnek; irányzatok, a melyek az ateiz­mus sarkpontján vélték felfedezni az emberi boldogulás lehetőségét, elhallgattak, vagy az evangélium szikláiba kapaszkodva változtattak irányt; hírlapok, a melyek telve voltak pikáns hírekkel, léha tárczákkal és frivol fej­tegetésekkel, a legideálisabb czélok szolgálatába szegőd­tek s bizonyos emelkedett tónus kezd lábrakapni min­denfelé. Elégtétellel kellett olvasnunk például a Népopera körüli vitát a székesfőváros törvényhatóságának ülésén, a hol bátor, derék férfiak keltek síkra a közerkölcsiség érdekében s örömmel kellett olvasnunk egy napilap kom­mentárjait, a mely a sajnálatraméitóan leszavazott kisebb­ség védelmére kelt, pedig ez a lap nem egyszer hozott régebben tárczákat és napi pletykákat, a mit még férfi is csak pirulva olvashatott. És nézzük a lóversenyügy­ben hozott kemény kritikákat, vagy olvassuk a lapok majdnem imaszerű verseit, a mit éreznünk kell e jelek és jelenségekben, hogy az egész társadalom készül át­formálódni a léha közfelfogásból a nemesebb, ideálisabb irányzat felé. A nép értékelése, megbecsülése és megszeretése is előtérbe került s az egyszerű emberek csodás tettei, ön­feláldozó hazaszeretete új perspektívát nyitott azoknak lelkében, a kik az elkábult városi élet gyönyörei, él­vezetei között a „kultúrlény" felsőbbségi érzetével meg­feledkeztek arról, hogy a haza, a nemzet és az elfino­modott városi lények támasza, alapköve a nép, az ösz­szesség, a mely a munkában verítéket, a harczban vért hullajt. És kinyíltak a bezárult szívek, kinyíltak derék, nemes elhatározásokra a magasabb régiók lelkei, a mivel kinyíltak a becsukott tárczák is hihetetlen áldozatkész­ségekre. Versenyre kelt munkása mindenki a trón és haza védelmében s egy fix tétel körül forog minden ember, minden közület, minden lap gondolata, sőt agitácziója: a kötelességteljesítés körül. Igen, e biztató, fényes diadal s a „jobb jövő" nagy ezéljában eltörpült az egyes ember, felolvadt a közös­ségben s oly csodálatos egyesülés támadt, a minőt a tör­ténelem e nemzet életében soha sem mutathatott fel. Mohács és a szabadságharcz nagy leczke volt e nemzetnek, de tanult belőle. Elhallgatott a politikai párt­tusa, a nemzetiségek bontó munkája, a felekezeti gyű­lölködés s nagyjában és egészében minden faktor, min­den faj és minden felekezet nemzeti egységben tömörült, ledönthetetlen hátvédül szolgálva harczoló seregeinknek. És ebben benne van a biztos győzelem Nemzet, a mely így küzdötte le hibáit, kell hogy fennmaradjon, éljen és virágozzék. A tisztító tűz végigperzselt e hazá­ban minden háztájat s az aggódó szülők és hitvesek, a megsebzett szívek, a könnyes szemek s a gyász ós szo­morúság homályán át Krisztus keresztje terjeszt fény­sugarakat. És ott tündöklik a láthatáron már a szivár­vány, mely megbocsátást, békét hirdet s e tettre kelt, munkára, kötelességteljesítésre kész nemzet újabb és dicsőbb új ezer évének kezdetét jelenti. A nagy Bethlen Gábor jeligéje : Istennel, királyért és hazáért valóra vált s valóra fog válni e jelige alatt minden reménységünk! (phz.) EGY ÜDVÖS INTÉZMÉNY. Egészségi állapotom arra kénvszerített, hogy a vi­lághírű karlsbadi forrásoknál keressek gyógyulást s jó szerencsém egy oly intézet lakójává tett, a melyet nem tudok eléggé a protestáns világ figyelmébe és jóindula­tába ajánlani. Ez az intézet a karlsbadi „Ev. Hospiz". 1899-ben alapították a kicsiny karlsbadi ev. gyülekezet nagy lelki­pásztora : lic. Feller Camillo püspökhelyettes és áldott szívű neje azon czélból, hagy az ide nagy számban jövő protestáns betegek egy közös otthonra találjanak, de különösen azért, hogy az amúgy is szerény javadalma­zásit beteg prot. lelkészek ne legyenek kitéve a karls­badi bennszülöttek zsarolási hajlamainak. E czélból Feller úr annak idején egy értekezletet hívott össze s ott bő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom