Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

Ötvennyolczadik évfolyam. 1-sö szám. Budapest, 1015. január 3. PROTESTÁNS IESISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetésiéshirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Űj esztendő. Marjay Károly. — Vezérozikk: Boldogabb új évet. p~. — Krónika: Elismerés — Intés. — Tárcza : Két legény. Muraközy Gyula. Briinni levél. Sebestyén Jenő. — Külföld : Franczia ország. Dr. T. I. Németország {p.) — A mi ügyünk. — Irodalom: Neheny jó új könyv. Montanus. — Egyház. — Egyesület. — Gyászrovat. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Új esztendő. „. . . Fölkent engem az Ür> hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást és megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét és . . . megvigasztaljak minden gyászolót." (Ésa. 61: l, 2. v.) Először Esaiás ajkán csendült meg e szó, mint proféczia. Sötétségben ült a nép. A babilóniai fogságmegérdemelt szenvedéseiben gyötrődött, bánkódott. Mint a virrasztó a napkeltét, várták az örömmondást, a sok összetört szívnek bekötözését, a szabadulást, az Úr búsulásának elmúlását. Mikor jön már a várva várt hajnal ? Hajh, azok a fűzfákra függesztett hegedák zokogás helyett hogy tudnának nevetni, Sión leányai Salamon udvarában úgy nem kaczagtak. Mindenki az új esztendő érkezését leste. Ebben a népben már csak a jövendő megragyogtatása tartotta a lelket. Ezt cselekedte Ésaiás is. Oh, az az új esztendő többet ígért a fogságból való hazatérésnél. „Lesz még dicsőbb jövőnk nekünk" — kiáltották, mert az az új esztendő az Úr jókedvének esztendeje lesz. Az a jövendő elhomályosítja ragyogásával a multat, mert abban a megígért Szabadító eljövend... Másodszor e szó a názáreti kis zsinagógában csendült meg ámuló és megbotránkozó zsidók hallatára. A botránkozás oka ez a kis hozzátétel volt: „Ma teljesedett be ez az Írás ..." Ott volt a legfelségesebb hajnalhasadás, a szegények öiömmondója, a foglyok szabadulását hirdető, a megkötözöttek hűséges megoldozója. Az Úr jókedvének esztendejében felvirradt az első nap . . . Es . . . a mit a nép várt évszázadokon át: nem teljesedett be . . . A szegények közül kevesen hallották meg az Evangéliumot, a szivek bekötözés nélkül maradtak, a foglyok rabságban haltak meg, a megkötözötteket halálra szorította a bűn és nyomorúság kötele, a gyászolók könnyeit vigasztalás nem szárította fel. Nem . . . mert a nép nem értette meg a Felkent szavát. Azt hitte, hogy a dicsőséges, boldog, új esztendő elkészítéséhez neki, mint népnek, semmivel sem kell hozzájárulnia, az csak az Úr dolga. Nem . . . mert nem tudta, hogy nem az idő újul meg, hanem az ember! Hiába mondta néki: új esztendőt vársz? Újulj meg magad, te ember, cseréld ki a szívedet új szívvel, lelkedet új lélekkel, az lesz az Úrnak kedvelt esztendeje. Voltak, a kiknek számára valóra vált a proféczia. A nép pedig ma is várja . . . Ma újra megcsendül a régi szó. Jaj, kinek lehet rá szüksége? Nekünk. Új esztendőt várunk, kérünk. Itthon vagyunk sokan. Mégis mintha sötétségben ülnénk. k barna éjfélnél feketébb búbánat felhője üli meg az eget, a lelkünket. Többet szenvedünk, mint a fogságban ülő nép. Véreink közül hányan, de hányan kínos fogságban nyögnek. Ki tudná megolvasni a megtört szívek számát? Mentől többen vannak, annál jobban lesik, várják a Bekötözőt. Mindnyájan megszegényedtünk, mindnyájunknak szüksége van az örömmondásra, az Evangéliumra. Kinek volna most kedve nevetni ? A mi hegedűink is új esztendőt várnak, a mikor nem fáj nevetve is a szív ! Nem kell mondanunk: „öltözzetek gyászba, (magyar) Sión leányai!" Ki ragyogtatja meg előttünk a mi népünk jövendőjét? Csak az merészelje, a ki annak valóraváltásában az oroszlánrészt vállalja, mert a földi felkentekkel már beteltünk. A mi gyászolóink is Vigasztalóra várnak. Remegünk az Úr jókedvének esztendejéért. Eljön-e a mi Szabadítónk, a kinek mindez ez a sok, sok ígéret valóságként jár a lábanyomába ? Szeretnénk, ha ez esztendővel kezdődne a multat elhomályosító dicső jövő! Jaj, valahogyan a zsidónép hibájába ne essünk újra, mert a múltban beleestünk. Azt hittük, elégséges az időnek, a körülöttünk levő világnak megújulnia, de mi, a szivünk, a bensőnk maradhat a régi. Most ezt nyögjük. Az esztendő újul. Jaj, ha még most, ebben a