Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-23 / 21. szám

KRÓNIKA. Új ellenség. Ez a nagy háború csodálatos módon feltárta népek és nemzetek jellemét, lelkületét. Sok minden, a mi megtévesztő, porhintő hatással volt az emberek ítéletére nézve, szétfoszlott, sok álarcz lehullott. Vigyorgó káröröm, lelketlen kufárarczulat ott, a hol előbb kegyes mosolyra induló ábrázat; „meszelt sírok" és most látjuk, liogy tartalmuk: '„holtaknak csontjai". Sok lélek ment át itt és másutt fájó csalódásokon. De mindezeket betetőzte és ha lehet, még felülmulta most a legújabb fájdalmas tapasztalat. Hát még ez is lehetséges ? ! kiáltottak fel bizonyára még ellenségeink táborában is azok, a kik előtt az emberi tisztesség, az adott szó és lovagias érzések még nyomnak valamit a serpenyőben. íme megcsúfolása mindannak, amit még a kevésbbé érzékeny lelkiismeretnek is valamire még becsültek. „A haza szent önzése," ez volt a lepel, a mely alá a legszeinérmetlenebb revolverezés meghúzódott. Most látjuk ennek a szövetségesnek is igazi arczulatát. De hát a dolgok menete olyan logikus. Hát nem abból ólt e, hízott-e évtizedeken át ez a náczió, a mit másoktól, baráttól, ellenségtől kiuzsorázott. Hírhedt volt valamikor a „graeca íides", most bátran elülhet az „italiana" mellett. — De hát elvégre most egymásra találtak és színlelés nélkül ölelkezhetnek annak a vallási és erkölcsi „nihir'-nek hírhedt képviselői, a kiknek imádói bizonyára nem kevesebb számmal voltak itt nálunk is, mint a sokat gúnyolt „angolimádók De hát d'Annunzio most annak a népnek a vezére, a mely római származásával dicsekszik, de a melyre, úgy hisszük, a Catonál sokkal enyhébb lelkiismeretű „ősök" sem lehetnének büszkék. — Lesz tehát egy új könyv, zöld lesz a színe. Megint újabb okmánya az emberi csalafinta, tekervényes, „alulról jövő bölcsességnek". Ebből is majd főleg azt tanulhatja meg a jobb jövőt megérő és megépíteni tudó nemzedék, hogy a nyíltság, becsületesség a legjobb politika, valamint azt, hogy csak egy könyv van, a melynek tanítása, szelleme el tudja hárítani az emberi bűn, önzés, bír- és uralomvágy okozta zűrzavart, gyűlölködést és az általa felidézett rettenetes szenvedéseket. — Ujabb ellenség, újabb halálok, földindulások mindenfelé, újabb kezdete sok nyomorúságnak, pusztításnak. Mikor tetszik már fel az Ember Fiának jele ott fenn az égen?! TÁRCZA. „Ez az én testem ... ez az én vérem . . A 39. hadosztály i pihenőhelyén szokatlan élénkség van. A lövészárok idegfárasztó küzdelmei után a katonák nagy tömegéből 20 —30-as csoportok válnak ki. E csoportok mindannyian egy tisztás felé tartanak. Halt! . . . Pihenj ! .. . Csak az a különös, hogy sem pipa, sem czigaretta nincs a vitézek szájában. No, itt nagy dolog készülhet. A vezényszavak nem oly harsányak, mint rendesen. A beszélgetés is inkább csöndes suttogás . . . Káromló szó meg épen nem hallatszik .... Leszoktak már arról, mióta hazulról eljöttek. A nagy „manőveren" káromkodni, itt, a halál tornáczában „imádkozni" tanultak meg. A csoportok még mindig gyülekeznek. Köralakban veszik körül már az egész tisztást. Nini., hisz az oldalfegyvere is hiányzik mindegyiknek I . . . Mit akarnak ezek? A tavaszi áldott napfény játszik bújócskát a fák ágaival... Könnyű dolga van, átszaladhat még a lombtalan fák koronáján. De annál jobban megczirógathatja a lövészárok hőseinek orczáját. Hálásan pislognak is fölfelé, . . . liogy „hálaistennek" megint jó időnk van. Mentől többen vannak, annál derűsebbek, mintha a tekintetük is mondaná: „vagyunk ám egypáran mi is !.." Valami mozgás is látszik a tisztás felső szélén . . . ott, a hatalmas fenyő mellett. Két baka emel egy asztalt... Már a hófehér, csipkével szegett terítő is rajta van. Hát azok az ódon kelyhek ? Kupák azok ? Vagy mik ?.. Parancsszó nem hallatszik, a sapkák mégis, szinte egy intésre, lekerülnek a fejről. Minden fej az asztal felé fordul. A sokesztendős fenyő ágai alatt a hófehér asztalhoz lépett egy katona . . . Csakhogy lágyan leomló fekete palást komolykodik rajta. A játékos tavaszi napsugarak most annak estek neki . . . Selymét máris csil-Húsvéti ref. istentisztelet 1915 ápr. 4-én egy galieziai táborban.