Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-09 / 19. szám

elébb is a kiválasztott népre, de most, hogy Jézus mennybe ment, most harmatoznak az egek és töltenek be áldással minden szomjúhozó lelket. Azért a Krisztus mennybemenetelének üunepe kettős erővel kell hogy emlékeztessen bennünket a nagy kötelességre : fel a szívekkel! Fel a mennybe költözött Üdvözítő után. Ott fenn a mi legdrágább kincsünk, ott legyen a mi szivünk ! Legyen ez a nap s életünk minden napja mennybemenetele a mi lelkünknek. Jézus Krisztus, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, az Isten jobbján van és ott esedezik érettünk. Azért jobb, hogy elment, mert ott van és azt akarja, hogy mi is hozzámenjünk, vele legyünk. Vele már a mi földi életünkben. Most mondhatjuk igazán ezernyi baj, nyomorúság és szorongattatás között: Uram, hova mennénk, Uram, hol találna fáradt lelkünk enyhülést, nyugalmat, szabadulást?! Te hozzád megyünk. Milyen jó, hogy mehetünk mindig, bárhol vagyunk, mindenütt, siralmaink mélyéből, a halál árnyékának völgyeiből. És Ő vele maradhatunk mindörökké! Elment, hogy hajlékot készítsen, trónralépett, hogy Királyunk, Főpapunk legyen, hogy beteljesülhessen szent akarata, hogy a hol Ó van, mi is ott lehessünk . . . Vár bennünket, hív bennünket, mutatja az utat . . . Elment ; jobb, hogy elment, most adhat övéinek vigasztalást, hatalmat, örök életet. p. DARÁNYI IGNÁCZ FŐGONDNOK KÖZGYŰLÉST MEGNYITÓ BESZÉDE. Első szavunk, első megnyilatkozásunk legyén a megemlékezésé szeretve tisztelt püspökünkről, kinek jelenlétét mindannyian őszinte sajnálattal nélkülözzük ós kit rövid idő előtt a legnagyobb csapás ért, mely őt érhette, szeretett nejének elvesztése által. A főtiszteletű püspök úr kerületünkkel és annak minden intézményével jót és rosszat egyaránt megosztott. Osztozzunk mi is hasonló hűséggel az ő nagy fájdalmában és fejezzük ki teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből igaz részvétünket irányában. Az isteni Gondviselés engedje, hogy a mint ő példaképen járt előttünk nemes életével, azonképen példát adjon és példát adhasson nekünk, kik erre a mai rendkívüli időkben mindnyájan rászorulunk éltünk terhének méltó viselésében. Szenteljünk egy babérágat özv. gróf Teleki Sándorné, szül. gróf Teleki Jozefin fenkölt emlékének. Az idvezült Nagyasszonyt egyházkerületünkhöz egy hosszú, áldásos életen keresztül számtalan kötelék csatolta. A Gondviselés megengedte neki, hogy egy letűnt kor antik erényeit és klasszikus erkölcsét képviselje és hirdesse közöttünk. 0 valóra váltotta a Szentírás szavait: „Ama nemes harczot megharczolta, futását elvégezte, hitét megtartotta; eltétetett részére az igazság koronája". Kegyelettel emlékezzünk meg Szabó Péter alsóbaranya-bácsi egyházmegyei esperesről, ki hazánk déli határán közel egy negyedszázadon át őrt álló és miszszionárius munkát végzett. Az ő emléke egyaránt tarthat számot az egyház és a haza elismerésére. Legtöbbet szenvedett egyházmegyéink közül a délvidéki harczok folyamán az ő egyházmegyéje; kétszeresen fájdalmas, hogy a mikor az építők és alkotók munkájára legnagyobb szükség van, akkor kell nélkülöznünk apostoli munkáját. Engedje a Gondviselés, hogy a ki az ő örökségébe iil, nem kisebb lelkesedéssel és eréllyel folytassa munkáját tovább. Jelentésem fogyatékos volna, ha meg nem emlékezném azokról, a kiket kerületünk magáénak tartott s a kik a haza védelmében hősi halállal estek el. Fel fogjuk szólítani összes egyházközségeinket, hogy mindazok neveit, kik a becsület mezején hullottak el, alkalmas módon megörökítsék, hogy emlékükből, mint kiapadhatatlan forrásból, késő nemzedékek is hazaszeretetet merítsenek. A kesergő anyákhoz pedig a költő szavaival fordulunk: „Áldozat nélkül — nincsen áldás, feszület nélkül — nincs megváltás: Anyák, ne sírjatok". Ezúttal pedig hazafiúi kegyeletünk jeléül jegyzőkönyvileg megörökítjük Czira Dénes, Sóos Andor, Szabó Károly hősi neveit. 4 világtörténet a magyar nemzetet mérlegre tette ós nemzetünk a serpenyőben súlyosnak találtatott. Ennek érdeme és dicsősége mindenek előtt és mindenek felett katonáink hősi vitézségét illeti; azon katonák vitézségét, a kiknek zömét a magyar ÍÍJl dm ívelő osztály szolgáltatja. A magyar földmívelőosztály egyházunknak is elismerten legértékesebb és legáldozatkészebb elemét képezi. Időtlen idők tanúskodnak arról, hogy szegény népünk erejét mennyire meghaladó áldozatot hajlandó hozni, csakhogy templomát, iskoláját megtarthassa. Ez az önmegtagadás, ez az önfeláldozás nyilatkozott meg egy más alakban a harcztereken is vitéz katonáinkban és megnyilatkozott az otthon maradottak szívet megható adakozásában is. Nemcsak minden szülő, hanem minden egyház és minden iskola is büszke lehet, a mely ily nemzedéket nevelt. Az állam ós a társadalom pedig láthatják, hogy az egyházak és iskolák támogatására fordított összegek a világ erkölcsi rendjében busásan meghozzák kamataikat, mert intézményeink az állam alapköveit erősítik és fenmaradásának feltételeit biztosítják. Ezen nagy időkben, melyekhez foghatókat a történet nem ismer és a melyeknek átküzdése a mi nemzedékünknek jutott osztályrészéül, mi egyénileg is nagy átalakuláson mentünk keresztül. Hol van az a család, a mely aggódás és szomorúság nélkül való lenne, hol van az a család, a mely fölött ne sokasodtak volna meg az élet terhei ós gondjai. De ha ezek mind állanak, áll az is, hogy nincs senki, a kit a haza iránt érzett lelkesedés, győzelmeink dicsősége át ne hasson és a ki ne nézne hittel és reménységgel a jövő elé. Ezek a hullámzó érzések mély nyomokat hagynak Ielkeinkben is. Mások vagyunk, mint a kik voltunk. Látunk ugyan gonoszokat, a kik még gonoszabbak lettek, mert oly szívtelen kapzsiságot kellett megérnünk, melyre