Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-18 / 16. szám

járja szünetlenül a kórházakat. Kellene arra még vagy két-három ember. Ennek a sürgetése az Egyetemes Konvent dolga . . . De azért irattal igyekszünk ellátni mindenkit. Itt Bécsben 32 lelkészjellegű egyén, a vidéken 21 lelkész és más egyén segit a szétosztásban. így aztán a szükséges pár ezer iratot könnyen szétosztjuk. Ügyelünk, hogy mindenki kapjon Harmatcseppet, Bibliai részt, Isteni napiparancsot, (a mi egyszersmind naptár is), Koszorúfüzetet s azonkívül valami lapot („Vasárnap", „Téli újság", „Igaz gyöngyök", „Csendes órák" stb.). De bármilyen szorgalommal osztogatjuk, olyan ez a munka, mint a mesebeli sárkány lebírása: hat fejét leütjük, tiz no ki helyette. Betegek jönnek, betegek mennek, folyton újakkal találkozunk. A ki két-három hét múlva megy ugyanabba a kórházba, teljesen új arczokat talál. Képzelhetni hát, hogy mennyi iratra van szükség. Hát még ha hozzávesszük a harcztérre induló fenyőgalyas csapatokat. Minden héten indul két-három század, közöttük sok derék kálvinista fiú. Kinek volna lelke ezeket csak úgy jó szóval elbocsátani „útravaló" nélkül. Ki tudja, hány indul el arra a nagy „út"-ra, a honnan nincs visszatérés, mert az már maga a visszatérés ! Az örökkévaló Istenhez . . . Örömmel vettük tehát a hírt, hogy vau már irat bőven! De nagy volt a csalódás, mert íme a konventi iroda mindjárt az első rendelés alkalmával „lecsípett" abból, a mit kértünk. Nem szóltam semmit, a mikor márczius elején egytizedrésszel kevesebb iratot kaptam, mint a mennyit kértem. De vérszemet kapott az iroda és az áprilisi szállítmánynál a kért mennyiség tizedrészét küldte. Tízezer irat helyett, melynek egyharmadrésze hadbavonuló csapatoknak kell, csak ezer egynehányat! Valóban érthetetlen eljárás ós, mint értesültem, nemcsak én jártam így. Senkinek sincs joga megtagadni, elvenni a mi sebesült katonáinktól a lelki kenyeret. Felteszem a nyílt kérdést: ki bízta meg a konventi előadót, hogy expediálás helyett így könnyítsen a dolgán . . . ? ! Most pedig itt vagyunk iratok nélkül. Egy hét óta egyetlen egy ,,Harmatcsepp"-ünk sincs. Tegnapelőtt adtuk ki az utolsó darabot az „Isteni napiparancs"-ból; holnap fogy el a „Koszorú" utolsó hervadt levele. De azért nem csüggedünk. Készen van már, a mit osztogatni fogunk. Egy rövid kis hektografált czédula ez, rajta pár sor: „Eddig minden katona kapott tőlem vallásos könyveket. De elfogyott. A Konventi Előadó Úr, kire a ref egyház a sok ezernyi irat szétküldését bízta, a te részedre, kedves bajtársam, nem küldött. 0 az oka." Mielőbbi gyors orvoslást kérünk ! * * Közreadtuk a panaszos czikket, természetesen az audiatur et altéra pars elvét nem feledve. Egyébként úgy történt a dolog, mint értesültünk, hogy a konventi irodát nagyon sok helyről keresték fel egyszerre tömeges megrendeléssel. Mi a magunk részéről felkértük az irodát arra, hogy kellő időben értesítsen az általunk szállított füzetek készletéről, hogy gondoskodhassunk a megfelelő utánpótlásról. Mint a panaszos czikk is mutatja, a szükséglet nagy; de nekünk helyt kell állnunk és fedeznünk kell azt. Kérünk tőle a rábízottakból, de nem ád elő belőle, így lesz igaz a régi meghatározás: komorna, mert víg, lucus a non lucendo, előadó, mert nem ád elő ! . . . CsiJcesz Sándor ref. tábori lelkész. Wien, IX., Hotel Regina. IRODALOM. Válasz „Hitünk hősei" cz. könyvemnek a „Ref. Szemlében" megjelent, —e aláírású bírálatára. Tér és idő kímélése végett egyenesen reá térek magára az ismertetésre. A bírálat első része szemrehányásokból áll* a szereplő személyiségek, már mint a „hősök", kialakítva nincsenek „Nem hogy élő ... alakok volnának, de egyszerűen nem is alakok .. valami ásatag szobortöredékek . . . torsók." Szóval a bíráló kartárs hőseimet alaposan leteszi, lejebb már nem is teheti. Leteszi fölényesen, csalhatatlanságának teljes tudatában, megfellebbezhetetlenül. Őszintén szólva, tetszik nekem az efféle határozott beszéd, itt legalább minden disputának vége van. Eddig rendben is volnánk. Csendes szívvel elkönyvelném ezt a kioktatást, végre is, nem mindnyájan fordultunk meg több ízben is ott, a hol az Úr a talentumokat osztogatja; de egy-két dolog mégis csak arra ösztönöz, hogy igénytelen szavamat fölemeljem. A kicsinylő hangot, mely az egész ismertetésen átvonul, mellőzöm, igazán nem én vagyok hivatva megbírálni, mennyire jogosult az, de a mi a szemrehányások lényegét illeti, nem hagyhatom szó nélkül a többé-kevésbbé ismeretes ós nézetem szerint elég fontos tényt, hogy meg előzőleg olyan bírálatok jelentek meg, a melyek a Kartárs úr bírálatával nem állanak összhangban, jobban mondva azzal homlokegyenest ellenkeznek. Az egyik ismertetés szerint a szóbanlévő könyvben „a magyar reformátusok jelleme és élete élő alakoként" tárul elénk. Beszél „varázsról", mely a könyv „alakjaiból árad felé stb. Nem törődhetem a szuverén, lenéző mosolygással, hiszen az, a ki így írt, szintén csak tud olvasni s egy a középosztálynak szánt kis könyvet elbírálni. Idézhetném más egyházi lapnak (pl. a „Lelkészegyesületnek") szavait is, de (az érthető okokból) reám nézve kissé kínos idézgetéseket rövidre akarom fogni, csak a „Vasárnapi Újság" ismertetéséből álljon még itt néhány szó : „Hitünk Hősei XVI. sz." P. P. könyve, a Prot. Írod. Társ. legújabb kötete a magyar prot. egyház múltjának legkiemelkedőbb alakjairól szól igen gazdag tanultsággal, színes, lekötő előadásban, a melyet érezhetően áthevít az egyházhoz való szeretet ápolásának őszinte és lelkes vágya. De emellett sok igen érdekes, jellemzően korfestő adat is van a könyvben, a mely buzgó munka tanulságos eredménye." Még egyet. Midőn az országos népiskolai, ifjúsági