Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-11 / 15. szám

legszentebb kötelességeinkről való megfeledkezés. A tanítványok vették a nagy megbízatást. A miként engem küldött az Atya, én is akképen küldelek titeket. Nem várt hát hiába a világ. Kitárultak a zárt ajtók, elindultak az apostolok ajkukon a nagy evangéliummal: Jézus él: van Megváltónk, Szabadítónk, örök Főpapunk, Fejedelmünk, Királyunk. Most se várjon senki hiába. Volt-e valaha nagyobb szükség erre a nagy bizonyosságra, mint most ezekben a napokban. Volt-e több szomjúhozó, zárt ajtók mögött ülő aggódó lélek, mint most a nagy megpróbáltatások idején: „Én is akképen küldelek titeket" : az egyházat, annak minden szolgáját, minden tagját. Menjetek és vigyétek az evangéliumot, térjetek be minden házba, minden sötétségben ülő lélekhez az Én nevemben. És ha igy mentek, nem mentek üresen : veszitek a Lelket, az én lelkemet, a mely ad gyógyulást, békességet, bűnök bocsánatát és megtartást az örök életre. —a.— HONVÉDELEM. Most „íródik" a történelem: a mi történetünk, annak egyik legragyogóbb lapja. A késő utókor majd talán még jobban megérti, méltányolja ezt, mint mi, a kik benne vagyunk a mindennapi élet árjában, a kiknek figyelmét a nagy eseményektől nem egyszer elvonják a mának gondjai, az itthoni életnek aprólékos küzködései, nehézségei, örömöt, bánatot hozó dolgai. De ezek daczára is feszült várakozással, szinte lélegzetet visszafojtva, aggodalmak és reménységek közt figyeljük azt a nagy harczot, a mely ott fenn északon érettünk, a mi ezeréves hazánk, drága otthonunk, békességünk, nyugalmunk érdekében folyik. Nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. De látjuk, halljuk, hogy a mi hős fiaink szinte emberfeletti, nehéz küzdelmek, szenvedések árán állnak ott fenn és tartóztatják fel a hömpölygő áradatot, a mely elbontással fenyeget bennünket. Lehet-e a napnak egyetlen órája, a melyben nem ő reájuk, az ő harczaikra, értünk hordozott szenvedéseikre és a mi békességünk érdekében kapott sebeikre gondolunk ?! Minden gondolatunk, minden érzésünk, sóhajunk egy-egy imádság ő érettük, az ő életükért és győzelmükért. Megérkezett a mult napokban a tavaszi napfény, most kétszeresen kedves, éltető és felemelő ránk nézve. Hiszen tudjuk, írják nekünk, hogy őket is melengeti, beléjük is új erőt és bátorságot önt. Megállottak el nem fogyó bátorsággal, csodás kitartással, rettenetes hóvihnrban, dermesztő hidegben, most a tavaszi szellő és napsugár növeli, kétszerezi lelkükben a hősiességet, kitartást és legszentebb kötelességérzetet. •Ök tudják most miről van szó: honvédelemről, kedveseik, tűzhelyeik megtartásáról, nyugalmáról. Azért „szilárdan áll az őrség" ott a fegyverek koszorúzta hegyek gerinczén és a völgyek mélyein. És mi bízó reménységgel emeljük fel szemeinket oda a hegyek felé, a honnan most nekünk földi békességünk, nyugodalmunk, biztonságunk segedelme jön. Elesett egy erős várunk. Fájdalommal vettük a szomorú hírt; azt emberi tudás és munka építette, de ezeket a hegyeket ott fenn Isten készítette a mi oltalmunkra, erősségünkre. De most ezekben a napokban, a midőn ott fenn nagy, ádáz véres harczok folynak, van szükség különösen arra, hogy azok, a kik itthon vannak, kettőzött erővel kérjenek és vegyenek részt a honvédelem nagy munkájában. A háború eleje óta írnak és szónokolnak arról, hogy micsoda értékeket vált ki az emberi lélekből ez a nagy élet-halálliarcz. Mit ér a szó, a bölcselkedés és bizonyos kategóriák felállítása- Ha látó szemekkel nézünk körül és megfigyeljük a rideg valóságot, óh akkor fájdalommal állapithatjuk meg, hogy a tények nem akarnak mindenben alkalmazkodni a mi dikczióinkhoz, feltevéseinkhez. Itt járnak, kelnek előttünk a nagy ellentétek. A hősiesség mellett kötelességek aluli gyáva kibúvás; nagy önfeláldozás mellett a legridegebb, visszataszító önzés, nyereségvágy; az Isten felé'fordulás a niagábaszállás mellett, az „ eg yünk, igyunk, mert holuap meghalunk" elv szerinti legléhább gyönyörvadászat. De most ím itt a 12-ik óra; most hangozzék hát fel az az Ige, a mely szól a küzdő Jósuák mögött álló imádkozó Mózesekről: emberekről, nemzetről, egyházról. Most kell igazán felkészülnünk nekünk is a honvédelem dicsőséges cselekedeteire az imádkozzál és dolgozzál örök törvényének parancsolata értelmében. Most van a nagy alkalom; volt-e valaha nagyobb, a mely szinte ellenállhatlan erővel áldozatra és munkakészségre, egymás megértésére, egyesülésre hív bennünket. Látva a sebeket, a melyek.érettünk nyílnak, nem tűszúrásszerű-e minden bántalom, a mely bennünket ér; látva a mérhetlen fáradalmakat, a melyeket érettünk hordoznak, nem tollkönnyű-e minden mi fáradozásunk és terhünk, a melyet itthon hordozunk ?! Felemeljük szemünket a hegyek felé és azokon túl oda fel a magasságba, onnan kérünk oltalmat, segítséget, védelmet honunk, kedveseink, testünk és lelkünk számára. Istenre bízzuk ügyünket és az ő erejével készülünk fel a honvédelemmel járó minden munkának, áldozatnak, szenvedésnek hordozására. p. TÁRCZA. Magyar katonák közt — osztrák kórházakban. — A Kálvin-Szövetség márcz. 21-iki estélyén tartott felolvasás. — A mikor a Ref. Egyetemes Konvent az ausztriai magyar ref. sebesültek látogatásával megbízott, a három hónapra tervezett útban benne volt még az osztrák tartományokon kívül Bosznia és Herczegovina is. Én magam sem voltam még akkor tisztában az ilyen utazás technikájával, arról sem volt fogalmam, hogy mily sok időbe kerül csak egy-egy kórház meglátogatása is, így tehát bizton reméltem, hogy februárban már Boszniában lehe-