Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-21 / 12. szám
nőnket bűneinkre figyelmeztessen, azokért megdorgáljon s bűnbánatra indítson. De Isten fel tudja a háborút arra is használni, hogy nemes és igazságos földi ügyek szolgálatába állítsa s épen azért hihetjük, hogy az igazságos ügy mellé áll s azt diadalra segíti. — Milyen a béke, a melyet Isten akar? Az ember csak külső, politikai, nemzeti, társadalmi békére gondol, de ez sem lehet igazi, mint a hogy nem volt igazi Magyarországon a nagy világháború kezdete előtt sem, ha a lelkekben Isten békéje nem uralkodik. Isten szándéka az, hogy az emberiség szemellátható világtörténetébe elejétől fogva beleszövődött, de az evangelium világossága nélkül meg nem érthető másik történetet, az Isten országának történetét fejlessze, kiterjessze, abba minél több lelket belevonjon. Mert mennél többen lesznek az Isten országának tagjai itt a földön annál inkább terjed az igazi békesség. — A békesség fejedelme. Az emberi lélek békéjét Istennel a bűn zavarta meg. De Isten nem vetette el egészen a bűnös embert, hanem eleitől fogva utat készített számára, hogy ha elszakadt is tőle, visszatérhessen. Jézus a béke helyreállítója Isten és ember között. Jézus, a kinek élete és működése nem szorítkozik arra a rövid időre, melyet testben töltött a földön, élt, hatolt, munkálkodott kezdettől fogva s él, hat, munkálkodik ma is. Munkája azonban, a földre jövetele előtt, inkább csak előkészítő munka volt az emberiség történetében. Az embernek először meg kellett ismerkednie a bűn hatalmával s Istennek bűntgyűlölő szentségével, hogy vágyakozzék a szabadulás utáu, s fogékonnyá legyen a szabadító befogadására. így jött el az idők teljességében Jézus, nemcsak mint tanító, mint példánykép, hanem mint Isten önfeláldozó, megváltó szeretetének megtestesülése. Számunkra az út az Isten országába a Golgothán át vezet. — Győzedelmes harcz. Mikor Jézus az emberi lelket be akarja vonni Isten országába, ellenállásra talál. Az embert megkötözi a hitetlenség, a bűn, az emberektől való félelem. A lélekben harcz indul meg. Ez a harcz úgy lesz győzedelmes harcz, ha hitünkkel megragadjuk Jézust, a ki már megvívta a harczot s győzött a kísértés és bűn felett. Ha vele hit által egyesülünk, úgy bennünket is győzelemre segít. — Meggyógyult sebek. Az emberi lélek sok sebből vérzik. A földi élet gondjai, a betegség, a bűn, a halál, mindmegannyi ellenség, a mely kifosztotta, megsebezte. De jön Jézus, a nagy irgalmas szamaritánus s megtisztító bort és gyógy ó gyí tó olajat önt sebeinkbe. Ha az övéi lettünk, akkor is lesznek még szenvedéseink, sőt ő érette újabb szenvedésekben is lesz részünk. De ezeknek a szenvedéseknek már nincs keserűsége. A Jézus által meg nem gyógyított sebek az örökkévalóságban még jobban fognak bennünket égetni, de a Jézus követésében nyert sebek mind meggyógyulnak s Isten eltöröl a szemünkről minden könnyet, ott, a hol nem lesz többé fájdalom, sem kiáltás, sem halál. — Az utolsó előadás végén a Bethánia énekkara énekelt egy szép éneket dr. Kováts Lajos tanár vezetése mellett. Dr. Vargha Gyuláné kijelentette, hogy munkája folytatásaként minden pénteken délután tart nők számára bibliai előadásokat a főgimnáziumi díszteremben. Áldás kísérje munkáját! Lelkészválasztás. A tassi ref. egyház Gerenday Endre budapest-zuglói s -lelkészt egyhangú meghívással, — a tiszabezdódi ref. egyházközség Porzsolt Lajos s. lelkészt választotta meg lelkészéül. Tanácsbíró választás. A solti ref. e. m. Baksay Árpád szabadszállási lelkészt választotta meg tanácsbíróvá a szűkebbkörű szavazásnál Lukácsy Imre dnnavecsei lelkészszel szemben. A (lunameliéki egyházkerület május 5-én tartja közgyűlését. Tábori lelkészek. Mult számunkban közölt névsorból a dunamelléki ref. egyházkerületből behívottak névsorából tévedésből Csikesz Sándor neve kimaradt. Olvasóink is tudják, hogy ő Bécsben teljesít szolgálatot. Kerületünkből még behívták Hettesheimer Henrik hartai és Hettesheimer Fülöp újbanovczei lelkészeket. Az erdélyi egyházkerületből, mint a ker. titkár bennünket értesít, S. Kovács István sombereki, Gálfi Sándor kiiküllőszéplaki és Arkossy Jenő J. lelkészt, ez utóbbi Kőrösmezőn van. A mult számunkban közöltekkel együtt eddig 43 lelkész, illetőleg s. lelkész teljesít szolgálatot. Örülünk, hogy már ennyien. A kinevezett tábori lelkészeken kívül vannak olyanok, mint erről már emlékeztünk, a kik megfigyelőállomásokon, sebesült-szállító vonatokon végeznek ápoló felügyelői ssolgálatot. Theologusaink is derekasan kiveszik részüket midenütt az égetően szükséges nagy munkákból. Lelkészbeiktatás. Kérészy István hevesi lelkészt az alsó-borsodi egyházmegye elnökségének megbízásából édesatyja Kérészy Barna tiszanánai lelkész és testvére ifj. dr. Kérészy Barna e. m. világi tanácsbíró iktatta be hivatalába. Érettségi vizsgálati elnökök. Azok a VIII. osztályos diákok, a kik a legutóbbi népfölkelési szemlén katonai szolgálatra alkalmasaknak minősíttettek, április hó folyamán tesznek érettségi vizsgát. Dr. Baksay Sándor püspök megbízásából Budapesten dr. Szabó Áladár, Nagykőrösön Ádám Kálmán, Kecskeméten Mészáros János, Kiskúnhalason Szilády Áron fog elnökölni. Húsvéti üzenet. Mint mult számunkban is jeleztük, hadbavonuló, harcztéren lévő és sebesült katonáink részére Marjay Károly budafoki ref. lelkész egy szép, teljes húsvéti áhítatot (ének, ima, beszéd) írt és szerkesztett. A konventhez 10,000 példányt utaltunk honnan díj- és portomentesen történik az expediczió, csak egy lev.-lapba kerül a megrendelés. Ne feledkezzünk meg katonáink lelki szükségleteiről. Minden húsvéti küldeményhez mellékeljük ezt az üzenetet! Monoron jól sikerült vallásos estély volt a polgári iskola tornatermében. A vegyes kar által előadott régi egyházi ének után Molnár János lelkész tartott aktuális érdekű szép beszédet. Losonczi Lajos és Gyula hitoktató lelkészek és nejeik kvartettje után Molnár Jánosnak „Levél a harcztérről„ cz. háborús képét adta elő ügyesen öt kis leányka. A Rákóczi-induló előadása, szavalat és a himnusz zárta be az estélyt. Adomány. Bátori 'Sigray Pál budapesti presbiter újabban értékes, színezüst úrvacsorai boroskannát adományozott a zúgligeti ref. híveknek. Évkönyvek. Két újabban érkezett évkönyvről számolunk. Az egyik a nagybányai ref. egyházközség „Jelentése", a melyből örvendetes kép tárul elénk a Soltész Elemér lelkész vezérlete alatt ott folyó munkáról. A gyülekezet 2044 lelket számlál s egy híján 500 adófizető tagja van. Az iskolák államiak. Ezekben a lelkész, s.-lelkész és egy vallástanító részesített közel 300 tanulót vallásoktatásban. Ezenfelül a polgári iskolai leányok részére a lelkész, a gimnázista fiúk részére a s.-lelkósz tartottak a tornateremben bibliai órát. Úrvacsorával 810 egyháztag élt, a betegeknek a gyülekezeti úrvacsorázás alkalmával viszik el kívánatra a szent jegyeket. Ez a helyes kálvinista szokás ! A különben anyagilag is rendezett viszonyok között levő egyház háztartása is megérezte a nagy háborút. Több az adóhátralék. — A lovászpatonai ev. egyházközség évkönyve immár XXXV. év-