Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-07 / 10. szám

egyén (mállását, az állami érdekkel szemben, az alatt a másik oldalról elmulaszt biztozítékokat szerezni arra nézve, hogy ez a nagy hatalom csakis okosan, becsületesen és a nagy nemzeti, vagy általános emberi érdekeknek megfelelően használtassék fel. Megesik ennek ellenkezője. A nagy hatalom nagy bűnök szolgálatában áll ós azokat törekszik mentesíteni. Az egyoldalú anyagi haladás ösvényére tért, a Krisztus tanításától elpártolt társadalmak és nemzetek bőven lakolnak botlásaikért. Ha igazán keresztyének lennénk, nem folynék előttünk az a véres színjáték, a melynek részleteivel jóformán mindnyájunk szíve és lelke tele van. Az a haladás, a mit elősoroltunk, nagyon is egyoldalú és épen ezért tele van veszedelmekkel és nem elégítheti ki azokat, a kik igazán szívükön viselik az emberiségnek legszentebb érdekeit. E mellett a protestánsoknak nem szabad feledni, hogy ez a nagy harcz protestáns nemzetek vezetése mellett indult és áll ma is. Egyik oldalon látjuk Németországot, Luthernek és a reformácziónak hazáját. Szemben áll vele az az Anglia, a mely az utóbbi időkig a legkeresztyénibb nemzetnek tartotta magát és legtöbb súlyt helyezett arra, hogy Krisztus ideáljai és a nemzeti élet között minél kevesebb legyen a távolság. A kath. nemzetek vagy félre állanak, vagy csak, mint másodrangú tényezők vesznek részt a küzdelemben, a melynek az ortodox Oroszország nem is volna részese, ha a nyugati nemzetek segítségére nem támaszkodhatnék. De vannak még más körülmények is, a melyek a prot. nemzeteket teszik felelőssé a háborúért. Az érintett találmányok nagyrésze az ő érdemük és dicsőségük. A pénzbeli erő is, a melyre szükség van, legnagyobb részben prot. népek köréből keriil ki. A protestáns népek nem háríthatják el magukról a felelősség súlyát a háború előidézésében. Ebből folyik aztán a kétszeres kötelesség a háború borzalmainak enyhítésére, a belőle fakadó tanulságok levonására. Ez utóbbihoz csatlakozni kell a keresztyéni érzület által sugalmazott tevékenységnek, mert a tudás csak úgy ér valamit, ha a szeretet kormányozza. Mi lesz azonban a teendő? A protestantizmus valaha, születésének idejében azzal az igénnyel és ígérettel lepte meg a világot, hogy felkarolja és helyesebb irányba tereli a nemzetek és társadalmak életét. Új felelősséget rak ugyan a hívők vállaira, de ezért cserében az egyenességet fejlesztve, kifogástalanabb jellemeket szül. Nem volt elég a meggyőződés szabadságának kimondása, arra is kellett gondolni, hogy az kifogástalanul használtassék fel. A rosszul kezelt szabadság kevesebbet ér a járomnál, ha emez a gyümölcsöző munkát biztosítja, míg amaz csak a jellemek elzülléséhez vezet. A reformátorok az egyszerűbb élet reményét olták az emberi lelkekbe és azt az Ígéretet, hogy lemondva a hiábavalóságokról, annál több komolysággal és odaadással vezetnek bennünket nemes és nagy czélok felé. Sokáig így is volt. De a megszűnő nyomás, a világi dolgokban való elmélyedés a másféle nézetek iránt való türelem, melynek gyökere az, hogy megszűntünk saját meggyőződésünkhöz igazán ragaszkodni, más világot teremtett. Kényelmetlennek kezdtük találni a komoly feladatok súlyát, a puritán egyszerűség száraznak és ridegnek kezdett feltűnni. Pedig erre a puritán egyszerűségre a háború befejezése után alighanem nagy szükségünk lesz. Nem igen fogjuk elkerülhetni igényeinknek korlátozását ós az emelkedés igazi tényezőinek bővebb, lelkiismeretesebb gondozása nélkül nem remélhetjük nemzetünk talpraállását. A magyar református egyház híveinek és vezetőinek egyaránt össze kell fogni azért, hogy a bajokon segítsen. Híveinek túlnyomó többsége a falu lakóiból kerül ki. Fel kell tehát karolnunk ezek érdekeit és érvényesíteni őket. Népünk önfeláldozó harcza után, melyről a csatamezők krónikásai annyi elragadó és váratlan példát tudnak idézni, meg kell találni a módját annak, hogy miképen tegyük a békés polgári munkát is gyümölcsözőbbé. Az önzés egy bizonyos fokig az egyén fenntartásához és emeléséhez kétségtelenül szükséges. De ezt korlátolni kell magasabb tekintélyeknek : a közérdeknek, így megjelenik előttünk az altruizmus, a keresztyénség e modern hajtása, a mely arra tanít bennünket, hogy tudjunk áldozatokat hozni másokért, már csak azért is, mert embertársaink emelkedése érdekünk. Bennünket ezernyi szál köt hozzájuk. Egyikünkre nézve sem közömbös, hogy a tömeget felvilágosult, okos nézetek, vagy babonás elfogultság vezeti-e; vagy például, hogy azon fogolytáborokban, a melyekben Szibériának lakói is össze vannak zsúfolva, kielégítő egészségi állapotok uralkodnak-e ? Különben koczkára lesz téve saját létünk is. A magyar nemzet íiai harczos bátorságukban gondolkodás és habozás nélkül áldozzák fel még életüket is a nemzetért. Példái, igazi vértanúi a kötelessógtudásnak és hazaszeretetnek. Ha sikerül ennek a nagy érzésnek, mely ma katonáinkat vezeti, csak egy kicsiny részét is átvinni a polgári életbe, az meg lesz termékenyítve. Uj haladásnak, ki nem számítható lehetőségeknek perspektívája nyílik meg előttünk. Nem hallgathatom el, hogy lelkészeink, egyházi vezető férfiaink vannak hivatva a munka élére állni. Egyházunk erre nem fektetett elegendő súlyt Mindnyájunkat kell, hogy lelkesítsen az a sok, kicsinynek látszó, de végeredményében mégis fontos feladat, a melyet a falu lelki életének kormányzása, irányítása, magába zár. A homokszemeket a legbüszkébb palota épülete sem nélkülözheti. Ezeknek összehordása valóban a türelmet ós szívósságot próbára tevő feladat. De feltétlenül szükséges, különben azok a büszke építmények, melyeket annyira bámulunk, nem jöhetnének soha létre. így van az az emberi társadalmakban, a nemzetek történetében is. Azok, a kik megtanítják a nemzet fiait ós leányait a kötelességtudásra, vágyaik mérséklésére, a kik odahatnak, hogy az egyénekben a nemes, becsületes, tisztességes törekvések túlsúlyra jussanak. a bűnök, feslettség kicsapongásaival szemben, készítik elő igazában a nemzetek haladását és emelkedését.