Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-08 / 6. szám

szíónk képvisel. Megérti azt az amerikai magyar is, áldoz is érte szívesen, de annyit, a mennyire szükségünk volna, nem is tud, kedve sincsen hozzá a túlnyomó résznek. Hiszen az otthoni teherhordozás elől jöttek ki sokan s legfőbb gondjukat idekiint az képezi, hogy maguknak gyűjtsenek, ha tudnak, minél többet, hogy minél hamarabb visszamehessenek. És ahhoz is igen sokat kell még fejlődnie a mi népünknek, hogy olyan könnyűnek találja a Krisztusért fölvett igát, mint az amerikai. Addig nevelni, ápolgatni kell és ennek az iskolának ajtaját nem nyithatja ki a végrehajtó. A ki különben Amerikában nincsen is. A pénz hiánya az első és legfőbb nyomorúságunk. De a második nyomorúság sem kevésbbé fontos és ez: a közigazgatás lassúsága. Például csak egyetlen egy adatot közlök: 1911. év végén kértünk a tonawandai egyház számára 3000 dollár kölcsönt a Konventi Elnökségtől és csak 1913 végén kaptunk elutasító határozatot. Tehát egy akta két évig pihent elintézetlenül. Igaz, hogy ez klasszikus példa, de a lassú intézkedésre nem egy példát, nem is kettőt lehetne fölhozni. Pedig az ügyek elintézésének gyorsasága végtelenül nagy fontossággal bír. Mindenütt, de Amerikában különösen. Hiszen akárhányszor azon múlik valami, hogy milyen gyorsan intézkedünk benne. Kétszeres gonddal kellene ügyelni az otthoni vezetőségnek arra, hogy az amerikai ügyek azonnali elintézést nyerjenek. Hiszen a leggyorsabb intézkedésbe is beletelik legalább egy hónap : miért súlyosbítani ezt az el nem oszlatható nehézséget a bürokratikus retortákkal? De még ezeknek a retortáknak sem volna talán szükségük épen két esztendőre, hogy megemésszenek valamit? . . . Vagy ha szükség van rá: akkor kimondták magukra a halálos ítéletet. Én nem tudom kicsodák vagy micsodák ezeknek az irtózatos késedelmeknek az okai. De ha sem a közigazgatáson, sem a pénzügyi nehézségeken segíteni nem lehet, ellenben kétségtelenül szép czélunkat, munkálni akarjuk, meg kell látnunk a lehetetlenséget és meg kell alkudnunk a lehetőségekkel. Hanem ez már más lapra tartozik. Ismétlem és készséggel teszek vallomást a mellett, hogy a mi missziónk gyönyörű szép és úgy vallási, mint nemzeti szempontból elsőrangú fontossággal bír. Én, ha szabad csekélységemnek véleményt nyilvánítani, a legteljesebb mértékben osztom úgy Kalassay S. esperesnek czikkében is, magatartásában is lépten-nyomon megnyilvánuló lelkesedését, tökéletesen értem és azonosítom magamat a konvent intenczióival is; de annak az éremnek, a melyet e. m. főjegyzőnk, Baja Mihály, gyűlési tudósításában, azután Kalassay Sándor esperes említett czikkében bemutatott, meg kell látnunk a ;inásik oldalát is. Meg kell látnunk a veszélyt, a szükségeket, a hiányokat. mert struccz-politikával előbbre nem megyünk és azzal magunkat fenntartani nem fogjuk. Ennek a politikának előbb-utóbb áldozatai lesznek az amerikai lelkészek, de áldozatává válik magaamiszszió is. Buffalo, N, Y. 1914. január 5. Melegh Gyula, buffalo-tonawandai ref lelkész. KRÓNIKA. Lord Strathcona. A mult hóban költözött el az élők sorából a 94 éves Lord Strathcona, & Viktória-korszak egyik nagy férfi a. Ő is az „empire-builderek" közé tartozott. Csodálatos skót energiájával egyik kiépítője volt a nagy britt világbirodalomnak, megalkotója a mai modern, anyagi és szellemi tekintetben egyaránt virágzó Canadának. Élete méltó illusztráczióval szolgálhatna a Smiles könyvei a „Jellem* és „Kötelesség" számára. Egy szegény skót kereskedő fia és a lehető közönséges Smith Donald név viselője volt. Tizennyolcz éves korában állott a Hudsonöböl-Társaság szolgálatába; 13 esztendeig volt Labrador szigetén, mint ennek a társaságnak ügynöke olyan helyen, a melyet Montreal városától szánon 1200 és höczipőben több száz mérföldnyi úton lehetett elérni. Itt igazi barátja, tanítója, testi és lelki orvosa volt az ottani bennszülötteknek. Később igazgatója lett e társaságnak. Életének egyik legnagyobb sikere volt a két óczeánt össze^ kötő Canada-Pacific vonal kiépítése. Szinte elképzelliétlen nehézségeket kellett legyőznie e hatalmas vállalat keresztülvitelében. De a miért kezdetben sokan mint ábrándozót kigúnyolták, merész kezdeményezése és sikeres munkája új korszakot alkotott Canada gazdasági és kulturális életében. És a kereskedelmi ügynökből Canada királyi biztosa és Lord Strathcona lett. Fejedelmi adományokat juttatott canadai és skót kulturális és egyházi intézményeknek. Montrealban saját költségén állíttatott fel leánynevelő-intézetet ós a jubiláló aberdeeni egyetemnek új kollégiumi épületet. Buzgó tagja volt a skót államegyháznak. Haláloságyán meghagyta, hogy nemrég elköltözött neje mellett óhajt pihenni és így nem a nemzet halhatatlanjainak csarnokába, a westminsteri templomba temették, a hol a másik nagy „birodalomépítő" skót Livingstone mellett ajánlottak fel számára sírhelyet De a nemzet halottjának tekintették és ott folyt le a temetési szertartás első részlete, a melyet a westminsteri templom dékánja végzett. Több ezer gyászoló kísérte ki a highgate-i temetőbe, a hol a skót államegyház egyik lelkésze fungált. Koporsója előtt egy koszorút vittek, a melynek felírása ez volt: „A birodalom egyik legjobb emberének és legnagyobb jóltevőjének. Alexandra" (VII. Edward özvegye). Életének utolsó estéjén, halála előtt néhány órával Fleming skót lelkésszel együtt mondotta az éneket, a mely Livingstone előtt is oly kedves volt (O God of Bethel). A skót városkától, Forrestől a Westminsterig, ez volt életének foglalata . . . Közben Jézus nyomdokain járt.