Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-06 / 49. szám

sorsa iránt. Genfben, mint olvassuk, sok belga menekült van, különösen a belga ev. missziói egyház sok tagja és lelkésze költözött oda. A genfiek sokat áldoznak ezekért. Ez a szimpátia magyarázza a fent közölt esetet; de az a rokonszenv is, a melyet Claparéde Edouard hordoz szívében irántunk. — Még csak azt jegyezzük meg, hogy az igazi kálvinista Genfnek a bevándorolt franczia elem a legnagyobb ellensége, ez adott neki már eddig is más, a régitől eltérő jelleget. (—p) A bázeli misszió és a háború. A bázeli misszió hivatalos lapja jelenti, hogy a misszió a háború miatt eddig még nem szenvedett sokat. Afrikában, Qínea felső részében levő angol gyarmaton az angol kormány védelme alá vette a német misszionáriusokat, azzal a feltétellel, hogy működési helyüket nem hagyják el. A misszió szolgálatában levő kereskedőknek eskü alatt meg kellett ígérni, hogy nem hagyják el tartózkodási helyüket. Ez­által a kereskedelem megbénult. Sok esetben a németeket a svájczi származásúak helyettesítik. Nagy általánosság­ban ezen az angol gyarmaton a missziói tevékenység­zavartalanul folyik. Kezdetben a bennszülöttek nagyon izgatottan viselkedtek, de most már újra helyreállt a rend és a nyugalom. Kamerun- és Togo-ból kevés hír érkezik, mert az angolok elvágták a németek által le­fektetett kábeleket. Az angolok nem továbbítják a postát. Togo német területet az angol-franczia haderő elfoglalta, de a hódítók megígérték a bázeli missziónak, hogy mun­kájukat nem zavarják, ha az előirt rendeletekhez szigo­rúan ragaszkodnak. A németországi misszióval szemben azonban az angolok igen szigorúak. Legújabban nyolcz emberüket katonai szolgálatra kényszerítették. Általában a német alattvalókkal elég kíméletlenül bánnak az an­golok és a francziák és a dolog — mint látszik — egyre szomorúbbra változik. Indiában a német misszio­náriusoknak megígérte az angol kormány, hogy nem bántja őket működésükben, ha az angol hatóság paran­csait híven teljesítik és ha a háborúról nem beszélnek híveiknek sem szószékről, sem a lapok hasábjain. A hiva­talos közegek a misszionáriusokat nem zaklatják, mind­azonáltal a hindu népesség rosszindulatot mutat a né­metek iránt, mert az angolok felizgatják őket ellenük. Alattomban tehát az angolok mégis ellenségei a német származásúaknak. A Németországból érkező leveleket nem továbbítják. A misszió részére érkező pénzösszegeket sem adják át. A kormány megtiltotta a német árúczik­kek behozatalát. Palesztina. A Palesztinában levő sok róm. kath. kolostor az arab keresztyéneket a német császár ellen izgatja. Azt hirdetik a kolostorok emberei, hogy a háborút a császár idézte elő. Védik azonban és dicsőitik a francziákat és a muszkákat. A inohammedánok, ezzel ellentétben, a né­metek pártján vannak és úgy tekintik őket, mint meg­szabadítóikat az orosz igától. A török katonaság min­denütt a német császárt élteti. A mecsetekben a törökök a német fegyverek győzelméért imádkoznak. Sok helyen olyan fenyegetőleg lépnek fel a török alattvalók, hogy az angolok sietve hagyják el Palesztina földjét. Dr. T. L A MI ÜGYÜNK. Kérjük azokat, a kiknek a lapot előfizetés nélkül küldjük, szíveskedjenek előfizetni, amennyiben a lapot megtartani óhajtják, vagy pedig a lapot visszaküldeni, mert kevés feles példány áll rendelkezésünkre és érdekünkben áll, hogy ezeket a példányokat újabb czímekre is küldhessük. Előfizetőinket kérjük, szíveskedjenek az 1914. évi előfizetési díjat saz esetleges hát ralékot minél előbb beküldeni. IRODALOM. Az igazság áldozata nyereség. Az élö hit győ­zedelem. Ez a czíme Haypál Benő budai ref. lelkész két szép beszédének, a melyek ritka szép tetszetős és a tartalomhoz méltó formában kerültek ki a sajtó alul. Épülést, vigaszt, reménységet sugall a könyv minden sora. A szerzőnek előbbi beszédét (Az igaz Isten a mi erősségünk és reménységünk) is nagy tetszéssel fogadták. A 30 filléres füzetnek árából 450 K-t szolgáltatott be az Országos Hadsegélyző Hivatalnak! Ennek a füzetnek ára 60 fill. Megéri a kétszeres árat és azt, hogy az ékesszavú szerző a fentjelzett összegek kétszeresét ad­hassa a szent czélra. Kapható a szerzőnél (II., Szilágyi Dezső-tér 3. szám). A magyar nemzet szent ügyéért és a hareztéren levő szeretteinkért mondott imádságok cz-imakönyvet adott ki, mint már említettük, a kecskeméti ref. egyház­megye. Különösen a szórványokban lakó hívek között való szétosztásra alkalmatos. Egy példány ára 24 fill., 100 drb. 20 K. Kapható Barsi Kálmán könyvkereskedésében, Nagykőrösön. Imádságok és elmélkedések a mostani liáhorús időkben. E napokban ismét három kis imádságos köny­vecskét kaptunk, melyek hadra kelt, továbbá megsebesült, vagy megbetegedett katonák, végül az itthonmaradt atyafiak számára foglalnak magukban hasznos elmélkedé­seket és imádságokat. Szerzőjük Csiky Lajos, a debreczeni theol. nyug. tanára. Mostani kis füzeteivel is szép olvas­mányokat ad prot. híveink kezébe. S hisszük, hogy ezek az alkalmas és czélszerű kis könyvecskék mihamar el­terjednek és jó szolgálatot teljesítenek a szivek erősítése és vigasztalása körül. A könyvecskék a következő találó czímeket viselik előlapjaikon: „Istenért, hazáért, királyért. Imádságok hadbavonuló és már a hareztéren küzdő katonák számára". „Istenre bízom magamat. Sebesült és beteg­katonák elmélkedése és imádságai". r i A szeretet Istenének nevében. Elmélkedések és imádságok hadra kelt atyánk­fiaiért". Mindahárom kis 16° r. könyvecske egy nyom­tatott ívre (16 1.) terjed, de e kis terjedelemben is aránylag sokat foglal magában. Az elmélkedések és imádságok rövidek, de szívhez szólók, hatásosak. Előttük megfelelő szentírásbeli mottók, utánuk odaillő énekversek vannak. A füzet fedelén belől följegyzésre alkalmas

Next

/
Oldalképek
Tartalom