Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-06 / 49. szám

után abszolutoriumot szereznek, bölcsészetdoktori szigorlatra jelentkezhetnek; e mellett a hallgatott szaktárgyakból négy félév multával alap-, újabb négy félév múlva szakvizsgát tehetnek, egy évi tanítási gyakorlat után pedig középiskolai tanári oklevelet is szerezhetnek. Ennek birtokában azután középiskoláink vallástanárai lehetnek) külön képesítés nélkül. Mindössze az az egy különbség lesz köztük és a többi rendes hallgatók közt, hogy egyetemi ösztöndíjakra nem pályázhatnak. Ezzel megszűnik az a képtelen alárendelt állapot is, a melyben theologiánk volt eddigelé a budapesti rabbiképzőhöz viszonyítva. A mi theologiánknál jóval később fölállított rabbiképző vezetői belátták, hogy milyen fontos az, hogy a leendő rabbik egyetemi képzettséggel is bírjanak s milyen súlyt ad papjaiknak az életben a doktori fokozat, ezért minden rabbi-jelöltet köteleztek arra, hogy az egyetemre járjon és senkisem szerezhette meg előbb a rabbi-oklevelet, míg bölcsészetdoktori oklevelét be nem mutatta. Míg a rabbiképző hallgatói máiévtizedek óta járhattak egyidejűleg az egyetemre is, addig a mi theologusaink előtt az egyetem kapui mindezideig be voltak zárva! Most, ímé, kinyíltak! Hallgatóink bizonyára minden külön kötelezés nélkül is szorgalmasan fognak bejárni rajta szabad óráikban s tudásban megerősödve fognak visszatérni onnan falaink közé. Theologiai választmányunk pedig bizonyára meg fogja találni az útakat és módokat arra, hogy ifjaink egyetemi és theologiai tanulmányai közt a szükséges harmóniát biztosítsa s ennek keretén belül egyetemi tanulmányaikat, az elérendő nagy czél érdekében, minél eredményesebbé tegye! Dr. K. 1. KOMOLY SZÓ KOMOLY IDŐKBEN. A templomok mostanában még hétköznap is megtelnek. Az imádkozás vágya sok lelket megragad. Az áhitatos beszédeket sokan hallgatják. A félelem és bánat sok embert, a ki azelőtt gúnyolódni szokott, hajt ama hatalom felé, a melyet semmiféle változás meg nem semmisíthet, sőt meg sem ingathat, t. i. az Isten felé. És mégis 1 Mégis! Olyan kevesen vannak, a kik az evangéliumot igazán szívökbe fogadják . . . Kevesen vannak, a kik belátják, hogy a Jézus Krisztus nemcsak azért jött, hogy a bánat könyűjét letörölje, hanem hogy életünket a bűn és hitetlenség rabigájából kiszabadítsa és Isten szolgálatára alkalmassá tegyen bennünket. Az evangéliumban van gyógyító erő, van segedelem, van mennyei erő, de van megbízás is. Az evangélium ígér és tényleg, ha valaki őszintén és alázatosan elfogadja, nyújt is békét, boldogságot és tiszta örömöt, de követel is és kötelez is valamire. Ezt a szent kötelezettséget nagyon kevesen veszik magukra, nyilván, mert még az evangélium becsét nem ismerték fel és nem szerezték meg azt a bizonyosságot, hogy az Isten a Jézus által nagy szeretetet, nagy szabadulást, nagy üdvösséget ád és gyermekeivé, az örök, hervadhatatlan boldogság részeseivé tesz. Ne csüggedezzék tehát senki, hanem vegyen a Jézus váltságából erőket és harczoljon az evangéliuméit ós az egyházért, harczoljon a lelki élet felvirágoztatásáért, munkálkodjék a lelki sebek gyógyítása czéljából és ne csak ne rombolja, hanem inkább erősítse a lelki idegeket, hogy a nemzeti élet kibírja a vész és vihar napjainak iszonyú terhét és össze ne roppanjon alatta. Nagyon kell vigyáznunk, hogy ne maradjunk a kegyes mondásoknál, hanem hitünknek és szeretetünknek legyen mindenütt mutatkozó, életteljes megnyilvánulása. Tegye meg mindenki elsősorban kötelességét családja körében. Ne csak a templomi gyülekezetek, hanem a családok is járuljanak buzgó imában naponként a kegyelmes Isten elé áldásért, békéért és boldogságért. A családi élet körében törekedjünk egyszerűségre ruházatban és étkezésben. A családfők óvják a fiatal családtagokat zajos és költséges mulatozásoktól s értessék meg velők, hogy édes országuk, a haza vérzik, gyászol s gyászát mindenki köteles volna tiszteletben tartani. Emellett támogassa mindenki a jótékony munkákat, különösen pedig az egyházzal lelki összeköttetésben levő egyletek: Lorántffy-egylet, a ref. iíj. egylet, a Bethániaegylet, a Diákszövetség, a Nagypénteki ref. társaság, a Filadelfia-egylet stb. munkáit, mert ezekből lelki gyógyulás ereje is árad sokakra. Különösen emlékezetébe hozom újra egyházunk tagjainak, hogy az egyletek közül kettő, a Lorántffy-egylet (Család-u. 8. sz. alatt) és a Bethánia-egylet (Főherczeg-Sándor-u. 23/a sz. alatt), kórházat létesített sebesült katonák számára. Illő volna, hogy mikor egyházunk tagjai a sebesültek iránt való kötelességeik lerovására igyekeznek, e két kórházról ne feledkeznének meg. Nagyon jó volna az is, ha egyházunk tagjai fokozott mértékben táplálnák leikeiket az írott igével, a bibliával és más evangéliumi keresztyén irattal. Mostanában sok szó esik arról, hogy az angolok és skótok helyét a biblaterjesztés és a keresztyén iratok terjesztése terén a magyaroknak kell elfoglalniok. Lesz-e azonban erre szívós kitartásunk? Lesz-e áldozatkészségünk ? Mert elkeli ismernünk, hogy az angoloknak és skótoknak, akármily fájdalmat is szereztek mostanában, volt kitartásuk és áldozatkészségük még a magyarok közti bibliaterjesztésre és más irodalmi művek terjesztésére is. Az ő munkájuk hazánkban jó időre, vagy tán örökre megszűnt. Ha a magyarok helyükbe akarnak állani, akkor nagy, Isten előtt való felelősséggel, buzgó imával, kitartással és áldozatkészséggel kellene ezt tenniök. Nem hangos beszédekkel és határozatokkal, hanem munkával és erőfeszítéssel s épen azoknak erélyes támogatásával, a kik a bibliát és keresztyén iratokat már eddig is terjesztették és nem várták, míg az angolok és skótok cserben hagynak bennünket. Bizony meg kell mozdulnunk s bizonyos gyakorlatiasságot kell vagy angoloktól, vagy a mi még jobb,