Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-22 / 47. szám

A HELYES MEDER. Mult számunkban már nem közölhettük azt a felhívást, a melyet a tiszántúli egyházkerület püspöke intézett a lelkészekhez. Most itt e helyen emlékezünk meg erről. Az a tartalma, hogy a honvédelmi miniszter az északi harcztérről vonaton szállított sebesültek mellé vonatkísérő osztagokat szervezett és ezek mellett pályájukat végzett, református lelkészjellegű egyéneket alkalmaz ápolókul, a kik a megfigyelő-állomásokra és onnan az ország belsejébe kísérik a sebesülteket. A püspök lelkes, buzdító szózatban hívja fel a lelkészeket és s.-lelkészeket erre a szolgálatra, a melyre Debreczenben nyernek kiképeztetést. Felhívása bizonyára nem volt pusztában elhangzó szózat és hisszük fölös számmal vannak már eddig is a jelentkezők (mintegy 60-ra lesz szükség). íme ez az, mit eleitől kezdve hangoztattunk. Az „idegen légióhoz* hasonló alakulásoknak, vállalkozásoknak nem lehettünk barátai. Több ízben szóltunk arról, hogy az ifjú lelkészek, s.-lelkészek, theologusok bensejében természetszerűleg felébredt lelkesedést a haza mentését czélzó munka- és szolgálatkészséget hivatásuknak megfelelő módon kell értékesíteni. Most helyes mederbe jutott a mozgalom. Hiszen a munka, a melyről itt szó van, nem könnyű, nem is veszélytelen és ezernyi alkalmat nyújt a test és léleknek való odaadó krisztusi szolgálatra. Arról is írtunk, a mit most ismételve mondunk, hogy a theologusok részére is elsősorban a legmegfelelőbb hivatás most a mindenkit talpra szólító nehéz időben a betegápolás és látogatásban való segédkezés. És a kik erre sem vállalkozhatnak, vagy nem alkalmasak, azok számára is marad munkatér. Hívtak be tábori lelkészeket és, mint örömmel értesülünk, egyre szólítanak be újakat ós íme mennek az önként vállalkozó lelkészek, s.-lelkészek a most szóban lévő munkára, tanítóink közül is sokan ott küzdenek a harcztéren és most újólag bizonyára többen elmennek. íme, mennyi hiány pótlásáról van és lesz szó. Kikkel pótoljuk, kiket küldjünk helyükre? Bizonyára első sorban felsőbb éves theologusokat, a kiket a körülményekhez képest mindenesetre fakultatni is kell. Egyszóval az itthon maradottakról sem szabad ^emmiképen megfeledkeznünk. Nagyok és kicsinyek között most van szükség az egyház pásztori munkájára. Az erről való megfeledkezés erőveszítóst jelentene. Pedig nekünk szükségünk van minden erőnkre 1 —VA REFORMÁTUS KATONÁK LELKI GONDOZÁSA. Az eddigi felszólalások után egyáltalában nem kell bővebben bizonyítani azt az állításunkat, hogy a ref. katonáknak a harczmezőn és a kórházakban való lelki gondozására a hadvezetőség részéről még mai napig sincs megfelelő számú ref. tábori lelkész alkalmazva. Meg kell azonban vallanunk, hogy e tekintetben a felelősség egy része mireánk, ref. egyházra is hárul, a menynyiben mindjárt a mozgósítás elrendelése után, tudtommal, nem történt az egyházi hatóságok részéről erélyes felszólalás és megkeresés az iránt, hogy a katonai hatóságok a ref. tábori lelkészek megfelelő számban való behívásáról és alkalmazásáról sürgősen intézkedjenek^ Röviden előadom, hogy mit tettem én ez ügyben Kassán, ezen a nagy katonai központon, hol 36 különböző kórházban 12,000 sebesült és beteg katona, köztük pár száz református, van elhelyezve. Mivel a Kassán állomásozó ref. tábori lelkész a mozgósítás után azonnal az északi sereghez rendeltetett, a katonák körüli lelkészi teendők reám és káplánaimra maradtak. Teljesítettük is kötelességünket a lehetőség határai között, azonban csakhamar elkövetkezett a szüksége annak, hogy a kassai cs. és kir. katonai parancsnoksághoz, 1914 szept. 18-án 684. sz. alatt, a következő átiratot intézzem: „A Kassán ápolt ref. vallású sebesült katonák látogatását és lelki gondozását egészen mostanáig két káplánommal együtt, minden felszólítás nélkül rendszeresen teljesítettem s a mozgósítás elrendelése óta az önként, vagy parancsra jelentkező ref. vallású legénység részére 15 külön istentiszteletet tartottam. Az iskolai óv megnyíltával azonban két káplánom, mint hitoktató, egyenként napi 4—5 órán át vallástanítással van elfoglalva; nekem pedig, mint esperesnek, igen sok hivatalos utazásom van, így nagyon könynyen megtörténhetik, hogy épen a legsürgősebb esetekben, például a haldoklók utolsó vigasztalásánál, a kellő időben egy lelkész sem állana rendelkezésre. De általában is, a hitoktatás megkezdése miatt nincs fizikai időnk arra, hogy a sebesültek lelki gondozását, a szükséges mérvben, továbbra is gyakorolhassuk. Mindezeknél fogva teljes tisztelettel megkeresem a Nagytekintetü Parancsnokságot, méltóztassék a nagyszámú ref. vallású sebesült katonák lelki gondozására és általában a ref. legénység körében felmerülő lelkészi teendők ellátására egy tartalékos cs. és kir. katonai lelkészt Kassára, szolgálattételre sürgősen berendelni. Míg a berendelt katonai lelkész működését megkezdené, az eddigi készséggel fogom a katonaság körében esetleg felmerülő lelkészi teendőket teljesíteni." Átiratom vétele után csakhamar meglátogatott a katonai parancsnokság egyházi referense, egy róm. kath. tábori lelkész és rövid szóbeli társalgás után teljes előzékenységgel megígérte, hogy átiratomnak kedvező elintézését fogja a parancsnokságnál javasolni. Ekkor is hangoztattam, hogy az ügy sürgős elintézése kívánatos, mert „bis dat, qui cito dat". Multak a napok, multak a hetek, de a ref. katonapap csak nem érkezett meg Kassára. Megjött azonban a kolera ós ennek következtében az iskolák bezárása. A két segédlelkészem ismét felszabadult a hittam órák alól, de dolgunk a sebesült ós beteg katonák számának