Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-15 / 46. szám

van az egész elöljáróság jegyzéstől. Ott lőtték őket agyon a faluházában s rájuk gyújtották az épületet. A Julián-iskola itt is épségben maradt, ámbár a felgyujtását megkísérelték, de nem sikerült. A padok azonban össze vannak tördelve, könyvek, írások kiszórva. Csak az az egy a szerbek műve, a többi megérdemelt büntetés 1 Hogy elvétve a szerbek között is akad jobb érzésű ember, arról egy platicsevói hívünk tett előttem bizonyságot, ki elbeszélte, hogy ő mindvégig ott volt a faluban, még pedig egy szerb ismerőse házánál, a ki az első napon az ágya alatt rejtegette, majd pedig a padlásán bujtatta el s oda hordott fel neki enni- és innivalót. Ez a szerb nazarénus volt! Szóval olyan ember, a kinek a lelkét az evangélium, ha nem egész tiszta világosságában is, de megérintette. Vájjon a szerbeknek mostani vadsága nem vádol-e minket is évtizedes mulasztásainkért, hogy az evangéliumnak megszelídítő kovászát el nem vittük közéjük, kikre a Balkán evangelizálása várt és várni fog a jövőben is. Beszéltem Platicsevón egy olyan hívünkkel is, a ki se el nem menekült, se el nem bújt. — Elszántam magamat — úgymond —, hogy jöjjön, a minek jönni kell, de belőlem nem csinál nyulat a szervián. Itthon maradtam. Bejött hozzám reggel három szerb katona, hogy adjam elő a pénzemet. Nyolcz forintom volt, odaadtam. Erre elkezdett ütni kézzel, majd puskatussal, hogy adjam oda a többit is. Hasztalan mondtam, hogy nincs több, nem hitték, ütöttek. Délben visszajöttek, ismét vertek rajtam egy sort. Estefelé ismét eljöttek hozzám, de akkor már annyira vertek, hogy maguk is megsajnáltak s a reggel adott nyolcz forintból visszaadtak 40 krajczárt kenyérre. A Platicsevón töltött délutánomnak volt egy megható epizódja is. A legmódosabbnak látszó szerb háza előtt áll két ruthén katona. Feltűzött szuronnyal őrzik a pinczében levő sok bort. Mindketten máramarosmegyeiek, törve beszélnek magyarul. Az egyik — az egyenes nyíltszívűség mintaképe — elmondja az ő nagy keserűségét: — Tavaly termett nekem 2 méter kukoriczám, de 7 gyerekem van (4-et hozott az asszony, 3 az enyém) s az egész termést újévre megettük. Egyebet nem is ettünk, csak kukoriczamálét. Mikor elfogyott a 2 méter kukoricza, vettünk a zsidótól ismét 2 métert. Oda kellett érte adni az egyetlen disznómat. Megért 30 forintot is, de a zsidó azt mondta, drága a kukoricza. Pedig hallottuk ám, hogy Magyarországon csak 6 forint méterje. Márcziusra már ez is elfogyott. Ekkor megint vettem 5 métert, vetni is, enni is. Oda kellett érte adni a tehenemet. Ez az 5 méter ép akkor fogyott el, mikor berukkoltam. Azóta nem tudom, hogy van s miből él az asszony, meg a 7 gyerek ? Most értettem meg a máramarosszigeti bírák enyhe ítéletét. Ha ennek a jámbor, egyszerű népnek elcsavarják a fejét, azért nem lehet őket megbüntetni. Sohasem felejtem el ezt a rutén katonát, a ki miközben a 7 éhes porontyára gondolt, feltűzött szuronnyal posztot állt a magyar állani integritása nevében egy olyan szerbnek a háza előtt, a kinek ezen az áldott síkságon 600 láncz földje van. Platicsevóról még csak annyi megjegyezni valóm van, hogy ott most a határban százszámra csatangol a sok disznó. Gazdája nincs, a ki elfogj különben is elpusztul szomjan, mert enni ugyan eszik a kukoriczásból, amennyi belefér, de inni nem kap. Platicsevóról Klenákra tartottunk. Az út nemrég ültetett erdőben, sűrű bozótok között vezet. Jobbra-balra millió üres konzerves doboz fehérlik. Szembe találkoztunk egy egy-lovas kocsival, rajta ült egy öreg magyar házaspár. — Honnan jönnek ? — Klenákból. — Talán menekülnek? — Bizony uram, eddig csak kitartottunk, de most már tovább nem lehet. A falu üres. le van égetve, csak még néhány magyar lakik benne. Azonban ma is már 3 ágyúgolyó vágódott be az udvarunkba, tovább nem maradhatunk. — Hát komitácsi van-e még ideát ? — Lehet még itt ebben a sűrű bozótban, de most már nem merik mutogatni magukat. No, ilyen biztató kilátások között folytattuk tovább az utat. A falu alatt egy ssérűs-kertben katonákat láttunk, csakhamar kiderült, hogy egy ütegünk van itt elhelyezve, mely 2 nehéz ágyúból áll. Kellő igazolások után még az ágyukat is megnézhetjük. Mélyen be voltak ásva a földbe s mindegyik mellett egy tágas verem, földdel jó vastagon befödve a lövedékek számára. Ebbe a verembe elférhettek volna tüzérek is s védve lettek volna az ellenség srapnelleitől, de egy se húzódott be a védett helyre, mind kint aludtak a gyepen isteni nyugalommal. Pedig az ellenséges ágyúk, melyek 4 kilóméterre voltak a Száva túlsó partján, ugyancsak üzengettek. Egy srapnelldarabot, mely 100 méternyire esett le, el is hoztunk magunkkal. Még meleg volt. Közbevetőleg: annak a Klenákról meneküő magyarnak igaza volt, mert platicsevói házigazdánk kertje végében, a kukoricza között még azon éjjel fogtak el katonáink 60 komitácsit. Másik gyülekezetünk, mely a szerbek betörése következtében rendkívüli károkat szenvedett, a Becsmen Dobanovcze—Szurcsini társegyház. Ez a három község Zimonytól 15—20 kilométerre, a szerb határhoz egészen közel fekszik. Hitsorsosaink mind németek, a templom és a lelkészlak Becsmenben van. A gyönyörű gótikus templom, mely bármely nagy városnak díszére válnék s melyet egy becsmeni származású református mérnök épített az egyházának ajándékba, fel van dúlva, meg van rongálva, be van mocskolva. A lelkészlak ép úgy ki van rabolva, mint a nikinczei, a lel-