Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-18 / 42. szám
fórumait, testületeit és társulatait, hogy ez a társaság megalakítható legyen s a magyar protestántizmus ne szoruljon rá az angol és brit társaság különböző kiadványaira. Az irodalmi szakválasztmányi ülés után az igazgató-választmány tartotta meg ülését. Délután 3 órakor a közgyűlésen Scholtz püspök imája után Osztroluczky Miklós megnyitójában rámutat arra, hogy nemcsak a békében, hanem a háborúk vikaraiban is szükség van a társaság munkájára. Veres József emlékét jegyzőkönyvbe iktatták. Zsilinszky Mihályhoz, kinek fia a csatatéren elesett, részvét-iratot intéztek. Szentiványi titkár lemondását, érdemei elismerése mellett, tudomásul vették. Luther műveinek Yl-ik kötete is megjelent s most már az egész Luther meg jelent magyar nyelven. A közgyűlés, többek felszólalása után, úgy határozott, hogy a Stráner „Lelki fegyver"-ét 2000 K költséggel három nyelven ingyen terjeszti, 1000 K-t pedig vigasztaló és hiterősítő röpiratok terjesztésére fordít, melyeket Kapi Béla fog magyar nyelven szerkeszteni s tótra is lefordítják. A „Belmisszió" legközelebbi két számában lelkészek részére szolgáló imákat közöl. A napirendre tűzött választásokat s a magyar bibliai társaság megalakításra vonatkozó javaslatot a legközelebbi közgyűlésre halasztották. GYÁSZROVAT. Uray Józnef csomaközi ref. lelkész, Uray Sándor debreczeni lelkész édes atyja, elhunyt. Gyászában őszinte részvéttel osztozunk. Végli Lajos biharfélegyházi ref. lelkész 74 éves korában, lelkipásztorkodásának 37. évében elhunyt. Kovács István debreczeni tanítóképzőintézeti tanár, a 61. gyalogezred zászlósa, élete 30., tanársága 5. évében a harczmezőn kapott betegsége következtében, f. hó 3-án, Nyíregyházán elhunyt. Bánatos szívű szülők, ifjú menyasszony, jó barátok gyászolják, siratják. Schmiclt Károly joghallgató, tart. zászlós, licz. Schmidt Károly ev. esperes fia az északi harcztéren, I)r. Lantner János békéscsabai ev. főgimn. tanár a csatatéren hősi halált haltak. Gróf Bethlen Karolina, gr. Nemes Jánosné, néh. gróf Bethlen András miniszter testvére, hosszas szenvedés után, 65 éves korában, Kolozsvárott meghalt. Az egyház hűséges leányát gyászolja benne. Temetése okt. hó 4-én volt nagy részvét mellett. Gyárfás Albertné, sz. Veres Ilka, bethleni lelkésztársunk hitvese okt. 3-án 57 éves korában váratlanul elhunyt. A háború idegtépő izgalmainak elesettje ő. Nagy Károly gyászbeszéde után 5-én helyezték nyugovóra. Áldás emlékezetükre! KÜLÖNFÉLÉK. Biztosítsunk ! A háború egyáltalán nem teszi fölöslegessé az elemi károk, vagyis a tűz, jég és baleset elleni védelmezés legmodernebb formáját: a biztosítást. A biztosító intézetek ezért fennakadás nélkül folytatják munkásságukat, sőt mint a Gazdák Biztosító Szövetkezete közli velünk, az altruisztikus alapon álló biztosító intézetek, köztük elsősorban a szövetkezet a biztosító díjakat egyáltalán nem emelték, a háborúban természetszerűleg bekövetkező nagyobb koczkázat daczára sem. A szövetkezet azonban kijelenti, hogy a háború alatt kártérítést csakis azoknak fizet, a kik biztosítási díjaikat befizették. Iparkodjék tehát mindenki mielőbb tűz és jég, más egyébb elemi csapás ellen biztosítani. Rendkívül czélszerűnek tartjuk, életbiztosításokat kötni, mert a díjakat ebben az üzletágban sem emelték, csakis a hadbavonultak életbiztosításánál, a kiknek a biztosított tőke 3%-át kell pótlólag befizetni, a minek ellenében a szövetkezet 3 hóra vállalja a koczkázatot. Megjegyezzük, hogy új biztositások kötésénél ezúttal, mint a legtöbb biztosító intézet, a szövetkezet is ragaszkodik ahhoz, hogy a biztosító fél legalább egy esztendei dijat megfizessen, a mely követelés természetszerű következménye a moratórium bizonyos rendelkezéseinek. Felelős szerkesztő : B. Pap István. HIRDETÉSEK. Torony-órák palota-, városházi, gyári, iaktanya-orák berendezését a legelőnyösebben eszközli MÜLLER JÁNOS utóda MAJER KÁROLY Budapest, VII., Thököly-úf 52. (Saját ház.) Elt« magyar óragyár gőzerő- Képes árjegyzékek, kOltgégberendezó*sei. jegyzékek ingyen.