Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-18 / 42. szám

pajkos menyecske kezében úgy meg-meglódul a kasza, mintha ezt harsogná: „. . . vágok olyan rendet, mint te !" Te?! Hej, de messze van az. Nem évődhet vele. Ott a halál kaszál. Vérharmatos emberek vonulnak idegen avarra . . . Meg kell állni. Megtörölni a szemet, mintha beleesett volna valami! ... Pedig csak kihullott. Egy-két harmatcseppel több rezeg a füvön. A másik meg szánt fényes barázdát. Ezekbe a fényes hantokba veti bele a jövő esztendei „életet", a pirosló magot. Hant hantra simul szerelmesen. S ezekről a friss barázdákról, mik életet takarnak, eszébe jutnak a halicsi göröngyök a rácz rögök, a közös sir megásott földje, mik halottat borítnak . . . Meg kell fogózni az ekeszarvában . . . S a mint álmadozva ballag, bandukol barázdaszámra: ... megelevenednek a rögök, kinő a selymes vetés. Zizegő sássá kalászba szökken. Az ő „embere" kiterjesztett karokkal hordja kévéi sorát. Hallik a cséplés vidám zaja, ... a malomkövek ropogó forgása, a dagasztott tészta zizzenő kelése. Megcsapja a kemencze hősége . . . Ropogó lángost kínál „neki" „bő zsírral ékesítve", hogy cseppen. ízes sót hint rá... És az egészből csak a cseppenés, meg a só az igaz. Ekevasra cseppen sóskeserű könnye. Szikrázva tűz alá a nap. Vidáman mosolyog egy robogó szekéren. Asszony hajtja a lovat. „Eső lesz" tartja az ósdi babona. Igaz 1 „. . . . Sem eső nem esik, Sem felhő nem látszik: Mégis az orczája Kétoldalról ázik ..." Meglassúdik a két nyalka pej. A madár, meg a csillag. Egy sajgó sóhaj! Aztán megrándul a gyeplő, keményet suhint az ostor . . . s a két harmadfű csikó úgy robog, mint azelőtt! Hadd higyjék, mintha a gazdájuk hajtaná I . . . De ki tudná mindazt elsorolni, hogy mit csinálnak a magyar asszonyok. Ha az árendás zsidó meg nem szöknék az üres kocsmából, a mezei munkán ugyan nem látszanék meg, hogy hiányzik a férfi. Úgy sürög-forog, tesz-vesz, térül-fordul az a sok asszony . . . Még jobb is, hogy nem szól bele káromkodó szó, szitok, durva ököl... De ezt csak mi mondjuk. Az asszonyszív kétségbe vonja. S azok a fáradt ujjak, mikor esténként hósapkát kötve enyelegnek a ficzánkoló kötőtűkkel, azok is mintha tagadnák. A haskötőt tűző varrógép pedig egyenesen lehurrog-berreg bennünket s azt kattogja: jobb tőle szenvedni, mint érte! Vájjon jobb-é?! Alig várják a vasárnapot, hogy feleletet nyerjenek rá. S az ige szaván, kálvini hitünk ősi balzsamán megcsendesedik szívük. Az Úr akarata ez! Most is sírnak, de ez a könny a kiengesztelődés könnye, a megnyugvás égi vize. Szemükben ott ragyog már az Isten végzésébe vetett rendületlen hit: „Legyen meg a te akaratod..." „Mert minden könnyűvel, jajjal Könnyebbül sorsom egy bajjal." És a mikor kimennek az Ür házából, csoportba verődnek. Kinyílnak a zsoltárok, s száradt zsályák, aszú levendulák közül előkerülnek a rózsaszínű tábovilapok is. Kézről kézre adják, mind elolvasgatják; a déli harangszó szélleszti szét őket . . . Úgy olvassák, mint az izgató regényt. Pedig csak pár kúsza, égbekanyarodó, öregbetüs, iromba sor . . . Városi ember meg is mosolyogná. Egyforma tartalmát szépen kinevetné. „. . . Édös feleségöm ! Hála Istennek egészséges vagyok, hasonló lyókat kívánok ..." Ettől aztán olyan vígan mennek haza, hogy a házőrző öregek is fejüket csóválják: tán valami tréfát mondott a tisztelendő úr a prédikáczióban! Dirmegnek-dörmögnek miatta. Odafönt pedig, A ki mindent tud, följegyzi ezt a mosolyt is, a duruzsoló szót is, hisz' mind jó szívből fakad, s leküldi meleg, bizsergető napsugár alakjában egy harczoló magyar bakára! . . . Csányi Sándor. A MI ÜGYÜNK. Az új évnegyedben kérjük azokat az előfizetőinket, a kiknek előfizetésük most lejárt, szíveskedjenek előfizetésüket megújítani. A hátralékosokat is kérjük hátralékuknak minél előbb való beküldésére. Kérjük azokat, a kik a lapot kapják, szíveskedjenek előfizetni és bennünket nehéz munkánkban támogatni. A Claparéde-emléktáblára és ösztöndíj-alapra Háda Sándor pirosi s.-lelkész Molnár Zoltán útján 5 K-t adott. Eddig begyűlt 1463 K 10 fill. IRODALOM. Két jó könyv. (Eucken R. : Der Wahrheitsgehalt der Religion. Dritte umgearb. Aufl. Leipzig (Veit & Comp) 1913. 422 lap. Ára kötve 10 márka és Wundt V. : Elemente der Volkspsychologie. Grundlinien einer psychologischen Entwickelungsgeschichte der Menschheit. Leipzig (Kröner) 1913. 523 lap. Ára kötve 14 márka.) II. Wundt műve az emberiség pszichológiai fejlődése történetét teszi négy fejezetben kritikai vizsgálódásának tárgyává, a melyek elsejében egy tájékoztató bevezetés után „a primitív embertmásikában a „totemizmust", harmadikában „a hősök és istenek korát" s negyedikében a

a humanitás kifejlődését" ismerteti. Utóbbi fejezetben, a melyben a humanitás kulturális fogalmainak mindegyikével külön szakaszokban foglalkozik, bennünket közelebbről Wundt felfogása a világvallásokról érdekel. Szerinte csak két világvallás van, s ez a buddhizmus és a