Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-13 / 37. szám
De a személyes vonzódás, a barátság szerencsére ezek felett áll . . . E napokban gondolataim sokszor visszatértek a La Sarraz-i diákkonferenczia zárógyűlésére. Jól esett elmerengnem a genfi diákszövetség megható karácsonyfaünnepélyeinek emlékein. Talán a világ minden nemzetségének diákja képviselve volt és nemde, úgy éreztük, hogy a béke, a testvériség szellője suhan el felettünk s az egész világ felett! Illúzió, csalóka ábránd volt-e mindez? Vagy ellenkezőleg a többi, minden más, a jelen helyzet a rút álom, a melyből majd e hatalmas látomásra, a diadalmas világbékére ébredünk fel... Iiigyje el oly nehéz hinni a világ felfordulásában itt, a hol a természet oly csodaszép s minden oly harmonikus. Csak néhány üres helye a családi fészeknek emlékeztet reá szüntelenül. Katonáink ezidő szerint nincsenek ugyan veszélyben, de ki tudja, mikor kerülnek haza? Ha sokáig tart ez állapot, itt nagy lesz a nyomorúság. A gyárak nem tarthatják fenn az üzemet. A munkanélküliek száma napról napra szaporodik. Az üzletek egy része is lassan feloszlik. A diáklányok csarnokában nagyon sok a dolgunk. Itt rekedt diákok nagy bajban vannak. Semmi hírt s —ami soknak fontosabb—pénzt sem kaphatnak hazulról. Az ő nélkülözésük és nyomoruk jó iskola nekünk genfieknek s sokat tanulunk tőlük. Mi túlkönnyű s nagyon is szép életet éltünk sok ideig, miközben energiáink ellankadtak. Most, a nehéz napok, az élet nehézségeinek meglátása eddig nem ismert erőket s csodás önfeláldozást vált ki belőlünk. Nagyszerű látvány. De milyen árt kell érte lefizetnünk! Mennyire igaz az, hogy az ember csak tervez . . . Még egy hónappal ezelőtt is úgy hittük, hogy majd a St-Croix-i diákgyűlésen újra találkozunk s most St-Croix-t is eltakarta az a sötét viharos felhő, mely az egész világra szórja villámait. Közös barátaink, e kedves fiúk mind fegyverbe álltak s a határokon vannak. Bátyámról már napok óta semmi hír, nagy bizonytalanságban élünk. De mi ez a magyar szülők és testvérek aggodalmához s rettegéséhez képest. Gyakran kérdem magamban : ha a háború csapása elkerül bennünket, mivel érdemeltük ezt ki ? Mivel vagyunk mi különbek a többinél ? Most veszem csak észre, hogy csak rólunk beszéltem eddig, pedig magukra gondoltam. Mennyi nehézségben, megpróbáltatásban lehet részük, a miről hallani sem fogunk itt. A jövő olyan csúnya sötét, hogy nem merek a szemébe nézni. Magasra, nagyon magasra s igen messzire kell tekintenünk, hogy azt a jót meglássuk, a mit ez a fájdalmas tragédia hozhat. Igaza van, mikor azt írja, hogy a háború képtelenség. Ebben mindig egyet fogunk érteni s a miben egyek vagyunk, az a lényeges. Az Isten áldja és őrizze meg mindnyájukat. Önnek pedig a bizalom bizonyosságával mondom: a viszontlátásra ! Találkozni fogunk, a mikor majd a nap felkél a zivataros éj után, a mikor majd a béke szivárványa át fogja az egész világot. E napnak el kell jönnie mielőbb . . . e nap el fog jönni! A MI ÜGYÜNK. Kérjük azokat, a kiknek a lapot előfizetés nélkül küldjük, szíveskedjenek előfizetni, amennyiben a lapot megtartani óhajtják, vagy pedig a lapot visszaküldeni, mert kevés feles példány áll rendelkezésünkre és érdekünkben áll, hogy ezeket a példányokat újabb czímekre is küldhessük. Előfizetőinket kérjük, szíveskedjenek az 1914. évi előfizetési díjat s az esetleges hátralékot minél előbb beküldeni. A Claparéde-emléktáblára és ösztöndíj-alapra Özv. Fröhlich Róbertné Budapest 100 K-t adott I Eddig begyűlt 1313"40 K. További adományokat B. Pap István theol. tanár czímére (IX., Ráday-utcza 28) kérünk. IRODALOM. A kecskeméti egyházmegyei Reformátusok Lapja. A tetszetős kiállítású, tartalmas lap elején kegyeletes emlékezés van az egyházmegye elhunyt gondnokáról, Bagossy Károlyról, a kinek utóda, mint a lapból olvassuk, valószínűleg dr. Küry Albert, Szolnok vármegye alispánja lesz. Aktuális és egyéb építő czikkek teszik változatossá és élénkké a jól szerkesztett újságot. EGYHÁZ, Választás. A beregi ref. e. m. lelkészi főjegyzőjévé Sütő Áron gáti lelkészt választotta. Sebesültek. Mint a Lelkészegyesiiletben közölt emlékezésből értesülünk, Balogh Miklós nagyvarsányi lelkész tábori lelkészi szolgálatának teljesítése közben súlyos sérüléseket szenvedett. Részvéttel értesültünk arról is, hogy Molnár Sándor madocsai lelkész fia a déli harcztéren súlyosan és Nagy Imre kórósi espereslelkész fia, Nagy Zoltán főhadnagy az északin könnyebben megsebesült. A dunamelléki ref. egyházkerületben folyó hó 8—11-én voltak a lelkészképesítő vizsgák. A lelkészképesitő-bizottság tagjai közül jelen voltak: Petri Elek ker. főjegyző, Kálmán Gyula, Lévay Lajos esperesek, Takács József czeglédi lelkész és a theol. tanárok. A második képesítő vizsgát 12-en, az elsőt 10-en tették le. Az előbbit jeles eredménnyel: Ifj. Szabó Aladár budapesti és Sziits Dezső nagykőrösi segédlelkészek, jó eredménnyel: Jóba József, Kovács Gyula, Pálffy István. Képesítettek: Horváth Lajos, Nagy Sándor, Papp Ákos, Szőnyi József. Kettőnek vizsgája nem sikerült. Az első képesítő vizsgán jelesek:r Czanik Béla, Gócza József, Muraközy Gyula, Nagy Ákos; jók: Joó Imre, Kozma Károly, Molnár Sándor; képesíttettek: Benedek László, Kálmán Farkas, Koroknay István, Sipos Mihály. Segédlelkészelhelyezés. Dr. Baksay Sándor dunamelléki püspök Batta Árpádot Somra, Czanik Bélát Pestújhelyre, Gócza Józsefet Jászberénybe, Gombos Lajost Sepsére. Joó Imrét Kápolnásnyékre, Kálmán Farkast Pécsre, Kozma Károlyt Tolnaváraljára, Muraközy Gyulát Budapestre (Kálvin-tér), Mező Benőt Bácskossuthfalvára, Mányoky Sándort Kölesdre, Meleg Dezsőt Mattyra, Nagy Ákost Kórósra helyezte segédlelkészekül.