Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-25 / 4. szám

olyan szövetségbe való tömörülés, a mely a már meglévőknek riválisa és ezeknek elsorvasztását tűzi ki czélnl? Mert rövidre fogva a dolgot, nézzünk csak egy konkrét példát. Itt van egy község. Van benne, mondjuk, a Kálvin-Szövetségnek, Luther-társaságnak, Bethánia-egyesületnek, Lorántffynak fiókja, van Ker. Ifjúsági Egyesület stb. Es most megy oda az 0. P. Sz. felhívása fiókegyesület alakítására. Hát mi értelme, czélja van ennek? Az alapszabálytervezet I., II. és III. része ellenmondásban van egymással és egymás mellett semmiképen meg nem állhat. Vagy az egyiknek, vagy a másiknak esnie kell. Ha tehát akarunk valami nagyot s olyant csinálni; a mi nem újabb erőmegosztást és pazarlást involvál s nem fenyeget újabb fiaskóval, csináljuk meg az 0. P. Sz.-t, úgy mint a már meglévők kapcsolatát, mint ezeknek hatalmas közös orgánumát, mint az ev. egyháztársadalmi egyesületek közös czél felé törekvésének ékesen szóló és mindeneket megnyugtató kifejezőjét. Lépjenek be ebbe a meglévő társadalmi egyesületek, hivatalos egyházi testületek s áldozatkész adakozók nem egy és nem is tíz koronákkal, hanem a koronák százaival és ezreivel. Ha pedig ilyenekre, ez idő szerint nincs kilátás, akkor tegyük félre az eszmét és tervet érlelésre és igyekezzünk csendes, benső építés és erősödés útján előkészíteni a lelkeket, egyeseket és testületeket a nagyobb munkák utáni vágyakozásra és áldozatkészségre. Majd ha egyesekben és testületekben felébred a magyar ev. protestántizmus igazi nagy missziójának és az ezzel járó elkötelezésnek tudata és mély átérzése; ha majd az önzetlen evangéliumi építő munka és nemes vetélkedés nyomán oszladozik a félreértések, gyanúsítások fellege, akkor majd nem holmi összetákolásról lesz szó és nem új versenytárs beállításáról, hanem eljön az igazi evangéliumi alapon álló szövetkezés ideje, a melynek nyomán megértés és áldás fakad Isten országának dicsőségére! Addig becsüljük meg egymást és — dolgozzunk! P. KRÓNIKA. Püspök-választás. Nem mindennapi eset a mi magyar ref. egyházunk életében, hogy rövid időn belül két püspök költözött el az élők sorából és hogy a közbejött körülmények miatt most két kerületben foly majd püspökválasztás. A tiszáninneni kerületben már egyszer megtörtént a szavazás. Dr. Tüdős István, Radácsy György és Révész Kálmán kapták a legtöbb szavazatot. A kerület rendelkezése értelmében a két előbbit új szavazás alá kellett volna bocsátania a szavazatbontó-bizottságnak. De Radácsy György a bizottsági elnökhöz intézett levelében a jelöltségtől visszalépett. Erre a bizottság az ügyet a kerületi közgyűlés döntése alá bocsátotta. Már hírt adtunk arról, hogy a kerület, miután Révész K. is kijelentette, hogy szűkebb körű szavazás esetén visszalép, egészen új és szabad választást rendelt el. Ez mindenesetre szokatlan dolog, ilyenre, tudtunkkal, preczedens még nem volt és ilyen esetre az E. T. sem tartalmaz rendelkezést. Nem óhajtunk más dolgában praktizálók lenni, de nem hallgathatjuk el azt a véleményünket, hogy ilyen egyházi választásainknál „visszalépésről" de jure nem lehet szó, csak arról, hogy ha valakit a szavazatok többségével valamilyen állásra már megválasztottak, erről lemondhat. Hiszen nálunk csak épen a lelkészi, tanítói és tanári állásokra van pályázat és hivatalos jelölés. Egyebekre az egyházközségek szabadon és mindenek megkérdezése nélkül adhatják szavazataikat, még akkor is, ha a „jelöltek" visszalépnek. A visszalépést nem is tartoznak tudomásul venni. Hivatkoznak Szász Károly esetére. Nos ez jó preczedens. Ő annak idején, bizalmas körben, de nem hivatalosan (hiszen ezt nem is tehette) kijelentette, hogy magát szűkebb körű szavazás alá nem bocsátja. 0 annak idején 123 szavazatot, Filó Lajos 107-et és mostani püspökünk 34 szavazatot kapott. A néhai Sipos Pál fóthi lelkész és h. püspök elnöklete alatt működő szavazatbontó-bizottság egész helyesen, egyszerűen új szavazást rendelt el a két legtöbb szavazatot nyert között. Tudjuk, hogy Szász Károly kapta a többséget. Ekkor már jogában állott volna a „lemondás". Erre nézve még a képviselőválasztási analógia sem találó. Mert itt a választás alá kerülők hivatalos képviselőjelöltek s a törvény rendelkezik arra nézve, hogy ha a legtöbb szavazatot nyert közül egyik visszalép, a másik megválasztottnak deklaráltatik. — De hát megtörtént; a kerület szavazattöbbséggel új szavazást rendelt. Hogy miért, nem kutatjuk. Világos, hogy az egyházközségek tartoznak engedelmeskedni a határozatnak. Mert hiszen nincs is fórum, a melyhez ez fellebbezhető lenne. Az esetnek azonban meglesz az a haszna, hogy a jövő zsinat erre nézve is szigorúan preczizirozott jogszabályt fog alkotni. Dunántúl is bizonyára nemsokára elrendelik a szavazást. Ott is vannak érdemes „jelöltek". Illetlen dolognak tartanánk a választásba bármi módon is beleavatkozni. Őszintén megvallva, helytelennek és nem valami épületesnek tartjuk az ilyen alkalmakkor rendszerint megjelenő „röpiratokat", czikkeket, különösen olyanokat, a melyek egyik vagy másik szóban lévő egyént a többinek kisebbítésével vagy épen gyalázásával óhajtják diadalra juttatni. Azt meg, hogy gyakran politikai dolgokat is belevonnak a választás ós szavazatok irányításának körébe, kiáltó bűnnek, egyházi életünk szégyenfoltjának tartjuk és veszedelmesen izgató példának népünkre nézve. — Nem kis dologról van szó, olyanról, a mely nemcsak a két kerület, hanem egész egyházunk életét is mélyen érinti. Apostoli lelkületű, erős férfiakra van szükség a „jó munka" elvégzése czéljából. — Adja Isten, hogy mindkét kerületben a választás a legjobb eredménnyel és a jogosult küzdelem után mindenek megelégedésére történjék . . .