Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-30 / 35. szám

nyugtató eredmény. Voltak természetesen mulasztások is, a minek konstatálása természetesen annál fájdalmasabb, mert hiszen a theologusok már most is sokszor prédikálnak a hívek előtt a kötelességteljesítés erényének szentségéről. A hallgatók önmunkássága is a szokott mederben haladt. Önképzőkörök, pályadíjak mindenütt voltak. A budapesti, kolozsvári, pápai értesítőkben vannak adatok a hallgatók belmissziói munkásságáról is. Természetesen erről majd akkor lesz mindenütt és bővebben szó, ha lesz mindenütt belmisszió, nem kényszeredett, hanem a lelkek buzgalmából fakadó. Azok, a kik komolyan fontolóra veszik egyházunk mostani életének hiányait, a válságos jövő nagy feladatait, majd rájönnek lelkészképzésünknek arra a nagy hiányára, a melyen a csak most nemrég életbeléptetett tanterv a legtávolabbról sem segített. A lelkészképzés dogmája nézetünk szerint ez: három évet a kemény, elméleti tudományos, egyet pedig a lehető legbehatóbb gyakorlati képzésre! A jövő zsinattól várjuk ezt a szükséges, elodázhatlan reformot, illetőleg az erre vonatkozó utasítást. A toldozás-foltozás fényűzését továbbra már nem engedhetjük meg magunknak! Nem lenne érdektelen megtudni pontosan, hogy milyen helyzetű családok köréből kerülnek ki theologusaink. De erre nézve csak három értesítő ad felvilágosítást. A debreczeni és pataki értesítők erre nézve is szűkszavúak. Egynéhány érdekes adatot azonban a meglevőkből is meg lehet állapítani. A theologusok legnagyobb része a papi, tanítói és még nagyobb részben a földműves- és iparoscsaládokból kerül ki. A tanárok, tisztviselők közül csak nagyon kevesen adják erre a pályára fiaikat; az „előkelő" családok gyermekei pedig, mint tudjuk, eleitől kezdve idegenkednek ettől. Mind az öt theologián elegendő tanerő állt rendelkezésre. Kolozsváron a bölcsészet- és neveléstani tárgyakat az egyetemen hallgatják az ifjak. Ez alkalmat ad nekik arra, hogy a négy évfolyam elvégzése után tudori fokozatot szerezhessenek. Minden értesítőnek elején vannak figyelemreméltó tanévmegnyitó, tanári székfoglaló beszédek, értekezések. Tudjuk, hogy nem sokan szokták ezeket elolvasni. De e helyen is ki kell emelnünk néhányat. Nagy érdeklődésre tarthat számot a budapesti akadémia igazgatójának, Marton Lajosnak tanévmegnyitója, a mely I. Rákóczi György bibliájáról, a mi Ráday-könyvtárunk nagy kincséről szól. Nagy kegyelettel vette kezébe ezt a könyvet a nagy franczia kálvinista professzor, Doumergue is (milyen messzire vagyunk most ettől a mi jó barátunktól!). Nyilatkozata szerint ez a biblia volt legérdekesebb mindazok között, a miket Budapesten látott. A debreczeni értesítőnek elején történelmi nevezetességű beköszöntő- és búcsúbeszédek olvashatók. Mindezek a „régiek" elmúlásával és az új, egyetemi korszakra való előkészülettel vannak kapcsolatban. Dr. Kun Béla, a főiskola utolsó rektorprofesszorának oroszlánrész jutott az új életre való szervezkedés nagy munkájából. Ö készítette „a debreczeni ref. kollégium felsőbb oktatási intézete"' szabályzatát. Ez az intézmény marad meg a régi alma materből. Figyelemreméltó a Kiss Ferencz theol. tanár székfoglalója a lelkészképzésröl. Az egyetem mellé lelkészképző-intézetet kell felállítani megfelelő elméleti és gyakorlati szemináriumokkal. Ennek eredményes keresztülvitele, úgy hisszük, csak fent jelzett módon lehetséges. Reámutat arra az anomáliára, hogy nálunk teljesen gyakorlatlan egyének lépnek fel a szószékre. Mikor is szűnik meg már az a rendszer, hogy mi boldognak, boldogtalannak, mindenkinek, a kinek egy fekete nyakkendője van, megengedjük azt, hogy kísérleti nyúlnak, szavaló és egy kis „borravaló" szerzési helynek tekintse a legszentebb szolgálat színhelyét, a templomi szószéket? Csoda-e, ha ennek nívója annyira lesülyedt ós gyülekezeteink ízlése úgy megromlott? A kolozsvári értesítőben ismét találkozunk dr. Kecskeméthy István igazgatónak három pompás szemelvényével keleti útjáról. A pápai értesítő elején kegyeletes emlékezések sorozatát látjuk a kerület nagy püspökéről, dr. Antal Gáborról, a mely után a theol. akadémia rokonszenves ifjú, rendkívüli (?!) tanárának, Pongrácz Józsefnek különlenyomatban is megjelent székfoglalója olvasható „Jézus kijelentése Istenről" czímen. Ebben is bizonyságot tett az Ő nagy hitéről és az ifjúság iránti igaz baráti szeretetéről. A beszámolóban dr. Thúrg Etele igazgató szép szavakban aposztrofálta az akadémia „pajzsra emelt" tanárát, Németh Istvánt, a ki püspökké választása után is, a tanév végéig magyarázta az írásokat. A sárospataki értesítő elején közölt közigazgatói jelentés részletes, hű képet ad a főiskola mult évi életéről. Megemlékezik a halottakról. Közülük első helyen Fejes István püspökről, az új püspök, dr. Tüdős István választásáról, üdvözléséről, látogatásáról, Zoványi visszahelyezéséről, valamint arról, hogy a konventi segély folytán a theol. tanárok közül az idősbek ott is, mint Kolozsváron, belépnek a VI. fiz. osztályba. Még néhány szót a segélyezésekről. A theologusi pálya bizonyára egyike a legolcsóbbaknak. Budapesten, Debreczenben, Kolozsváron olcsó internátus, Pápán, Sárospatakon olcsó konviktus és mindenütt nagy összegekre rúgó segély- és ösztöndíjak stb. szolgáltak a hallgatók helyzetének könnyítésére. A budapesti igazgató a tőle megszokott pontossággal tüntette fel, hogy direkt segélyek, ú. m. katechetai óradíjak, legácziók, stipendiumok stb. czímén 34 ezer kor. folyt be a theologusok zsebébe. Az indirekt segélyek összege pedig (tandíj nincs, internátusi díjelengedós stb.) mintegy 20.000 kor. volt! És mégis apadt a mult tanévben is a theologusok száma és mégis sok a gyenge és nem erre a pályára való ifjú. Mi az oka ennek ? A lelki és egyéb itt fel sem sorolható okok mellett egyre reámutatunk. És ez nem egyéb, mint a papválasztás mai rendszere, a mely egyfelől az egyházi törvény idevágó rendelkezésein, másfelől gyülekezeteink romlott ízlésén ós hajlamain alapul. Hány kiváló, jóízlésű ifjút rettent el egy-egy ádáz gyűlölködést ébresztő, csalafintaságokkal ós más egye-