Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-16 / 33. szám

VÁLSÁGOK ÓRÁJA. A legszűkebb látókörű ember is kénytelen ilyenkor előbújni kicsinyességeinek odújából és az Isten tágas nagy világának levegőjét szívni. Most világtörténelem szemtanúi, sőt részesei vagyunk. Most egy egész földrész czivilizácziójának irányzata dől el évtizedekre—tán évszázadokra. Es mégis, akármennyire próbáljuk is agyunkkal megragadni azokat a nagy egységeket, fajokat, milliós birodalmakat, világrészeket, melyeknek élete válságos fordulathoz érkezett, nem felejthetjük el azokat a kisebb egységeket, melyeknek sorsa bennefoglaltatik a nagy egységek kialakuló jövendőjében. Mert a mi koczkán forog'a nagy csatatereken, elképzelhetetlen sűrű szálakkal fonódik össze a kisebb érdekek óriási hálózatával. Kevés egyén van, a ki a háború elmultával ne lenne majd kénytelen — több, kevesebb szempontból — új életet kezdeni. Hány család van, a melynek életviszonyaiban gyökeres újjárendezést fog okozni a háború. Es így tovább: érdekeink minden kisebb, nagyobb körében változások és válságok elé kény szerit ez a történelmi krízis. Ment maradhat-e ettől a hatástól egyházi életünk? Nem hálás szerep a jövendőmondás. De ha a háború befejeztével más lesz a nemzetközi helyzet, mint annakelőtte; más lesz a belpolitikai párthelyzet, mint annak, előtte; más lesz az ipari ós kereskedelmi kilátás, mint annakelőtte és más lesz a köz- és magánéletnek ezerféle változata, mint annakelőtte — és ezeknek a változásoknak a megjósolásához nem kell próféta — lehetséges-e akkor elképzelnünk, hogy egyházunk élete a háború után is egyszerűen, minden változás nélkül róni fogja tovább az eddig járt utat? Csak egy feltétel mellett lehetséges: ha egyházunk kihalt, élettelen tömeg, mely érzéketlenül úszik lefelé az idők változó vizein, a megérdemelt feloszlás felé. Élő test változással reagál a környezet változására. Elő egyházban belső válságot jelent egy ilyen óriási válság a külső világ történelmében. És mert a legsötétebb szemüveggel sem állapíthatnék meg, hogy egyházunk mindenestől fogva élettelen, le kell vonnunk a következtetést: már is benne vagyunk valamilyen átalakulás folyamatában, a mit a körülöttünk lezajló események indítottak meg bennünk. Erős bizodalmunk, hogy mire a vihar elmúlik és mire a harcznak tömkelegéből kibontakozik a várva várt és sejtve sejtett új világ, abban a mi egyházunk is új lesz. Új a hitnek becsületességében; új az isteni erők duzzadó gazdagságában ; új a régi mulasztások szégyenlősében; új a felelősségérzetben és a pezsdülő munkakészségben. Nem lehet ezt a megújhodást napról napra megfigyelni, de ha nem akarjuk csalóka önámításnak tartani azt a bizodalmunkat, hogy Istennek Lelke közöttünk él még és munkálkodik, bizton számíthatunk arra, hogy a jövendő egyházhisztorikus az 1914. évi európai háborúval fogja megjelölni a magyar protestantizmus új korszakának feltámadását is. Az eddigi történelem külső bizonyságai szerint csak úgy, mint a dolog belső szükségszerűsége szerint, nagy, terhes háborúk után mindig kész a talaj a vallási ébredés számára. Lehet-e kétségünk afelett, hogy a felettünk elvonuló események, melyek már is olyan mélyen belevágtak és valószínűleg még mélyebben bele fognak vágni a lelkekbe, Istennek az ekevasai, a melyekkel megnyitja a kemény ugart az 0 magvetése számára, Már is látható, hogy negatív irányban hogy ébreszti fel a háború a lelkek fogékonyságát az Evangélium iránt. Megnyugvást, támaszt, kárpótlást keresnek veszteségeik közepette (még ha azok be sem következtek még) és ösztönszerűleg Isten felé fordul tekintetük. Milyen óriási igényt fog néhány hónap leforgása alatt támasztani nemzetünk a szószékeinkkel, a lelkipászto* rainkkal, egyházunk minden öntudatosan munkás tagjával szemben ! És ha lerójuk a szolgálatot úgy, a mint a kezünkbe adatott isteni Evangélium birtokában le kell tudnunk róni, a vigasztalásért, erőért, új reménységért óhajtozó lelkek között, milyen felséges kiáradása lesz az az isteni Léleknek! De nem kevésbbé, sőt tán még nagyobb mértékben számíthatunk és kell számítanunk azokra a pozitív előnyökre, a melyeket e válságos időszak nyújt a jövő számára Istennek meg nem érdemelt és atyai szeretetének a nevelő gyöngédségét bizonyító áldása az, hogy nemzetünket minden bűne és romlása mellett is olyan helybe sodorta bele, hogy jobbik énjének teljes felülkerekedésével az igazság, a becsület, a kultúrjövő bajnoka gyanánt forgathatja fegyverét. Az erkölcsi világrend realitása, az egyenes becsület feltétlen győzelme, a bűnnek önmagában rejlő büntetése, a lelkiismeret tekintélye, a testvéries együttműködés lehetősége, a kötelességteljesítés nemes előjoga, az Isten előtti felelősség súlya — és még hány más féltve őrzött kincse világnézetünknek és életfelfogásunknak, — úgy kerül most forgalomba, mint magától értődő igazság, még olyanok közt is, kik béke idején gúnyos fölényüket fitogtatták ily „elavult" elvek felett. Az emberek egyszerűen felébredtek olyan törvények és tények intuitív meglátására, a melyeket álomra nehezült zárt szemeik előtt hiába mutogattunk sokáig. Ha ezután hirdetünk majd nékik Istent, kinek igazságos tervei vannak a népek életében, ki a mi lelkiismeretünk parancsa által elhív és igazgat minket is a bűn helyett az Ő szolgálatára, ki önzésünk legyőzésével beleilleszti életünket ós érette végzett munkánkat az Ő ügyének győzelmes haladásába: minderre soha eddig nem tapasztalt visszhang fog támadni körülöttünk. Úgyszólván arra kell csak törekednünk, hogy a mit most háború idején és nemzetek tömegére nézve úgyszólván mindenki vall: azt béke idején és a maga egyéni életére nézve is vallja és kövesse is — és Isten országa eljŐ közénk hatalommal. És erre a készülődő megújhodásra jó már most előre szegezni a tekintetünket. Mert j-aj nékünk, ha magunk készületlenek volnánk fogadására, ha ideje eljő!