Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-09 / 32. szám

elhaladva, szépen, méltóságteljesen hasította az Adria csodaszép kék vizét. Halotti csöndben terült el a nagy víztömeg. Mintha ünnepi áhítat vett volna erőt az egész Adrián. A legszebb kék köntöst öltötte magára. Úgy látszott, mintha ez a víz mindig ilyen csöndes lenne és nem is tudna háborogni. Az osztrák part mellett haladva, balról egymásután hagytuk el a horvát szigeteket. Közben végigjártuk a hajót. Valóban szép alkotás a Skócziában készült 3800 tonnás és 3600 lóerejű „Ferencz József király." Nem győztük eléggé csodálni a szép éttermét, dohányzóját, télikertjét, de különösen a zenetermét. Közeledik az alkony. Vacsorára hív a jelzés. A fényes ebédlő ablakán keresztül csodaszép látvány tárul elénk. Erős ultramarinkék szíube öltözik tenger, égboltozat egyaránt. Még sohase láttuk ilyennek az eget. Olyan, mintha eggyé folynék a nagy sötétlő víztömeggel. A második nap is gyönyörű szép volt. Nem győztük dicsérni a tengert. Csak végig ilyen maradjon! Nem is szállunk ki akkor Gibraltárban, hanem elmegyünk a Kanári szigetekig I A lágy tengeri szellő alig látható apró barázdákat vont a vízre. Olyan volt a nagy víztömeg, mint egy tó sima tükre. Ilyenkor, a mikor ilyen szép sima a tenger, mindig azt forgatom az eszemben, hogy elmegyek egyszer Indiába, Kínába és Japánba. Az „édes semittevés", az olaszok „dole far niente"-je szemmelláthatólag jól esett mindnyájunknak. De néhányan rágondoltunk arra is, hogy míg mi úri kényelemmel utazunk a luxus-hajón és annak födélzetéről gyönyörködünk a mérhetetlen víz szép színeiben, odalenn a gépházban pokoli hőségben, félig meztelenül, szinte állati életet élve, izzadnak, verejtékeznek a szegény fűtők . . . Este felé Brindisit elhagyva, elértük az olasz csizma alsó sarkát. Közben szép csillagos éjszaka borult ismét reánk. A fényes ragyogású csillagokban gyönyörködtünk órákhosszat, mielőtt újból nyugovóra tértünk. 15-én, szerdán délelőtt közeledtünk az olasz csizma orra felé, majd a szicziliai partokhoz. Halványan föltűntek a szicziliai hegyek körvonalai. Középütt a hatalmasan kiemelkedő félelmetes tűzhányóé: az Etnáé. Feltűnt a tenger partja mellett az a tengerből kiemelkedő hét nagy bazaltszikla is, a melyeket a görög monda szerint a vak Polyphemus hajigált Odysseus után. De én nem ezeket nézem. Vizsgáló szemekkel azt az utat keresem, a melyen Pál apostol hajója Syrakusából Reggioba (Regiumba) menve áthaladt. Áhitnttal figyelem, hol mehetett a Kásztor és Pollux czímerű, Alexandriába való újabb hajó, a melyre Máltából eljövet szállt ? A cataniai öböl hajlásából megállapítom, hogy körülbelül itt kellett mennie . . . Mindjárt átmetszi hajónk azt az útvonalat . . . Most megyünk át azon a helyen, a melyen Pál is áthaladt, ki* szent bizonyossággal eltelve tudta, hogy „a császár elé kell nékie állnia ..." Ebéd után kikötünk Catániában. 160—170 ezer lakosú, tipikus, piszkos olasz város ez, gyönyörű fekvéssel az Etna lábánál. Hajónkat körülveszi a sok olasz bárkás. Éktelen zajt csapnak. Hangos szóval szidják, a ki közelebb férkőzött közülünk a hajó hágcsójához. A nagy igyekezetben egy csónak fölfordul és két talián a part mellett belepottyan a tengerbe. Egy csomó káromkodás és hangos vitatkozás követi a nem várt fürdőzést. Szinte bosszankodik az ember, a mikor üvöltözve beszélik és eléktelenítik a szép olasz nyelvet. Sajnos, ebben úgyszólván egész útunkon volt részünk, mert a szapora olaszok a Földközi-tengernek majd minden kikötőjét ellepik. Szerettünk volna kirándulni az Etna másik oldalán fekvő Taorminába, az ottani szép romokhoz. A hajó késése és az idő fogyatékossága azonban nem engedte meg, ezért a várost néztük meg futólag. A dómhoz mentünk legelőször, melynek alapjai a XI. századból valók, azután néhány középület és főbb út megtekintése után visszatértünk a hajóra. Indulás előtt kibújt a felhők közül és egész nagyságában megmutatta magát a hatalmas, kúpalakú Etna. Csaknem 3300 méter magasságú, ferdén lemetszett ormáról az utolsó felhőfoszlány is elszállt. De az én gondolataim másutt: ismét Pálnál jártak. Itt haladt az ő hajója csaknem egészen ezen a vonalon, a melyen mi megyünk most. Ok fölfelé, mi lefelé megyünk ugyanazon az úton. Őket a kibontott vitorlákba kaposzkodó szél, minket a gőz ereje visz. Ok himbálódzva, lassan, mi gyorsan haladunk . . . Éjjel megyünk el a hajdan híres, a régihez képest ma már csak árnyékszerű életű Syrakusa mellett. Nagyságának, miként zsarnokainak, bölcseinek ma már csak a híre van meg. 16-án, csütörtökön Nagy Dénes barátommal már korán talpon vagyunk, hogy lássuk, miként evez be hajónk Málta szigetére ? Már messziről látszanak a partok. Némi csalódás fog el minket. Buja növényzetű déli szigetet vártunk. E helyett kopár sziget képe bontakozik ki előttünk. Az épületek, mint nagy fehér kőrakások látszanak a távolból. Megtudtuk, hogy a sziget északi oldalán a uagy viharok miatt nem nő a vegetáczió. A nagy viharokat különösen az északkeleti szél okozza, a melyről az Ap. csel. is megemlékezik. Eszembe jut újra Pál. A tizennegyedik viharos éjszaka kezdetén erre hányhatta hajójukat a borzasztó szélvész, a merre mi most csöndesen behaladunk az áj kikötő La Valetta felé. Az ő hajójukat ugyanis tovább északnyugatra, egy nagyobb öböl felé sodorta a szél. Az előtt vetettek horgonyt az éjszakában s viradatkor annak zátonyos helyére hajtották hajójukat. Ebből az öbölből vezet az út a sziget régi fővárosa, Melita felé. (Folyt, köv.) K. I. Távíratmegváltásí lapok sere a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szövetség irodájában (IV. ker., Molnár-atcza Í7. szám), £ jt jt jt jt