Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-09 / 32. szám

mélkedés, bizalmatlan félelem, megfeledkező közöny, vagy akármilyen más érzésünk tárgyává tegyük Istent, csak azt az egy érzést ne ápoljuk véle szemben, a mellyel a kicsiny gyermek nyakába borul atyjának és csillogó szemekkel szemébe tekintve mondja: „Szeretlek!" Pedig a szivünk kicserélése, a természetünk újjáteremtése árán is ide kell tisztulnunk és emelkednünk: „akik Istent szeretik ..." Ennek a nagy szeretetnek kell átölelnie életünk minden egyéb vonzalmát. Ez a szeretet nem riválisa más szereteteknek, hanem tenger, mely magába fogadja azokat. Azt a csillogó, kedves emléktárgyat, melyet fiókodban őrzesz, csak annál jobban szereted, mert eszedbe juttatja azt, ki ajándékozta. Azt a mosolygó arczú gyermeket, kivel utadon találkozol, csak annál megindultabb szívvel kedveled, mert vonásái atyjára vallanak, kit barátodként ismersz és kinek tán nehéz, küzdelmes sorsát tudod. így minden szeretetünket emeljük fel az Isten szeretésének megdicsőítő, megszentelő légkörébe. A mit nem lehet ővele és 0 érette szeretni, annak pedig mondjunk búcsút! Fiaink, férjeink, apáink, véreink, kint a tűzvonalban, kikhez oly szorongó óhajtással száll el lelkünk szeretete, legyenek drágák nékünk azért, mert Isten ajándékozta kincseink. Az itthon maradt árvák, gondtól űzöttek legyenek közel szívünkhöz azért, mert Istennek nagy gondja van reájuk. Hazánk, melynek védelmére oly sokat az oltárra teszünk most s melynek biztosabb, virágzóbb jövőjéért lángol a lelkünk most jobban, mint valaha, legyen a végsőkig menő odaadásunk részére azért, mert egy ezredév válságos, áldozatos iskoláján át Isten vezette eddig és Istennek vannak még vele ezután kibontakozandó felséges tervei. Tanuljunk meg mindent Istenért szeretni és minden által Istent szeretni. így erős lesz szívünk. A győzelem dicsősége nem csábít majd az elbizakodás szakadékos peremére. S a győzelem nehéz, véres ára nem fog a földre sújtani. „Minden a javunkra lesz." r. s. VILÁGHÁBORÚ. Oly időket élünk, a mikor a nemzetek élete, politikája és sorsa a legerősebb formában köti le és foglalkoztatja még az egyház munkásainak a lelkét is. Mert ha lehetetlenség elzárkóznunk a társadalmi és politikai élet vizsgálásától és az azt kormányzó etikai erők bírálatától a béke idején, százszorosan lehetetlen az a háború alkalmával. Kiszámíthatatlan az a mód, a mellyel még a kisebb fajta modern háború is belenyúl az egyes emberek életének, sorsának legkisebb részletébe 'is. A gazdasági, anyagi élet legkülönbözőbb formájától kezdve legmagasabb rendű szellemi és erkölcsi életünk sokféle megnyilvánulásáig mindenre rányomja a maga bélyegét. Hogy pedig egy ilyen világháború, mint a mostani, mely soha nem ismert eszközökkel, irtózatos embertömegek vérével fogja végig öntözni újra Európa földjét, mit fog jelenteni számunkra, azt még most elképzelni sem tudjuk. Az irtózatos anyagi összeomlásokat nem is számítva, ki tudja megmondani, milyen lesz Európa térképe csak egy év múlva ;

s ? Mi lesz egyes nemzetek sorsa, a melyek, úgy látszik, csak azért dolgoztak hihetetlen szorgalommal eddig, hogy hatvan év kultúrájának minden gazdasági és külső eredményét néhány hónap alatt elveszítsék s ne maradjon meg mindebből egyéb, mint néhány nagy könyvtár és nagyszerűen berendezett laboratórium néhány nagy elme, a mely a kultúra rombadőlt palotáját a rendelkezésére álló elméleti eszközökkel újra felépítse. Addig pedig itt fog suhogni, csattogni, menydörögni felettünk az Isten ostora. Nem sors, nem végzet, nem fátum irányítja a világkatasztrófákat sem a mi hitünk szerint, hanem Isten, számunkra gyakran érthetetlen, de tényleg meglévő örök világterve szerint. Minden nagy és igazságos háborúnak erkölcsi tekintetben kétféle jelentősége van. Egyik felén ott van a minden elképzelhető pusztulás képe, a másik oldalon pedig új, nem ismert erőt, új jellemek és erkölcsi heroizmus a tisztító viharok nyomán, a melyek megújítják újra ezt a korhadó, rothadó világot. A háború még sokáig misztérium marad a számunkra, mert kérlelhetetlen szükségszerűséggel tör és csap le reánk. A világbéke pedig mindaddig utópia, a míg az emberiség szellemi és erkölcsi élete teljesen, véglegesen és egyetemlegesen újjá nem születik. Annyi azonban bizonyos, hogy háború és bún szoros és titkos összefüggésben állanak egymással, mert minden háborúnak valaminő bűn az oka; s a háború nem egyéb, mint a bűnök ezerféle elfojtott energiájának egységes, robbanásszerű kitörése. Az emberiség testén levő rettentő fekélyek fölfakadása, a melyek nyomán minden szenvedések mellett is új egészségesebb élet, új fejlődés és megtisztulás jár. Es mennél igazságosabb egy népnek háborúja, annál inkább erkölcsi alapon álló az és mennél nagyobb a létjogosultsága, annál felemelőbb s niegtisztitóbb energiákat szabadít fel a rothasztó kultura által petyhüdtté lett nemzetek lelkében. Csak egy nagy rejtély marad fenn mindvégig, mint borzasztó theodieeai probléma és ez az, hogy miért kell az ilyen társadalmakat új életre nevelő rettentő viharoknak annyi egyed élete árán elkövetkezni ? Miért kell máiezek életével megvásárolni annak a lehetőségét, hogy a megmaradtak anyagilag, szellemileg, erkölcsileg új és tisztább életet kezdjenek? Es itt áll előttünk újra a szenvedések árán való megváltás fenséges, de titokzatos gondolata. Az egyed feláldozza összehozhatatlanul a maga életét, hogy vérén keresztül milliók boldoguljanak. Ez itt megint csak bűn. De áll előttünk, mint minden erkölcsi tragédia a szülője, oka és fejlesztője. Mert a keresztyénségnek nem a háború rettentő lépcsőfokain való tovább haladás az ideálja. Az Isten maga diadaláért vívott harcza nem földi háború, sőt egyenesen annak és lehetőségének megszüntetése a