Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-02 / 31. szám

A megválasztott rendes tanár az 1894. évi XXVII. t.-cz. alapján létesített tanári nyugdíjintézetnek kötelezett tagja lesz. A pályázók a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézett folyamodványukat, melyhez kereszt­levelük, továbbá családi állapotukat, hadkötelezettségi viszonyukat, egészségi állapotukat, végzett tanulmányai­kat, képesítésüket, eddigi szolgálatukat és nős pályázók részéről feleségük prot. vallását igazoló okmányok csa­tolandók, augusztus hó 22-ig a főgimn. igazgatóságához nyújtsák be. Az állást 1914. szeptember 1-én kell el­foglalni. Nagykőrös, 1914 július hó 27. Dr. Kovács Lajos, főgimn. igazgató. Pályázati hirdetés. Az Egyetemes Konventi Tanügyi Bizottság Elnök­sége pályázatot hirdet az 1914—-15. iskolai évre 3 (há­rom), egyenkint 1000 (egyezer) frankos ösztöndíjra. Az ösztöndíjat elnyerhetik azok a magyar református tanulók, a kik legalább az érettségi vizsgálatot sikerrel letették s tanulmányaikat a genfi egyetemen óhajtják folytatni, to­vábbá okmányokkal igazolják, hogy még 500 frank költ­ség fedezettel rendelkeznek és a franczia nyelvben némi ismerettel és jártassággal bírnak. A segély az ösztöndíjat elnyert tanulóknak, ha arra időközben érdemtelenekké nem lesznek, két egymásutáni tanévre biztosíttatik. Az ösztöndíjat nyert tanulók kötelesek Genfben legkésőbb október hó l-ig megjelenni, s tanulmányaikban, maga­viseletükben, valamint az egyháztársadalmi munkálkodás gyakorlásában a genfi egyetemi theologiai fakultás intéz­kedéseihez alkalmazkodni s az ott szokásos évvégi vizs­gálatokat letenni. A magyar tanulókat segélyező genfi bizottsághoz (le Comité genevois en faveur des etudiants hongrois) intézendő, a pályázó által franczia nyelven fogalmazandó sajátkezűleg írott s az illető akadémiai, illetőleg gimnáziumi igazgató által ezeknek igazolásául láttamozott pályázati kérvény az illető igazgatóság útján az Egyetemes Tanügyi Bizottság Elnökéhez (Kolozsvár) küldendő be 1914. augusztus 20-ig. A kérvényhez mel­léklendők: 1. érettségi bizonyítvány; 2. akadémiai leczke­könyv, vagy ennek hiteles másolata; 3. rövid életrajz franczia nyelven; 4. bizonyítvány franczia nyelvbeli jártasságáról; 5. arról, hogy az 500 frank ösztöndij­pótlékot mely forrásból fedezi a pályázó. Kolozsvár, 1914 július hó 25-én. Dr. Kenessey Béla, erdélyi ref. püspök, az E. T. B. elnöke. Pályázat helyettes-tanári állásra. A sárospataki ref. főgimnázium igazgató-tanácsa az 1914—15-ik isk. évre pályázatot hirdet egy helyettes tanári állásra. Pályázhatnak mennyiségtan-természettan­szakú ref. vallású tanárok vagy tanárjelöltek. A pályá­zathoz mellékelni kell: 1. érettségi vizsgái bizonyítványt, 2. keresztelő levelet, 3. tanári oklevelet (vagy szakvizs­gáról szóló értesítőt), 4. eddigi alkalmazásáról szóló bizo­nyítványokat, 5. a katonai kötelezettség lerovására vo­natkozó okmányokat. A megválasztott helyettes tanár fizetése: 2000 K és állását ez évi augusztus 31-én tar­tozik elfoglalni. A pályázati kérvények beadásának ha­tárideje augusztus 23. Sárospatak, 1914 július 24. A főgimnázium igazgatósáa. NYILTTER. E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk. A kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél és hurutos bántalmaknál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásvány»lzkereskodé«ekbon éc gyógy»z»rtárakban. cririfTT TT7U írnoi< Szinye-Llpóozi Salvator-forr4»-< Allulat, űLnULlHa AliUM Budapest, V., Radolfrakpart 8. HIRDETESEK. KUNZJOZSEFESTARSA BUDAPEST V., Deák Ferencz-u. és Bécsi-u. sarok Vászon, menyasszonyi kelengye, asztal­nemű, szőnyeg, úri es női divatczikkek ké­pes árjegyzékét kívánságra bárkinek küldjük CBá.«ájrl éa -kdrátlyl udvari szállító A legjobb kályhákat és kandallókat HEIM H. íitidapest, Tlionet-udvar. Különlegességek: templomok, családi há­zak, iskolák, irodák stb. részére. Több mint 100,000 van belőle használatban. Valódi os&k ezze a TódŐ-teargyei-MEIDJN&£R-QFEN HEIM^ Prospektusok é» költségvetésik Ingyen és bérmentve. Beszerezhető csakis a gyárban vagy a raktárban. Budapesten Thonet-udvarben. Mária Valéria utoaa ÍO. HARMÓNIUM £S ZONGORA! Mielőtt harmóniumot vásá­rolna, ne mulassza el a mi főárjegyzékünket kérni. Az országban a legnagyobb választék elvámolt elsőrendű amerikai, németországi és belföldi gyártmányokban, kedvezményes részletfizetési feltételek mellett, minden ár­felemelés nélkül. KÉPVISELŐK KERESTETNEK. Kerber és Berleth Budapest, VII„Wesse!ényi-u,53.

Next

/
Oldalképek
Tartalom