Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-28 / 26. szám

a mezőgazdaság vámvédelme, a nemzeti és demokratikus birtokpolitika és az agrárius szervezkedés szüksége nyilatkozik meg. A felszólalók, kik között az osztrák agráriusok vezéreit is hallottuk, egyaránt a gazdák összetartásának szükségét hangoztatták. Főurak és kisgazdák, középbirtokosok és tanítók voltak a gyűlés szónokai, melynek kiemelkedő pontja az is, hogy Simon Lajos, a magyarországi Tanítóegyesületek Szövetségének szónoka hivatalosan felajánlotta 25,000 magyar tanítónak munkatársul való csatlakozását a Gazdaszövetséghez. A mi még bennünket érdekel, az az, hogy a nagygyűlésen a Gazdaszövetség a következő tanítókat tüntette ki szövetkezeti tevékenységükért jutalomdíjjal: Rupcsó Károly tanító, Kőrösladány ; Mikó Mátyás áll. tanító, Tyúkod; Ujváry Imre tanító, Zalacsicsó; Hetser Kálmán igazgató-tanító, Felső-Ofalva. Kuzmics Endre tanító, Büdöskut, Baksa Lajos tanító, Alsózsolcza. Karpinecz Emánuel g. k. tanító, Csábocz. De érdekelhet bennünket az a felköszöntő is, melyet Glattfelder Gyula csanádi püspök mondott s mely bár katholikus részről hangzott el, megszívlelésre méltó a protestánsok részéről is, mert a hitéletnek a mezőgazdasághoz való közeli vonatkozásait, a lelkészi karnak az agrármozgalomban való részesedését nagyon találóan festi. „A mezőgazda hivatása és életfelfogása hozza egyúttal magával — mondta —, hogy a legteljesebb megértéssel viselkedjék azon tanokkal ós törvényekkel szemben, melyeket mint pap, mint a valláserkölcsi élet munkása és őre hirdetek s az erősíti meg közte és köztem a természetszerűleg kifejlődött lelki kapcsokat. Nem véletlen játéka az és nem elmaradottság, hogy a földmives emberek lelke annyira fogékony az isteni igazságok és törvényekkel szemben, hanem ez erre a tényre vezetendő vissza, hogy minden gondolata, emléke és reménye ebbe az élethivatásba kapcsolódik, melyben emberi munka és isteni áldás a legtökéletesebb formában olvad össze s mely élethivatás ezért sem tagadhatja azt, a mi égi és nem rombolhatja azt, a mi emberi. Szerettem volna, ha az egész nemzet hallotta és megértette volna, hogy az istenfélő gazdák a jövőt és boldogulást nem rombolásban és a múlt emlékeinek pusztításaiban keresik, hanem a róluk átszármaztatott erkölcsi és anyagi javak kiépítésével és az utódokra való átöröklésben. Ok is szenvednek, ők is kiizködnek, de azért nem jut eszükbe megtagadni Istent és hazát, hanem vallásos lelkűknek mélyéből mindig felhozzák az ösztökélést és biztatást új munkára, ilj kötelesség teljesítésére, megpróbáltatások után új sikerekre és ezzel osztályuknak s nemzetüknek biztatóbb jövőjére. S ha azt látjuk, hogy más mozgalmakban, mihelyt néhány százan vagy ezren összegyűlnek, azonnal a gyűlölet rombolást hangoztató moraja hangzik s míg itt ezen ezernyi ezer nép körében a tagadásnak, a pusztításnak szelleme egyetlen visszhangot sem váltott ki, hanem csakis a nemzet és az emberiség boldogulásának vágya mozgatja a tömeget és erkölcsi s hazafias érzelmek himnuszai lelkesítik a tábort: akkor mindenkinek be kell látnia, hogy ez az a mozgalom, a melyből élet, haladás és áldás fakad. És én azt kívánom, hogy jöjjön el az idő, melyben ez a mozgalom sikert arat! Jöjjön el az az idő, a melyben az agrármozgalom vezérei, a Darányiak, a Dessewffyek és az ő egész vezérkaruk éltük alkonyán letekinthetnek egy munkás és boldog népre, melyet nemcsak az ígéret földének határáig vezettek, hanem abba be is vittek, a testvéreik, népük: a magyar nemzet millióinak megelégedett sorsában nyerjék el az elismerésnek babérját, melyre tiszteletreméltó, kitartó munkájukkal teljességgel rászolgáltak ! Ez az én imádságom, hogy ezt elérjük, ehhez adjon Isten erőt és kegyelmet!" v Dr. Sch. K. KÜLFÖLD. Svájcz. A reformácziói emlékmű. A genfi reformácziói emlékmű-bizottság mult hó 27-én az egyetem aulájában tartotta évi közgyűlését Oautier Luczián tanár elnöklésével. Az elnök először is Claparéde Sándor és Antal Gábor püspök elhunytáról emlékezett meg kegyeletes szavakkal. Majd rátért terjedelmes jelentésére az emlékműre vonatkozólag. Az 1913—1914. években a munka nagyon előrehaladt. A fal, mely az egész szoborcsoport hátterét képezi, a terrasz, a felvezető lépcsőfokok már teljesen készek. Ez utóbbiak anyagát a Mont-Blanc gránitköveiből vették. Landowski és Bouchard párisi szobrászművészek legújabban elkészültek Hallgatag Vilmos szobrával, továbbá a franczia, magyar, holland és skót domborművekkel. Bocskay alakját nemsokára útnak indítják Párisból Genfbe ; ezzel egyidejűleg jönnek az amerikai, német és angol dombormű-részletek. Jövő évre már minden készen lesz és a felavatási ünnepélyt megtarthatják. A mi az angolokra vonatkozó domborművet illeti, elnök megjegyezte, hogy azt csak a legutóbbi időben vették tervbe, mikor is az anglikánok mozgalmat indítottak hazájokban az eszme érdekében. Szerencsére a szobrászművészek még el tudták helyezni az angol szoborművet, a nélkül, hogy az összhatást megzavarták volna. Cranmer Tamás canterburyi érsek alakját fogják megörökíteni, a ki 1556-ban vértanúhalált szenvedett. A holland dombormű azt a jelenetet ábrázolja, mikor 1581-ben kimondották Németalföld függetlenségét. Felírását Béza Tódor szavával készítették : „A fejedelem van a népért és nem a nép a fejedelemért". A franczia dombormű IV. Henrik királyt mutatja elénk, a mint a nantes-i ediktumot aláírja. A német relief a brandenburgi választófejedelmet ábrázolja, a mint a franczia menekülteket fogadja és atyai szeretetéről biztosítja. „Inkább eladom ezüst edényeimet, csakhogy segítségére lehessek ezeknek a szegényeknek." A fejedelem eme szavait vésik be a domborműbe. Luther szobra alá német szöveggel ezek a szavak kerülnek: