Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-24 / 21. szám

ezernyi zöld lombozatának, ékes fehér virágainak, szemérmesen piruló gyümölcseinek ! így lesz fává, „nagyobbá a veteményeknél" az egyház fája s így raknak fészket ágain az égi madarak! Ennek a megújhodásnak csak egy útja van, a mindenható Isten bölcs végzéséből: az evangéliumtól áthatott egyén. Jellem! A ki nem alpakka, hanem ezüst! Nem vásári dublé, hanem arany ! Nem futtatott zománcz, hanem belső eleven ej ő, kisugárzó energia, mely jellemít, oszt, különböztet, vonz! Mely előtt nem rejtőzködhetnek, nem lapulhatnak a bűnnek még a láthatatlan, ultraviolett színei sem! Evangéliumi jellemeknek, mint voltak az apostolok, a mártírok, a reformátorok, a gályarabok . . . a régi prédikátorok ! Elég volt az olyan vézerkedő apostolokból, kiknek zsebükből virít ki működésük főmotívuma: a kékbélyeges nyugta! Elég volt a hősökből, kik napidíjért statisztálják a gályarab szerepét! . . . Micsoda mosolyogni való együgyűség volt Pál apostoltól, hogy fizetés, úti-általány, napidíj és nyugdíj nélkül szorgoskodott, ültetett és öntözött ? Micsoda fölháborítóan szemérmetlen volna, a modern apostoloktól csak századrésznyi ingyenes önfeláldozást kívánni ? !! Ott tartunk, hogy még közigazgatásunk csikorgó szekere is rogyadozik a sok „személyi kiadás" és „napidíj" alatt! Ott tartunk, hogy szeretet és lelkesedés által teremtett egyesületek, mint pl. az ORLE. is, mely pedig a Kálvineum létrehozását az önemésztő, önfeláldozó szeretetnek köszönheti, rálépnek a megfizetett, ledijazott szolgálatok sivár mezejére s a tisztviselők fogyó, vagy növő lelkesedését napidij-injekcziókkal s a tagok lazuló, vagy erősödő érzületét a tagdíj-emelés digitáliszával igyekezik pótolni. Ott tartunk, hogy maholnap nem lesz emberünk, a ki átérezné ennek az „adsza-nesze" helyzetnek szomorú fonákságát! Ott tartunk, hogy csak akkor lehetne eredményesen küzdeni egyházi életünk penészgombája: a napidíj-epidémia ellen, ha a harczolók búsás napidíjat kaphatnának! Hát persze ! Érdemes az örökkévalóságért dolgozni, hogy megkapjuk annak díját, jutalmát, mikor a muló napért is kaphatunk ? ! így könnyebb is, szebb is, érdemesebb is, gyümölcsözőbb is egyházi közéletünk szolgálata. Hasznos szolgák vagyunk, a kik azt tettük, a mi kötelességünk ... és még külön jutalékot is kaptunk. Egyházi életünk pedig azért nincs, mert még kevesen kapnak napidíjat s a mit kapnak, az is kevés. Többet és többnek! Majd lesz akkor egyházi élet ! Csányi Sándor. bronzból vert, igen sikerült plakettje öt korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV, ker,, Molnárutcza 17• szám). Kálvin SZOCZ1AL1S ÜGYEK. A Református Tanonczotthon. Kerti ünnepély volt május 16-án a budapesti egyház intézményeinek ebben a legfrissebb hajtásában. A kerti ünnepet ugyan elmosta a zuhogó zápor, de azokat, a kiknek szivén fekszik ez a fontos, életrevaló és jól működő intézmény, a nagy eső sem tartotta vissza. Zsúfolásig telt meg az Otthon két legnagyobb terme. A védőasszonyok viruló leányaikkal színessé, barátságossá tették ezt az összejövetelt s mint minden protestáns intézmény, úgy a Tanonczotthon is az ő meleg és biztos védőszárnyaik alá került. Nem sorolhatjuk fel a megjelenteket, csak azt emeljük ki, hogy az ifjúság különböző csoportjai egyesültek, hogy az iparostanonczok ügyét előre vigyék. A ref. theol. akadémia énekkara Kálmán Farkas h. hallgató, a ref. főgimnázium zenekara Szitányi Miklós VIII. gimn. tanuló, a budapesti egyetemi énekkarok Hackl Lajos orsz. énekügyi felügyelő, karnagyok vezetése alatt szebbnél szebb dalokkal és zenedarabokkal gyönyörködtették a közönséget és segítségére jöttek a Tanonczotthon fiatal énekkarának, a mely szintén megállotta a maga helyét Nagy Sándor postafelügyelő, parókhiális tanácsos dirigálása mellett. A zápor végre elállt ... s az Otthon tornáczárói élveztük a postás-zenekar toronyzenéjót. A szomszéd házak ablakai is kinyíltak s megteltek hallgatókkal, a mint az új fasori templom várszerű tornyáról felhangzott Tinódy Sebestyén: „Imádkozzatok és buzgón kérjetek ..." kezdetű vallásos éneke. Majd az „Erős várunk az Úr Isten ..." hatalmas himnusza hatotta át szíveinket, aztán „Térj magadhoz drága Sión ..." mélabús akkordjai mellett álmodoztunk a XVI. század fénykoráról, Hündel „Sión leánya, örvendj ..." pedig az örök Isten trónjának zsámolyához emelte lelkeinket. A magyar Himnusz fejezte be ez emlékezetes estét. A postászenekar igazán áldozatot hozott, a mikor ezeket az egyházi énekeket erre az alkalomra betanulta, de nem is győzte Graul Antal, a postások derék karmestere az ovácziókat fogadni. Az ünnepély fővédője Kovácsy Sándor főgondnok és felesége voltak, főrendezői pedig Herényi János presbiter, a Tanonczotthon gondnoka és Gál Lajos, az Otthon felügyelő-lelkésze. Az Ő buzgóságuk és fáradozásuk eredménye, hogy 1000 K-val szaporodott az az alap, a mely a teljesen szegény szülők gyermekeinek is lehetővé teszi, hogy az Otthonban gyermekeik elhelyezést nyerjenek. Mert bizony sok szülő adná szívesen ebbe az otthonba gyermekét, de igen soknak az a heti 3 kor. hozzájárulás is nehezére esik. Nekünk pedig arra kell törekedni, hogy ez otthonban azokat is gondjainkba vehessük, a kik semmit sem tudnak fizetni s ezért alapot kell teremteni erre a czélra. A tanonczhiány óriási; 4—5000-re tehető csak