Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-24 / 21. szám

fizet ezenkívül correctornak, cselédeknek, hivatalszobákért házbért, külföldi lapokért, levélbérben stb.: hisszük, ielen számú fizetők mellett megeléglendi, hogy a szerkesztőség, minden fennmaradandó pénzhaszon nélkül, idejét s nmnkáját e vállalatnak szenteli (bizony, ez most is így van. SzerJc.) s nem kivánandja, hogy — ha már szerk. azt, a mi legbecsesebb, idejét feláldozza — zsebébe is nyúljon, a végett, hogy többet vagy többször adhasson lapot". Volt pedig ekkor a lap előfizetési ára Budapesten, boríték nélkül 2 f. 40 kr.; postán, boríték alatt 3 f. 40 kr. ezüstpénzben, félesztendőre; évi előlizetési díj tehát 5 ft. 20 kr., illetve 7 ft. 20 kr.* Révész Kálmán. BELFÖLD. A kecskeméti ref. egyház ünnepe. Lélekemelő és minden tekintetben impozáns hálaadó örömünnepet szentelt a kecskeméti nagy ref. gyülekezet az elmúlt vasárnap a földrengés okozta romlásából csaknem 140,000 koronányi költség árán ékesen helyreállított templomában abból az alkalomból, hogy a kik most negyedfélszázada szakadtak el az ottani róni. katholikus egyháztól és alakultak külön gyülekezetté. Nékünk, magyar kálvinistáknak nem valami nagy erényünk a rendszeretet. Mint mondani szokás, annyira hívei vagyunk az autonómiának, hogy már csak azért sem akarunk minden tekintetben rendet, nehogy úgy látsszék, hogy mi az Istenen kívül másnak is engedelmeskedünk. Kecskeméti testvéreink megmutatták, hogy ezen a különleges „magyar autonómián" már túltették magukat. Valóban mintaszerű és dicséretreméltó rend volt az egész ünnepség során. Meglátszik, hogy erős kéz fogja az egyház gyeplőjét. Az ünnepélyre szokatlan nagyszámú vendégsereg érkezett az egyházkerület minden részéből. Aligha túlzunk, ha a vendégek számát 100—120-ra becsüljük. Az egyházkerület is nagy küldöttséggel képviseltette magát. A küldöttség zöme a vasárnap délelőtti gyorsvonattal érkezett, míg a püspök ós a főgondnok már előzőleg odaérkeztek. A küldöttséget az egyháztanács várta a vasúti állomáson, köztük egy hosszú, hófehér fürtű aggastyán: a 96 éves Szappanos István. Györffy Balázs főgondnok néhány szívélyes szóval üdvözölte az érkezőket. A küldöttek nevében Szilassy Aladár köszönte meg az üdvözlő szavakat. Az állomás előtt hatalmas kocsitábor várt reánk. A hintók és fogatok hosszú sora gördült végig a szép park mellett és a vasúttól vezető föllobogózott csinos úton. Csakhamar megérkeztünk a főtérre, mely hatalmas méreteivel, szép középületeivel, palotáival a fővárosnak is díszére válnék. A térség egyik sarkát az új köntösbe öltöztetett nagy templom foglalja el. * Köszönjük lapunk régi munkatársának ezt a „böngészetet". Az idézőjelben foglalt panasz bizony, fájdalom, ma is aktuális! Kocsijaink a hatalmas új kollégium elé kanyarodnak. Nagyobb iskola van nálánál az országban, de szebb aligha. Valósággal uralkodik a térség, sőt az egész város fölött méltóságteljes, magasbatörő architektúrájával. Igazán megérdemli az a jóval több, mint egy millióba került műremek, hogy külföldi hitrokonaink is megismerjék. A gyönyörű főbejárónál a tanárkar fogadta az érkezőket. Ruhánkat lerakva, kedves nősereg vett bennünket körül. Egy kis harapni- és innivalóval kínáltak meg mindnyájunkat. Bár a kései ebédtől való féltünkben a legtöbben fölkerestük útközben a vasúti étkezőkocsit, lehetetlen volt a kedves kínálást visszautasítanunk. Majd sorakozott a palástos papok és feketeruhás világiak nagy csapata és püspökünknek meg főgondnokunknak vezetésével megindult a helybeli, igazán testvér ág. ev. egyház küldöttségével bővült vendégsereg, az egyház presbitériumától és tanáraitól kísérve. A földíszített oldalajtón vonultunk be a kétemeletes karzatú nagytemplomba. Bár szorongásig megtelt a hatalmas templom és az úrinők is sokan állva szorongtak a padközökben, a vendégek mind megkapták a számukra föntartott külön helyet. Azok, a kiknek életveszélyes tolongásokkal kapcsolatos „istentiszteleteken" is volt már „szerencséjük" résztvenni, valóban méltányolni tudják ezt a katonás rendet. Alighogy körülnézünk a XX. század követelményeinek megfelelőleg kettős ajtókkal, zaj- és léghuzatfelfogó függönyökkel, villanylámpákkal fölszerelt s hófehérre meszelt falaival az igazi protestantizmust hirdető templomban, a 74. dics. 1. és a CV. zsolt. 1, 2. versének eléneklésével máris kezdetét veszi a hálaadó istentisztelet. Közben megjelenik a szószéken öreg püspökünk. Nagy örömünkre — mintha nem esnék olyan nehezére a beszéd, mint a legutóbbi két kerületi gyűlésen. Az előfohász után elmondja az ő csodálatos szépségű, egyszerű és mégis annyi erővel beszélő nyelvén, hogy miért jöttünk össze ? Úgy érezzük, jól meg kell figyelnünk minden szavát. Olyan magyarsággal alig fog utána már valaki beszélni. „Azért jelentünk meg — mondotta —, hogy Isten segítségül hívásával újra szenteljük az atyáink által már századokkal ezelőtt fölszentelt templomot. Hányszor szállt szívünkből a zsoltár: „Azért a mi szívünk nem félne, ha az egész föld megrendülne ..." És nem rendült-e meg ez a szív arra a rendiilésre, a mely e nagy város fundamentomait megrázta ? Ma már ismét minden csendes, minden nyugodt. Nem panaszra gyűltünk össze jajszavakkal, hanem hálaadó örömmel énekelni: „Jeruzsálem jól megépült ..." Hálaadással nyissuk meg szívünket annak az Egynek, annak a Szentnek a nevében, a ki egykor azt mondotta: „Rontsátok le ezt a templomot és harmadnap múlva megépítem azt . . . Mielőtt kezünket fölemelnénk, tegyünk vallást azzal az örök vallástétellel, mely az apostolok után a mi atyáinkról maradt reánk szent örökségül: „Hiszek egy Istenben . . A hajlékot, a szent tornáczot, a szent asztalt, a