Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-10 / 19. szám

MEGJEGYZÉSEK. , fí 7, a " Kétszeres érdeklődéssel 'olvastuk a kultuszminiszter beszédét, a melyet tárczája költségvetésének tárgyalása alkalmával mondott. Hiszen nagy kérdések vannak most a levegőben ezzel kapcsolatban. Államosítás, iskolai vallástanítás, középiskolai reform, az új egyetemek ügye. Foglalkozva ezzel a beszéddel, egyet örömmel konstatálunk és ez az, hogy a radikális körök nincsenek megelégedve vele. Elítélik állásfoglalását az államosítás, az iskolai vallástanítás és középiskolai reformot illetőleg. Nem csoda. Jól mondotta a miniszter, hogy e kérdéseknél ellentétes és egymással kiegyenlíthetlen világnézetek összeütközéséről és, hozzátehette volna, kérlelhetlen harczárói van szó. Olyan harczáról., a mely még sehol nem végződött békekötéssel. A miniszter az iskolai vallástanításról és államosításról szólva, méltányossági ós czélszerüségi szempontokat említett beszédében. Mint ezt másként nem is tehette, zászlót hajtott azon munka előtt, melyet az egyházak — s itt bizonyára a nyugatiakat értette — a nemzeti kultura érdekében teljesítettek. Az egyházaknak, mondá, annyi érdemük van a kultúra terjesztése terén, hogy az állam nem járulhat hozzá a vallásoktatás mellőzéséhez és a mennyiben ez a mozgalom erősödnék és igyekeznék tért nyerni az országban, a kormány nevében jelenti ki, hogy ilyen törekvések meghiúsítására teljes erejéből törekedni fog. E kijelentésnek első részlete az, a mit sokan semmiképen nem óhajtanak méltányolni. Ezek szerint az, a mit az egyházak az iskolának adtak és adnak, épen nem méltánylást érdemlő, hanem felesleges, veszedelmes, kulturellenes, lenyűgöző és innen minden áron eltávolítandó teher! Tulajdonképen nem is az államosítás érdekében folyik a munka, hanem az állam vallástalanítása, teljes elkeresztyénietlenítóse érdekében. Ezzel kellene tisztában lenniök azoknak, a kik a mi sorainkban a radikálisokkal és államosítás után törekvőkkel egy kő fújására vállalkoznak. Sajnos, hogy nálunk olyanok a viszonyok, hogy a pozitív keresztyénség melletti állásfoglalásban a hit ellenségei klerikális ós ezzel rokon törekvéseket szimatolnak. Nálunk az evangéliumi egyházakból hiányzik ezidő szerint az a belső erő, hiányoznak azok az erőteljes életjelenségek, a melyek a kívülállók előtt is inponálhatnának. Csak nem régen volt és még nem mehetett feledésbe, hogy nálunk sokan a magyar protestántizmus elparentálásához készülődtek, nem látván és érezvén ennek hatását. Azok a viták, a melyek most államosítás és az iskolai vallásoktatás felett folynak, e miniszteri kijelentéssel, úgy hisszük, nem ülnek el és nem lesznek végleg levéve a napirendről. Mi is majd elvi szempontból foglalkozunk még ezzel és reámutatunk arra, hogy miként kell készülnünk minden eljövendő eshetőségre. Most csak annyit, hogy a protestántizmus nem élhet hatalmi eszközökkel ezen a téren és nem tehet mást, mint azt, hogy a lényegéből fakadó erővel és munkával, ennek eredményeivel hallgattassa el azokat, a kik az evangéliumot az iskolából kiutasítani óhajtják. Á mi a czélszerüségi szempontot illeti, a miniszter kijelentette, hogy most nem a meglévő iskolák államosítása, hanem újak felállítása legelső rendű feladat. Mondotta, hogy lehetően kerülni fogja a nagyobb községi és városi iskolák és bizonyára az egyháziaknak is átvételét. Ez utóbbi a mi nagyon sebezhető oldalunk. Hány helyen adtuk oda iskoláinkat az államnak, ott is, a hol erre semmiféle égető szükség nem is volt, átadtuk kellő körültekintés és megfelelő óvó intézkedések nélkül. így történt, hogy sub specie „államosítás", tulajdonképen katholizálás lett az eredmény, mint erről a jegyzőkönyveinkben megörökített „sérelmek" is tanúskodnak. Hány helyen siratják azt, a mi volt és elveszett. Es a mostani viták, küzdelmek és különösen azoknak a külföldi testvéreinknek példája, a kiknek már nincs iskolájuk és a kik irígykedéssel tekintenek reánk és minden áldozattal igyekeznek pótolni azt, a mit elvesztettek, késztessenek bennünket annak a bibliai igének megszívlelésére: „tartsd meg, a mid vagyon" ! És másoldalról,, az iskolai kötelező vallástanításnak, a mely kezünkbe adja a gyermeket, ne kényelemszeretettel töltsön el bennünket, hanem inkább arra indítson, hogy kettőzött erővel éljünk az alkalommal most, míg nappal vagyon és igyekezzünk minél kellemesebbé és vonzóbbá tenni a vallástanítást, a mely ellen az egyház ellenségei sokszor, valljuk be, nem minden ok nélkül hangoztatják a megcsontosodott élettelenség és „szárg-jz dogmatizmus" vádját. A mi a középiskolai reformot illeti, a miniszter kijelentése szerint már készül a törvényjavaslat, a melyhez majd az iskolafenntartók is hozzászólnak. Itt is világnézetek ütközéséről van szó. A miniszter a mérsékelt haladás álláspontjára helyezkedett. Ebben sem nyerte meg azoknak tetszését, a kik egy csapással szereinének < kidobni a középiskolából mindent, a mi a természettudományos, materiális világnézettel ellenkezik. Reámutatott a miniszter a nyelvtanítás eredménytelenségére. Mondotta, hogy gyakorlatiasabbá kell tenni. Valóban ezen a téren is úgy áll a dolog, hogy a klasszikus nyelvek tanításának oly kínzó és mégis oly eredménytelen volta adja az ellenség kezébe a fegyvert. Nem kiutasítani a régieket, hanem alkalmazni a modern kor követelményeihez, ez legyen a jelszó ebben a kérdésben is. A czél nemde az, hogy embereket és jellemeket kell képezni. Megpróbálva mindent, azt kell megtartani és „bevinni", a mi erre a legjobb és legalkalmasabb. A mi az egyetemek dolgát illeti, a miniszter ezekre vonatkozó beszédére csak egy megjegyzést teszünk. El Budapestről! Tandíj emeléssel is a vidéki egyetemekre terelni az ifjúságot, ez a jelszó. Helyes. Mert hogy most milyen itt a helyzet, arról igazán jobb nem is szólni. Talán majd jobb lesz. És talán majd az új egyetemek megnyíltával nem is lesz itt oly nagy a diáknyomor.