Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-12 / 15. szám

Megszaggatott szív, én szomorgó szívem, Miért epesztenéd úgy magadat ? Viseld, a mit az Úr reád mért, híven, S alázkodjál meg a kereszt alatt. Aranyat ttíz, lelket tisztítja bánat, Szúró tüskéje is van a rózsának, A fény árnyat vet, /iüp után jön éj — Bánatos lélek, nyugodj meg s ne félj! Fényes betűk, /s/en kezével írva A magas égre, nap, hold, csillagok: Ha a keresztet vállam már nem bírja, Kérlek, könyörgök: vigasztaljatok! Gyermek-módjára, óh hadd kibetűznöm, S a /íí7 betűit gyöngyként sorba fűznöm: A ki a kezdet és a végezet, Az mindent bölcsen és jól végezett! Sántha Károly. Missziói összejövetel a budapesti kínaiak körében. II. Mindenekelőtt az „Engem szent Jézusom ..." kezdetű éneket énekeltük el magyarul. Azután Kunst Irén bemutatta a vendégeknek ennek az éneknek a kínai fordítását nyomtatott falitáblán. Fölkérte őket, hogy a hallott dallamra' kíséreljék meg ők is elénekelni. Persze, kicsit nehezen ment. De a második, harmadik ismétlésnél már dallamosabbá vált a dünnyögésük. Majd id. Viktor János intézett hozzájuk rendkívül ügyesen felépített beszédet. Kunst Irén tolmácsolta mondatról-mondatra kínai nyelven. Csakúgy sugárzott az arcza az örömtől, a mikor több havi távollét után kínaiul beszélhetett újból kínaiaknak. Nem könnyű dolog kínaiak előtt az evangélium igazságairól beszélni. Isten, bűn, megváltás mindmegannyi ismeretlen fogalmak számukra. Ezekre egyenkint kell reávezetni őket, akárcsak a kis gyermekeket. Meg nem is olyan szótlan hallgatóság a kínai. Közbeszólogatnak, tetszésüket, nem tetszésüket nyilvánítják. Ha valamivel nem értenek egyet, egész fesztelenül kifejezést adnak ellenkező véleményüknek. Valóban érdekes volt szemlélni, milyen hatást váltott ki belőlük a beszéd egy-egy részlete. Különösen egy elevenszemű, értelmes arczú fiatalembert nézegettünk. Csupa fül volt. Csak úgy falta a szókat. Abból indult ki szónokunk, hogy úgy hallotta, nagyon szeretik a könyveket. Nos hát Ő is egy könyvről szeretne nékik beszélni. A világ legjobb könyvéről. Annak is egy részéről, mely magábafoglalja az egészet. Arról, hogy „úgy szerette Isten e világot ..." A tengerről, a csillagos égboltozatról, a virágokról igyekezett őket rávezetni Isten fogalmára. Természetesen, kissé nehezen ment. Mikor azt kérdezte tőlük: „Mit gondoltok, magától lett-e a tenger, a sok csillag meg virág?", azt felelték: „Nem tudjuk". Majd azzal kapcsolatban, hogy mi is szeretünk mindent, a mit alkottunk, igyekezett rávezetni őket arra, mennyire szereli Isten a világot, különösen minket, embereket. Mily nagy a mi örömünk is, mikor kis fiaink először nyújtják felénk karjukat s először gagyogják: „apa", „anya". De később mennyi szomorúságot okoznak nékünk! így vagyunk mi is Istennel, a mi Atyánkkal. Rá akarta vezetni a kínaiakat egyetemes bűnösségünk tudatára. Megkérdezte, van-e valaki, a ki sohasem táplált tisztátalan gondolatot szívében ? Vannak tiszták is, meg nem tiszták is — hangzott a válasz. így nagyon bajos megértetni velük, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, meg azt, hogy önmagunk nem tisztíthatjuk meg magunkat bűneinktől. Az meg még nehezebb, hogy Isten maga akar megtisztítani minket bűneinktől, hogy mindannyian hozzá mehessünk. Az pedig egyenesen a legnehezebb, hogy az ártatlanul meghalt Krisztus halála váltság mindnyájunkért. Nem is sikerül mindez egyszerre! Hiába használunk szép hasonlatokat a lemosható külső szennyről s a csupán vérrel eltörölhető belsőről. Hiába beszélünk nékik Jézusról, mint az adósságainkat magára vállalóról s minket az adósok börtönéből kiszabadítóról és mint az égő házból a szomszéd ház tetejére vezető ajtóról, mely a lángtenger közepette is szabadulást nyújthat nékünk. Ezredévek előítéleteinek sűrű ködét a legékesebben szóló szavak sem oszlathatják el félóra alatt! Különösen a felnőtteknél megy ez roppant nehezen. Evek hosszú sora kell hozzá. Még a kiforratlan gyermeki lelkeknél könynyebben megy. Meglátszott a mi jó kínaiainkon is, hogy nem igen fordította meg az eszük járását ez az egy beszéd. Parázs kis vitát rendeztek a misszionáriusnővel amúgy melegiben a konfucsiánizmus fölött. Ebből persze már mitsem értettünk. Csak egyre azt hallottuk: Konfucse, Konfucse . . . S fájdalom, még nagyon sokan és nagyon sokáig fogják hallani a nagy „mennyei birodaloméban : Konfucse, Konfucse . . . Lassan hal ki négyszázmillió lélek ajkán ez a név, mely ezredévek óta fogva tartja őket ... És sok időbe kerül még, míg ez a másik foglalja el a helyét: Krisztus ... De már hajnallik! Az előbbi ének második és harmadik versét énekelték még el a kínaiak. Ügy látszik, az éneklés jobban tetszett nékik. Egészen nekibuzdultak. Majd Szalay Károly orvostanhallgató énekelt el szólóban egy szép éneket: „Előttem tárva egy kapu ..." A kínaiak is megpróbálták. A kínai énekeskönyvből halkan kísérték. Vájjon mikor fogják nemcsak dalolni, de lelki szemeikkel meg is látni azt a kitárt kaput? S mikor fognak át is lépni rajta ? . . . Ujabb rövid teázás után kezdtünk kissé beszélgetni velük. Képeslapokat írattunk alá velük. A papírra merőlegesen tartott czeruzával rótt, felülről lefelé jövő, egymás alá rakott ákom-bákom vonalaikkal hamarosan odapingálták neveiket. Az egyiket megkértem, írja rá az én nevem is kínai betűkkel. Örömmel és minden nehézség