Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-08 / 10. szám

sága. A vallásosság az etikai személyiség tulajdona, mely személyes jellegével a közösségben, tehát az egy­házban jut történetileg és gyakorlatilag kifejezésre. Az istennel való férfias energikus életközösség R. theologiá­jának czentrális gondolata, a mi aztán a gyakorlatban a világi jellegű vallásosságra, tehát bizonyos tekintetben „kultúrvallásra" vezet. Nem a spekuláczió, hanem a természetes emberi s életeleven vallásosság a bibliai s a reformátori vallásnak az éltető lelke, mi mellett bő történeti alapon főleg a rendszeres theologiában Kant és Schleiermacher összeegyeztetésére törekedett annak összes ágaiban. S mégis ez a súlyos gondolatokban szinte bővel­kedő theol. rendszer nem egy pontján erős javítást és további fejlesztést igényel. így az Istenországa vallásos etikai gondolatát nem azonosíthatjuk az erkölcsi czélok vagy erkölcsileg cselekvő személyiségek Kant-féle fo­galmával ; Pál kiengesztelési fogalmát az ortodoxiá­yal >egyezőleg egyoldalúan fogta föl; a reformáczió javára túlságosan háttérbe szorította a középkori val­lásosságot s végül hírnevessé vált fogalma az „érték­ítéletekéről kissé habozik az intellektuális és kedélyi felfogás között stb., mely gondolatokkal bizonyos zavar hatolt be összrendszerének sarkalatos alapgondolatába. De nemcsak a rendszer a maga alapvonalaiban hívja ki ma a tudományos kritikát, hanem a bibliai­reformátori vallásosságról szóló meghatározása is. Az erős és igaz vallásosság nemcsak a világtól való szaba­dulást, hanem attól való elszakadást is követel, a mint hogy a zsoltáros szerint is a lélek nem az ég és föld, hanem az élő Isten után vágyik. A világhoz való viszonyunk nem az Istenhez való viszonyunk mellé, hanem alája rendelendő. Az újszövetség mindenütt a világgal mitsem törődő benső vallásosságot, mint Istenhez való életet hangsúlyozza. De valamint R. vallásának „világias", úgy annak „egyházias szocziálizáló" felfogása ellen is kifogás emel­hető. A vallásos életnek lelke sohasem a közösség, hanem „az Isten és a lélek egymáshoz való viszonya". Az emberek testvéri közössége csak folyománya 6 és nem lényege az Istennel való benső életviszonynak. Az indi­viduálizmus, vagyis személyes átélése és élvezése (Hilty szerint: közelsége) az Istennek teszi a szorosabb érte­lemben vett vallásos életviszonynak a lényegét. S ezután a ker. vallásosság etikai vonásánál nem eléggé hangsúlyozza R. a bűntudatnak, mint Isten szent akaratából való eltávolodásnak vallásos erkölcsi ener­giáját. A szent Isten és a bűnös ember közötti „elvi differencziá"-nak erős egyéni érzése és megélése alkotja a kegyelemtudat boldogságának nélkiilözhetlen feltételét. Ez a gondolat legalább is homályos R. theol. rendszeré­ben, a melynél azonban — a mivel vádolták — a bűn­tudat raczionálizáló meggyöngítéséről nem szólhatunk. Iliányos nála a vallásosság és erkölcsiség szoros élet­egységéről szóló felfogása is, holott a ker. erkölcsiség lényegében véve „istentisztelet és istenes erő- és élet­nyilvánítás e maga összes egyéni és társas közösségi vonatkozásaiban. R. nem tudott szabadulni a vallásos­ságnak raczionális-intellektuális felfogásától, holott az elsősorban „impulzus, vágy és érzés", vagy mint az ág. hitvallás mondja „motus". Harnack találóan „utolsó egyházi atyának" mondja a nagy göttingai theologust, kinek a „modern pozitív theologiára" való jótékony hatása is észlelhető a modern gondolkozás s a keresztyén vallásos hitérdekek össze­egyeztetésében. A tudományos ismeret módszere és gon­dolatiránya nem állhat ellentétben a vallásos szellem fynkczióival és eljárásával. E tekintetben egy vallásilag és tudományilag teljesen kielégítő poziczióra R. el nem jutott. A természetnek s a személyes Istennek szoros összetartozására kell az újabb theologiában törekednünk. S ez az első. A második pedig az, hogy szerves kap­csolatot kell létesítenünk a vallásnak világában az egész­séges szubjektivizmus és szocziálizmus között s a Krisz­tus személyiségénél annak isteni és emberi oldala között, a mi csakis az ismeretelmélet, a pszichológia és a logika segítségévei lehetséges.* Kétségtelen azonban az, hogy R. energikusan han­goztatta az őskeresztyén vallásos erkölcsi életideált a maga reformátori megújulásában és a jelenkorra vonat­kozó megtermékenyítő hatásában; hogy továbbá az ev. vallásosságnak éltető alapját az érzés, a fantázia s az élet körében látta s hogy végül maradandó lényegében fogta föl a keresztyén üdvhit tartalmát a maga összes vonatkozásaiban. A vallás lényege nem a tan és a betű, hanem a kedélyi és intuitív jellegű ismeret és meg­győződés az Isten örök bűnbocsátó és újjászülő szeretet­akaratáról az egyénben és a társas közösségben. Mint történeti vallás, a keresztyénség szorosan összekapcsolja az egyes lélek közvetlen istentudatát annak történeti megalapítójával a Krisztussal, mint vallásos egyéni és társas közösségi életünk örök erejével és forrásával. S ez R. theologiájának maradandó magva és örök^érdemer Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. Ünnep a Ref. Tanonczotthonban. Márczius elsején, vasárnap este nagy, lelkes és örvendező társaság gyűlt össze a Városligeti fasor 5—7. szám alatti Ref. Tanonczotthonban. Az egyházvezetők közül ott voltak dr. Kósa Zsigmond gondnok, Sigray Pál, dr. Somogyi Lajos feleségével, Deák Imre, Pilisy Lajos presbiterek, a fasori lelkész, Kovács Emil fele-* Kantnak a protestantizmushoz való viszonyát is túlbecsüli R., a midőn „Rechtfertigung und Versöhnung" cz. nagyhírű müvé­nek I. 410. 1. azt mondja: „Kants Weltanschauung stellt diejenige sittl. Selbstbeurtheilung fest, welche das Christentum als Prote­stantismus fiir seine normálé Selbstdarstellung voraussetzen muss. Deshalb der ganze specifisclie Fortschritt der Erkenntnissmethode durch Kant zugleich die Bedeutung einer praktischen Wiederher­stellung des Protestantisinus."

Next

/
Oldalképek
Tartalom