Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-15 / 7. szám

NAGY KÜZDELMEK — NAGY TERVEK. A keresztyénségnek széles e világon nagy és nehéz küzdelmei vannak. És a ki látó szemekkel néz a jövőbe, az tudja, hogy ezek még súlyosabbak lesznek. Kicsinyben itthon is látjuk, minő heves támadásoknak van kitéve a pozitiv keresztyén hit. A társadalmi," szellemi élet minden megnyilvánulása telve van a botránkoztatások ezreivel. Csoda-e, ha sokan elhajolnak, elesnek. Itthon a mi sajtónk, egy-két organumának kivételével, a legtöbb esetben fölényes lenézéssel megy el mindazon dolgok mellett, a melyek a keresztyénség legmélyebb érdekeit érintik. Csak akkor foglalkoznak dolgainkkal, ha valami „esetről" kell referálni vagy ha velük kapcsolatban politikáról is van szó. De minek részletezni és arra reámutatni, a mivel lépten-nyomon találkozunk. Fejedelemségek, hatalmasságok, az élet sötétségeinek támadásai ellen kell védekeznie a keresztyénségnek ma is, mint kezdetben. És ha kilépünk a mi itthoni, sokak előtt talán kicsinyesebbnek tetsző életünkből és széthordozzuk tekintetünket a föld kerekségén, valami túlvigasztaló jelen ségekkel ott sem találkozunk. Most ünnepelték Németországban a 80 éves Haeckelt, a monizmus atyját, a kinek természetimádást hirdető tanaira ott százezrek esküsznek. Sokan azzal áltatják magukat, hogy ott is csak az egyház elleni küzdelemről van szó, ép úgy, mint annak idején a román államokban. De. ha a dolgok mélyére tekintünk, a tetszetős jelszavak mögött ott látjuk az ős és a bősz ellent, a mely eleitől kezdve árnyként követte a világ világosságát. Nem feledjük, hogy az egyes egyházak, felekezetek igazságánál a keresztyénségé, az Istenországáé feljebb való, de nem lehet aggodalom nélkül szemlélni, ha a támadás azon elvek ellen irányul, a melyek minden egyháznak egyetlen lehető alapjául szolgálnak. Még mikor mint diák külföldön voltam, láttam egy keresztyénellenes angol szocziálista újságot, a melynek czímképén a vak Sámson (a nép) két oszlopot fog át izmos karjaival, hogy romba döntse a házat, a melyben sorsa rabszolgaság volt. A két oszlop felirata: állam és egyház. Az utóbbi az evangélium tanítása szerint az igazságnak erőssége és oszlopa. Egyetlen országban sem hiányoznak Sámsonok, a kik elveit, diadalát, a jobb jövőt a régi történet ilyen alakú megvalósulásától várják. És ha még feljebb megyünk a magaslatra, egy szempillantás alatt is megláthatjuk azt az óriási küzdelmet, a melyet a keresztyénségnek más vallásokkal, a pogánysággal és a szó szoros értelmében bálványimádással napról napra megharczolnia kell. Sokszor, ha csak itthoni dolgainkra nézünk, azt hisszük, elmúlt a keresztyénség heroikus korszaka és hogy ez lezáródott a küzdő, a „martir egyház" és a reformáczió első századainak történetével. S különösen mi, a kik annyira hajlandók vagyunk a multakon elmerengve, annak érdemeiből táplálkozni, majdnem teljes és hogy ne mondjam fölényes közönnyel megyünk el a keresztyénség azon munkája mellett, a melyet az Urnák ama nagy missziói parancsából kifolyólag végez. Pedig ennek a küzdelmes munkának megvannak az apostolokét is százszorosan felülmúló nehézségei és napjainkban folyó történetéből nem hiányoznak a csodás és dicsőséges mártíromságról szóló események. Hiszen minden talpalatnyi térfoglalás és előremozdulás mondhatlan áldozatba kerül. De mindezt a nagy munkát, a melyet a keresztyénségnek itthon és a távoli mezőkön folytatnia kell, százszorosan megnehezítik a bensejében dúló ellentétek, az egymást 'paralizáló, a féltékenységből, gyűlölködésből eredő törekvések. A keresztyénségnek világmissziója van, ha erről elfeledkeznék, elvesztené létjogosultságát; vegetáló, összezsugorodó élet, eo ipso nem keresztyéni élet. Hatásaiban érvényesülni óhajt nemcsak ott, a hol százados és évezredes múltra tekint vissza, hanem ott is, a hol most tűzi fel először egy-egy oromra zászlaját. És mi történik itthon ?. Csak nemrégiben járta be a világot arról az eseményről szóló tudósítás, a mely oly élesen reá világított a szűkkeblű felekezetieskedés bénító hatására. Az, hogy az anglikán egyház egyik püspöke eretnekséggel vádolta meg két társát, mert a távol Keleten, a nagy erővel előretörtető mohamedán hódítással szemben, ott a rettenetes akadályokba ütköző munka közepette, megfeledkeztek azokról a differencziákról, mely őket a nonkonformistáktól elválasztja és presbiteri és más szabad egyházi misszionáriusokkal együtt vették a krisztusi szeretet közösségének pecséteit. Azok a misszionáriusok ott gyilkos éghajlat alatt igazi apostoli munkát végeznek és íme mellüknek szegezik az „apostoli szukczesszióról" szóló dogmát, mint az igaz keresztyénségnek elengedhetetlen feltételét s azt kiáltják feléjük a „püspökiek", hogy ti hiábavaló, haszontalan és eretnekgyártó munkát végeztek. De ez csak egy kirívóbb eset az esetek ezrei között. A keresztyénségnek valóban nincsenek nagyobb ellenségei, gáncsvetői, mint azok, a kik az áron is megvásárolandó időt és a drága „alkalmakat" ilyen torzsalkodásokra fecsérlik, általuk a lelkeket megtévesztik, a gyengéket botránkoztatják és könnyű prédává dobják oda a nagy és egyetemes érdekeket az agilis, százszemű ellen számára. Csoda-e, ha sokaknak lelkében ébredezik napjainkban a vágy ezeknek megszüntetésére. A kik hangoztatják, hogy a keresztyén egyházak individualitásuk megőrzése mellett egy arcz- és harczvonalba sorakozzanak a közös nagy czélok elérése érdekében. Hiszen, hogy annyian — és sok esetben a legértékesebb elemek — vonulnak el más mezőkre és társaságokba, ez nem egyszer azért is történik, mert keresik a harmóniát, együttérzést, a mely a keresztyénségnél, sajnos, oly gyakran hiányzik. Az amerikai ev. ker. egyházak most ezen kiáltó bajok orvoslása czéljából azzal az igazi nagyszabású amerikai lervvel léptek fel, hogy a ker. egyházak küldöttei egyetemes világkonferencziára gyűljenek egybe