Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-21 / 25. szám

A VALLASOKTATÁS ELLEN. A vallásoktatásnak az iskolákból való kiküszöbölésére irányuló mozgalmat azok, kik megindították, nem szándékoznak abban hagyni. Erőt ád törekvéseiknek az a tudat, hogy századok által szentesített érzések és felfogásokkal szállanak szembe és azt hiszik, hogy felforgató és romboló szándékaik már önmagukban hordják jogosultságukat, mert ellentétesek azzal, mit az idő szentesített. Ez teszi igazán édessé a boszút. A kultura, haladás és világosság egyedül szabadalmazott lovagjainak adván ki magukat, sokat, sőt mindent mernek, mert merészségükért egyelőre nem éri őket egyéb büntetés azok elítélésénél, a kik velünk együtt felháborodnak a korlátot nem ismerő önbálványozás e merész hálátlanságán. Sikerül megszólaltatniok olyanokat is, a kik más téren szerzett babérokkal borítva, mély vizsgálódás nélkül vagy egyoldalú elfogultságból az övékhez hasonló tanokat hirdetnek. így a nélkül, hogy a végső czél tekintetében velük egyetértenének, ezeket mégis előmozdítják. Apáthy István egyetemi tanár a régi országházban tartott emlékezetes gyűlés vezérszónoka, egy hírlapi nyilatkozatában újra visszatér e tárgyra és védve magát az ellen, mintha törekvései a vallás ellen irányulnának; kifejti, hogy szerinte az állami iskola ügyeibe csakis az állam megbízottja szólhat bele s miután a vallásoktatás a magyar állam ellen irányulhat, a vallás ne szerepeljen a bizonyítványban. Nem, azért sem, mert a vallás mindenkinek magánügye, illetőleg a családé. Az tehát a vallásoktatás is, ezért nincsen hozzá köze az iskolának. De ez a felfogás szerinte nem irányul a vallás ellen. Aztán hozzáteszi, hogy a közoktatás állami feladat és állam pénzén csak állami iskola legyen fenntartható. Ezekben azonban nem lehet helye a vallás tanításának. Ez Apáthy szerint a nemzeti továbbfejlődés követelménye. Mi tehát, kik az ellenkezőt valljuk, felfogásunkkal és törekvéseinkkel a haladás útjában állunk. Vájjon igazán úgy van-e? Mindenek előtt arra kell rámutatnom, hogy az az erkölcsi tőke, áldozatos ideálizmus, melyet e nemzet magáénak mondhat, a nagy és szép czélokért való lelkesülés, mely nemzetünk jellemző vonása volt a mult küzdelmeiben, oly idők terméke és hagyománya, a midőn az oktatás kizáróan felekezeti kézen volt. Az állami iskolák, bármily fényesen vannak is elhelyezve és dotálva, nem tudtak olyan nemzedéket nevelni, mely e tekintetben felette állana elődének. Vájjon, ha a vallásoktatást egészen ki fogják küszöbölni, szerencsésebbek lesznek-e ? Dehogy. Szerintem a vallásosság és polgári erények szorosan egymásba kapcsolódnak. Egyik akadémiai előadásomban utaltam külföldi tudósok és saját tapasztalataim nyomán arra, hogy a vallás alapja a nemzetek fizikai fennmaradásának is. Egy másikban pedig, melyet Ulsterrol nemrég tartottam, reá kellett mutatnom, hogy Ulster ellenállásának, melyet a parlamenti többséggel győzelmesen állít szembe, gyökere a mély és igaz vallásos meggyőződés. A siker kulcsa pedig az őseiktől öröklött elszántság, ha a vallás ügyéről van szó. Apáthy István ez ellen dolgozik, mert nem veszi észre, hogy javaslatának elfogadása esetén Jásziék törekvései, melyek a vallás lefokozására, a nemzeti érzés csökkentésére irányulnak, mily nagy lökést kapnának. Csak nem hiszi, hogy különben szívesen látnák maguk között s dicsekednének vele? A radikálisok nagyon jól tudják, hogy az Apáthy által hirdetett tanok és a szocziáldemokraták tanítása, mely szerint a vallás magánügy, jóformán azonosak. Tudják azt is, hogy ha a vallást kizárják az iskolából, ez azt jelenti nálunk, hogy az állam ügyet nem vet reá s a nemzeti fejlődés tekintetében neki fontosságot nem tulajdonít. Különben hogyan tehetné ezt? Máshol lehetnek más okai és eredményei e rendszabálynak, de nálunk bizonyosan ez folyik belőle. A nemzetiségektől félti Apáthy az állami iskolát. De vájjon, ha az állam a szeme előtt folyó tanítást nem tudja ellenőrizni, ura lesz-e annak, a mi a családban fog folyni ? Igen az állam, ez a mindenható, mindentudó állam, melytől a modern ember mindent vár és remél, az új bálvány, mely a régi hatalmak helyébe lépett és kiszoritá az Olympos lakóit is. Az állam, melytől mindent várnak a liberálisok, a szoczialisták, a biirokráczia és mindazok, a kik hatalmának és jótéteményeinek részesei akarnak lenni. Az állam, melyet senkisem látott, meg nem tapasztalt, a mely azonban mégis mindenütt jelen van s a melyhez fohászkodnak a rend, nyugalom emberei, a polgári érzék letéteményesei, a szoczialisták és azok a radikális felforgatók, kikkel, sajnos, egy táborban látjuk a kolozsvári egyetem tudós tanárát is, az állam védelmét élvezheti minden, csak a vallástanítás nem. Sőt ennek az államnak érdekében akarják kitolni a vallástanítást az iskolából és nem veszik észre, vagy elhallgatják, hogy a laiczizált állam atheistává lesz. Mi megborzadunk e lehetőségtől és attól, hogy ez úton elindulva az állam czéljait a vallási kötelességektől, a hagyományok tiszteletétől felszabadult anarchikus lelkek szabják meg. Pedig Apáthy társai ebben az irányban eveznek s a haladást itt keresik, a mint azt a Kelet 1910-iki számaiban ki is mondják. Le a hagyományokkal, dogmákkal, felekezeti oktatással. El kell törülni azokat a bástyákat, melyek a haladásnak útját állják, hirdeti Pfeiffer jelenleg, ha nem tévedünk, már műegyetemi tanár, a szerkesztő Purjesz, Szende Pál és követőik mind. Helyükbe a szabad gondolatot, az ész kultuszát, a humanizmust kell léptetni. Persze úgy, a mint azt ők értelmezik s a mint az a francziáknál épen Viviani miniszterelnökségével valóra vált. Ezt az állam feldicsőítése, hatalmának emelése által akarják elérni, azaz az egyéni szabadság, a felekezeti tevékenység letörésével. Ez ellentmondás érthetetlen volna, ha nem látnók, hogy a főczél a rombolás, a keresztyén hagyományok letörése, a tabida rasa, a melyre