Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-11-23 / 47. szám
dásban népszámlálási százaléknál, de leginkább az oláhok maradtak alatta (14"1 — 11*5) a népszámlálási aránynak. Az 1910. népszámlálás szerint magyar anyanyelvű volt az anyaországban 9.944,627 (°/o-ka n 54'5), a társországokban 105,948 (4-1), összesen 10.050,575 (481), német 1.903,357 (10"4), 134,078 (51), együtt 2.037,435 (9-8), tót 1.946,357 (107), 21.623 (0'8), együtt 1.967,970 (9-4), oláh 2.948,186 (161), 846 (00). együtt 2.949.032 (141), ruthén 469,270 (2'5), 8317 (0"3),. együtt 472,587 (2-3), horvát 194,808 (11), 1.638,354 (62*5), együtt 1.833,162 (8'8), szerb 461.516 (2'5), 644,955 (24*6), • együtt 1.106,471 (5'3), egyéb 401112 (2'2), 67,843 (2"6), együtt 469,255 (2*2). A nem magyar anyaiig elvűek közül magyarul beszél 1.875,789 (22:5), 64,198 (2"6), együtt 1.939,987 (%-ban 179). A magyarul beszélők összes száma 11.820,416 (647), 170,146 (6"5), együtt 11.990,562 (57'4). Bizony ez csak valamivel több, mint a fele a birodalom 20.886,487 lakosságához képest. Azért vígan él és boldogul itt minden náczió, szupplikáns koromban, mikor faluról falura, városról városra bebarangoltam a széles Magyarbirodalmat, magyar nyelvtudással nem tudtam boldogulni a legtöbb helyen. A nem magyar anyanyelvűek közül magyarul beszélők fenti száma mellett szeretném itt feltüntetni, hány magyar anyanyelvű beszél más hazai nyelvet is? Nem tudom, nincs rá adat az anyakönyvben, pedig érdekes volna megállapítani, miként alkalmazkodik a magyar a más hazai anyanyelvű ekhez? Valószínűleg könnyebben, mint megfordítva s erről következtetni lehetne a sovinizmusra és egyéb érdekes és tanulságos dolgokra. Homola István, ev. lelkész. „Egy lelkész" figyelmébe. — Válasz a „Jogosultsági ióö" czimű czikkre. — E lap 44-dik számában „Egy lelkész" egy nagv „igazságtalanságról", sőt kegyetlenségről" panaszkodik a mely abban nyilvánul, hogy a nyugdíjintézeti ügyrend nem engedi meg a nyugdíjjogosultsági idő egyszer bejelentett és megállapított kezdetének megváltoztatását. Helyezkedjünk „Egy lelkész" álláspontjára. Mielőtt azonban az orvoslás ajánlott módját elfogadnánk, a lelkészi nyugdíjintézettel kapcsolatban czikkíró felfogásából kiindulva, meg kell állapítanunk még a következő hasonló „nagy igazságtalanságokat és kegyetlenségeket" : 1. A ki a nyugdíjbamenés előtt kénytelen meghalni : hiába fizette be nyugdíjjárulékát; 2. a kinek gyermekei atyjuk halála előtt már 18—20 évet mertek élni: az árvasegélytől elesnek; 3. a kinek gyermekei, sőt felesége is a lelkész életében elhaltak : nem élvezhetik a gyámtár édes alamizsnáját. Mindezek hasonló „nagy igazságtalanságok és kegyetlenségek". Czikkíró felfogása szerint most már az orvoslás elvi módja ez lehet: meg kell várni azt az időt, a mikor már bizonyos, hogy a belépőre nézve egyetlen előnyös helyzet a belépés és már ki van zárva a „viszonyok" olyan „alakulásának lehetősége"', hogy a be nem lépés lenne „kedvezőbb". Ez elvet részletesen alkalmazva: 1. Válasszuk külön a nyugdíj- és gyámintézetet, sőt a gyámintézetet is osszuk két részre: özvegyek és árvák gyám pénztárára. 2. Várja meg minden lelkész azt az időt, a mikor már másnap biztosan következik a nyugdíjbamenés. Ez esetben már eléggé biztosítva van arról, hogy nem hiába fizeti be a járulékot. Sőt, hogy a bizonyosság még nagyobb legyen, ne is fizesse be azt az összeget, a mit az eltelt évekre visszamenőleg be kellene fizetnie, hanem hatalmazza fel a nyugdíjintézetet, hogy mindaddig tartsa vissza évi nyugdíjjáradékát, míg az nem fedezi az ő nyugdíjtartozását; s mikor ez megtörtént, azután folyósítsa (az üres pénztárból!) a nyugdíjat. 3. Kéressenek fel a kerületek megfelelő alapnak teremtésére, melyből a visszamenőleges kamatok fedezhetők legyenek. 4. Az özvegyi gyámintézetbe mindenki csak akkor lépjen be, a mikor megnősül. Ha azonban felesége előbb elhal, legyen joga visszakövetelni a befizetett összeget kamatos kamatjával. 5. Az árvagyámtárnál is ki-ki akkor legyen tag és olyan arányban, a mikor és a hány gyermeke születik. A gyermekek elhalálozása esetén ismét következzék kamatos visszatérítés. Mivel ez eszmék nagyon életrevalók, remélhetjük, hogy a különböző életbiztosító-társaságok is átviszik a gyakorlatba és ki-ki halála napján fogja ezután köthetni életbiztosítását (természetesen 20 éves kori díjtétellel) tetszésszerinti visszamenőleges évekre, egy öszszegre vagy évjáradékra. Mindezekből láthatja „Egy lelkész" társam, hogy az igazság és kegyelem ekként gyönyörűen biztositható, mindössze nyugdíj- és gyámpénztár nincs, vagy ha van, majdnem olyan szegény, mint a templom egere. Hogy pedig a „majdnem" se aggasszon, az évi 400,000 kor. államsegélyt osszuk fel magunk között. Valóban képtelenség annak megengedése, hogy mikor már a lelkész átélte azt az időszakot, a melyben esetleg bekövetkezett halála megfoszthatta volna a nyugdíj élvezetétől, a mikor már szinte bizonyos, hogy csak ő lehet a nyertes: akkor szerencséltesse nagy kegyesen a nyugdíjintézetet belépésével. A felvetett eszme érvényesülése nemcsak károsodása volna a nyugdíjintézetnek, hanem a halálnál is biztosabb halála. * A másik eszméért sem tudok lelkesedni, annál kevésbbé 100 koronával magamat megterhelni. „Lelkészözvegy-otthon" még hamarabb testet ölthet. De itt is kérdés, vájjon beválik-e? Ne kapkodjunk azért se jobbra, se balra, hanem terhes befizetéseink ellenében követeljük az özvegy- és árvajáradéknak kétszeresre emelését, ha másként nem jut, a nyugdíjbamenés megfelelő korlátozásával. Egy másik lelkész.
