Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-11-02 / 44. szám

hogy második iskoláját időközben 14,000 korona költséggel felépítette — ma 20.000 koronát meghaladó egyházfentartó tőkével rendelkezik. Szeretett prédikálni s egyéniségének megfelelően az egyszerű, puritán életmódnak, a mértékletességnek, a békességnek és szeretetnek volt hirdetője, mindezekre nézve élete ís jó bizonyságtétel volt. Mint tetőtől talpig magyar és kálvinista pap, örömmel s bizonyos lelki megnyugvással szemlélhette mindenkor, hogy németajkú gyülekezetének sorait sem az izgatás, sem a szektáskodás nem tudta megbontani. Esperesi állásában (1872—1881) hivatali pontossága s részrehajlatlansága által szerzett magának közelismerést. Nagy gondot fordított a szlavóniai misszió ápolására és pedig ama politikai elve alapján, mely szerint „a magyarnak kelet felé kell terjeszkednie s minden tér, melyet ref. anyaszentegyházunk Szlavóniában elfoglal, úttörőül szolgál a magyarnak kelet felé." Tagja volt az 1881-diki debreczeni zsinatnak s úgy a bizottsági, mint a nyilvános üléseken rövid, de tartalmas felszólalásaival keltett érdeklődést. Családi és magánélete sok örömet és jól megérdemelt boldogságot, de nagyon sok szomorúságot, csalódást és veszteséget is termett számára. Első neje, a Kecskemétről származott s szépségéről városszerte híres Kiss Juliánná alig négyévi házaséletük után (1850—55) halt el, két kis árva leánykát (a második csak néhány hetes) hagyva hátra. Hosszú és mindvégig boldogi volt második házassága. Második neje (1857-től), most már őt gyászoló özvegye, az angol származású Allnutt Rebeka, néhai nagynevű püspökünk: Török Pál nem rég elhúnyt özvegyének nővére. (Nagybátyjukat, mint hajómérnököt, Széchenyi hívta be Angliából hazánkba az első gőzhajóknak a Dunán és Balatonon való megépítésére. O hozta magával Budára két unokahugát, kik nem is látták azután többé szülőhazájukat.) Örömben és bánatban híven osztozott férje sorsában. Szelíd és alázatos, türelmes és szolgálatára kész, a jóságban és szeretetben kifogyhatatlanul gazdag lelkületével valóságos áldásként rendelte őt melléje az Úr! Boldog házaséletét csupán családi veszteségeik s csalódásaik tették koronként szomorúvá és bánatossá. Eltemette évek hosszú során át epilepsziában szenvedett Károly fiát, kinek irodalmi emléket is állított „Kármán Károly emlékezete" czímén, a 39. zsoltár 10. versét: „Megnémulok és nem nyitom meg számat, mert te cselekedted azt", választván alapigéül. Elsiratta Lajos fiát, ki mint kövi pap, alig néhány napi szenvedés után, élte legszebb éveiben fejezte be földi pályafutását; el mind a négy vejét, kiknek egyike (Frőhlich Adorján) úgyszólván Lajos fiával egyidőben halt el, négy kis árvát hagyva maga után. S nem volt elég, hogy mind a négy leánya özvegyen maradt, elvette tőle az Úr ama szerette két unokáját is, kikben veszteségei között vigasztalást talált, mert hiszen egyikük Lajos fiának, másikuk pedig Izabella leányának volt egyetlen gyermeke. Legszebb, mert zavartalanul békés, elismerésben és szeretetben gazdag volt élte estvéje. Utolsó éveiben az isteni gondviselés jósága felett érzett hála s teljes megelégedettség érzete töltötték el egész lényét. Hálás szeretettel s jóleső érzéssel tapasztalhatta, hogy vele együtt megvénhedett hű neje s öreg napjaikban egyedüli támaszuk és gondozójuk, hálás leányuk (özv. Frőhlich Adorjánné), mily odaadással, mennyi jóakarattal igyekeznek teljesíteni minden kívánságát. Örömében könvnyező szemmel látta maga körül minden év augusztus 7-én, mint születése napján, szerette övéit, testvérét (Kármán József ujverbászi ref. lelkészt), öt gyermekét (özv. Elschlégerné, Mester Attiláné, Kármán Pál, özv. Bornemisszáné s özv. Frőhlichné), számos unokáját; ragaszkodásuk oly jól esett szeretet után vágyó szívének. Különös büszkeséggel töltötte el az „öreg úr" lelkét, hogy oly magas életkort ért el s hogy annak jyégső határáig épségben megmaradt testi és szellemi ereje. És méltán volt büszke reá. „Jegyezze meg magának, uramöcsém — szokta mondani, ha valaki hosszú életétének titka felől kérdezősködött —, azért engedett az Isten ilyen nagy kort érnem, mert fiatalságomtól fogva okosan éltem; mértékletes voltam mindenben, de különösen az italban és minden más élvezetben, nem dohányoztam, éjszakázást nem ismertem, az egészségemre mindig vigyáztam !" A mult tavasztól kezdve hanyatlott testi ereje, augusztus 29-én lett ágybanfekvő beteg. Hiába való volt minden segítség. Füstölgő gyertyabél volt már csak élete, mely addig várt a kialvással, míg testi és lelki létének minden egyes atomja lassan-lassan elhalt. Igazán megható volt hallani, a mint — szeptember 6-án újból nagyban rosszabbodván állapota — egyik leánya sírva mondotta: „Jaj! csak a holnapi nap mult volna már el, nagyon félek tőle, mert hetedike lesz s családunkban eddig mindenki oly napon halt meg, melynek dátumában a hetes számjegy megvan (7, 17, 27)". Félelme nem volt alaptalan. A halállal való nehéz és hosszú tusakodás után Kármán Pál is szeptember 7-én d. e. 11 órakor nemes, harmonikus élet után elment a minden élők útján az örökkévalóságba. Legyen áldott emlékezete! Klepp Péter, újvidéki s.-lelkész. KÜLFÖLD. Németország. Az ó katholikusok. Az ó-katholikusok szeptember hó 9—12-ig tartották nemzetközi összejövetelüket Köln városában. Képviselve volt Németország, Hollandia, Svájcz, Északamerika és Ausztria. Az anglikán canterbury-i érseket dr. Perrin püspök helyettesítette, az oroszországi szentzsinatot Lodygensky államtanácsos képviselte. A gyűlés kimondotta, hogy a Bernben megjelenő újságot, mely az ó-katholikusok hivatalos lapja, mindenütt az egész világon terjeszteni fogják. Ezentúl a világgyűlésekre ki-