Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-10-26 / 43. szám

PROTESTÁNS KOLAILAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KALVIN-SZÖVETSEG. Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő: pálóczi Horváth Zoltán dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Kováís István dr., Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre: 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos e^ész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Őszi szomorúság. Gedeon. — Vezérczikk: A városi élet és a kálvinizmus. Bernát István. — Krónika: Egy hét eseményei. — Belföld: A Dunamelléki Ref. Egyházker. közgyűlése. Tudósító. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. őszi szomorúság. „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik ; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat. Most azért mit reméljek, óh Uram? Te benned van bizodalmam." Zsolt. 39.7-8. Odakinn a halál ezerszínű gyászpompája ravatalozza fel a természetet. Idebenn az esti szürkületben titokzatos lánggal lobog az örök tűz egy kicsi kis világa s fellobbanó, el-elalvó lángja az emberi sziv szomorú hányattatását ábrázolja. A fény és árny, öröm és szomorúság örök harcza ez, mikor a lélek magára hagyatva beleolvad az őszi ködbe s elvész a hűvös kékség végtelenségében. Mementó mori! ezt súgja zizegve minden lehulló falevél, erről sóhajtoznak zokogva a letarolt fák s ezt olvassuk az ős/i der ama bágyadtan fénylő könnycseppjein is. melyek a későn nyíló rózsák kelyhének haldokló mélyéből fakadoznak. A karthauziak szomorú üdvözlése fojtogatja ilyenkor a lelkeket. Eötvös szép, jólesően fájdalmas melankóliájából árad valami reánk is, e gyönyörű, ragyogó idei ős? bágyadt fénye mellett. Oh igen, érezzük, van valami titokzatos őszi szomorúság! Elömlik rajtunk valami, a mikor a rengeteget járjuk, vagy elhagyott parkok magányos útjain a lemenő nap vörös fényében fekete hollók károgásait hallgatjuk. Akaratlanul is rabjai leszünk egy nagy egyetemes érzésnek. A mulandóság titokzatos hálójába belekerül a mi lelkünk is és iszunk a reménytelenség sötéten csendes fekete vizéből. S a mikor már nem tudunk többé a varázslatnak ellenállni, az Őszi szomorúság egy megsemmisítő órájában lehull lelkűnkről a reménység minden zöld levele, életakarásának minden szép virága s itt áll a lelkünk is siváran, az Elet nagy magányosságában, elhagyatva. A természet, ez a csodás valami, hatalmába kerít bennünket. Leigáz, összetör. Mert nem akarja tűrni, hogy ne érezzünk vele s hidegen menjünk el mellette, hogy egy más világban élve, föléje emelkedjünk. Pedig a magasabbrendü élet épen ebben áll. A keresztyén élete épen a világnak, a természetnek diadalmas legyőzését jelenti. Nem megvetését, de túlszárnyalását. Nem azt, hogy nélküle és kívüle éljünk, hanem azt, hogy benne és mégis fölötte, vele és mégis tőle függetlenül. Nem azt, hogy ne gyönyörködjünk benne, hanem azt, hogy azt lássuk meg benne a mi isteni. Hogy érezzük, lássuk meg mindenütt, hogy a vestigia Dei, az Isten lábnyomai beszélnek hozzánk az egész természetben. Hogy az ősz „Mementó mori!"-ja ne az öngyilkosság gondolatáig fokozza lelkünk szomorú melankóliáját, ne dobja oda a lelket minden napsugaras kincsétől kifosztva a durva valóság dermesztő hideg őszi szelének, hanem figyelmeztesse a mulandó, de épen azért okos életre: mementó recte vivere! a halálra vezető élet helyett az új élet útját mutatva neki! Hogy ne csak a tavaszt várja sóvárgó lélekkel, de tanuljon meg az ősz- és télben is megnyugodni. Megnyugodni, de nem valami pogány természetfilozófia sztoikus nyugalmával, hanem úgy, hogy megértse az ősz csodás szellemét, az őszi szomorúság fojtogató érzése nélkül; nem a tavasz biztos eljövetelének tudata, de maga az ősz értékének és isteni rendeltetésének, keresztyéni megértésének és felhasználásának segítségével. Szenvedés, mulandóság, halál: gyötrelem, reménytelenség ós megsemmisülés a pogány lélek számára. Az isteni örök végzéseket megértő hívő keresztyén lélek számára pedig csak átmenet, kapu, ösvény egy magasabbrendű világba való bemenetelre. Az ősznek nincs szomorúsága ! Csak az embereknek van! S az embernek választani kell: rabja akar-e lenni a természetnek, vagy fölötte állva megérteni azt ?