Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-26 / 4. szám

az olyan lélekemelő ünnepély,a milyennek a Koháry-utczai unitárius templom f. hó 18-án volt színhelye. A buda­pesti Dávid Ferencz-Egyesület tartotta ott január havi felolvasó-ülését, a melynek mélységesen vallásos és hu­manisztikus alaphangját Perczelné Kozma Flóra adta meg „Andesek Krisztusa" czím alatt tartott felolvasásá­val. A felolvasás kiindulását egy valóban fenségesen szép Krisztus-szobor ismertetése képezte, melyet Soós Vilmos szobrászművész sikerült reprodrukcziójában a felolvasó­ülés közönsége maga előtt látott, s melynek hatalmas méretű eredetije az Andesek egyik kimagasló pontján, 3900 méternyi tengerfeletti magasságban, Chile és Ar­gentína államok határán hirdeti a krisztusi szeretet és az evangéliumi szellem diadalát a mai kor önző érdek­hajhászása felett. A két állam évtizedek óta élt folytonos ádáz ellenségeskedésben, míg végre, mikor a gyűlölködés tetőpontjára hágott és véres háború állott küszöbön: egy apostoli lelkű főpap kezdeményezésére létrejött a végleges béke s a két állam testvéri egyetértését' az is­mertetett szobor pecsételte meg, melyet a fölöslegessé vált ágyúk bronzából öntöttek s mely a két ország ha­tárán állva hirdeti, hogy azok, a kik testvérek a Krisz­tusban, nem gyűlölhetik és öldökölhetik egymást önző, kicsinyes anyagi érdekek miatt. Ugyanez a fenséges alapeszme hatotta át Channinget is, a kinek a háborút kárhoztató és keresztyéni szeretetet hirdető szavai ké­pezték a felolvasás további tárgyát. Midőn végül a fel­olvasó saját egyéni reflexióit fűzte az előadottakhoz, a meghatott közönség teljesen vele érzett s mindenki szíve mélyéből óhajtotta, bár minden ellenséges állam határán ott állana egy-egy krisztusi szimbólum, a mely szeretetre és türelemre intse a Nagy Mester magukról megfeled­kezett tanítványait. A felolvasást Józan esperes imája előzte meg és Hándelnek egy áhítatot keltő műve, me­lyet Krausz Ervin Károly tolmácsolt orgonán, valamint Odry Lehel énekművész mélyen átérzett énekszáma fog­lalta méltó és stílszerű keretbe. B. A. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövet­ség 1913 február 2—4-ig Budapesten vezetői, munkásai és barátai számára tartandó lV-ik országos téli kon­ferencziájának programmja: Február 2., vasárnap. Dél­előtt 10—11. Megnyitó istentisztelet a Kálvin-téri temp­lomban. 11'30—12'30. 1. Isten szeretetének megnyilatko­zásai. Takaró G. 2. Az Izlám. Szőnyi Sándor. Délután 2—3. A K. V. 0. K- gyűlése a ref. főgimnázium könyv­tártermében. 3—5. A természettudományok és a keresz­tyénség. Sebestyén J. 2. A képmutatás. Molnár Jenő. 3. A bibliatamdmányozó kör vezetője. Pongrácz József. 5—6. Imaóra. 8—9'30. A B. E. K. D. propaganda-gyű­lése. Február 3., hétfő. Délelőtt 9—9"30- Áhítat. 9.30— 11"30. 1- Isten szeretetének nagy ellentmondásai. Benkő I. 2. A keresztyén élet lélektana. Dr. Szabó A. 3. A távol kelet vallási változások küszöbén. Vargha T. 11 '30—12. Áhítat. Délután 3—5. 1. Szocziológia és keresztyénség. Sebestyén J. 2. A nemi kérdés. Dr. Csia S. 3. A biblia­olvasó kör vezetője. Megbeszélés. 5—6- Imaóra. 7—9'30. A B. E. K. D. evangélizáló szeretetvendégsége. Február 4, kedd. Délelőtt 9—9"30. Áhítat. 9'30—11'30. 1. Isten szeretetének realizálása életünkben. Forgács 2. Isten erejé­nek megdöbbentő nyilatkozatai. B. Pap I. 3. Szocziális viszonyaink és a pogány misszió. Br. Podmaniczky Pál. 11-30—12. Áhítat. Délután 2—4. Közgyűlés. 4—5'30. 1. A pedagógia és a keresztyénség. Dr. Kovács Lajos. 2. A bün mint mánia. Deme László. 5'30—6'30. Ima­óra. 7—-9'30. Búcsúzó-szeretetvendégség. Az egyes elő­adások között 15 perez szünet. A máskép nem jelzett gyűlések a Lónyai-utcza 4/c. alatti főgimnázium dísz­termében tartatnak. KÜLÖNFÉLÉK. Toronyórák beállításánál figyelmébe ajánljuk a Nadler és dr. Schönfeld hirdetését. Orvosi tapasztalat, hogy a krónikus betegségek­ben szenvedők különösen az ősz beálltával szorulnak a leggondosabb kezelésre és ápolásra, mert a betegségektől meggyöngített szervezetet a természet ebben az évszak­ban pusztítja legkönyörtelenebbül. Jól tudják ezt az orvosok, de érzik a betegek is, a kik a fenyegető veszélyt akként igyekeznek elhárítani, hogy a melegebb évszakok­ban különböző gyógyhelyeken keresik a javulást súlyos bajaik ellen. A most elmúlt nyár azonban annyira ked­vezőtlen volt a gyógyulást keresőkre s az időjárás állan­dóan oly hűvös és esős volt, hogy bizonyára ezren és ezren vannak, a kik hiába költségeskedtek, mert semmi javulást el nem értek. E szerencsétlenek szomorú hely­zetét még inkább súlyosbítja az, hogy a jelenleg ural­kodó gyógyirányok — a melyekről immár bebizonyoso­dott, hogy végzetes tévedéseken alapulnak — tehetetlenül állanak a legtöbb bajjal szemben. A haszontalanul kísér­letező gyógymódok e khaoszából élesen és reményt kel­tően válik ki egy új és eredeti gyógyirány : a hemopátia (vagyis vérgyógyítás), a mely már több ezer betegnél sikerrel alkalmaztatott s eredményei oly kiválók és meg­lepők, a minőket az eddigi orvosi iskola fel nem mutat­hat ! E gyógymód különösen ajánlható: köszvény, gör­vélykór (skrofulózis), aszthma, valamint idült gyomor- és bélbajokban, úgyszintén idegbajoknál, szív-, máj-, vese­ós vérbántalmaknál s némely bőrbetegségnél. Használata által a test egészen új és vegyileg tiszta, egészséges vért kap; a vérkeringés rendbe jön, mi által az összes szervek működése javul s ellenálló képességük emelke­dik. A vérgyógyítás megalapítója és egyedüli művelője dr. Kovács I. fővárosi orvos, a kinek V., Váczi-körút 18. szám alatt van a rendelő intézete. Kókai Lajos czég lapunk utolsó oldalán lévő ál­landó hirdetését egyházi irodalmunk iránt érdeklődők szíves ügyelmébe ajánljuk. Felelős szerkesztő : B. Pap István SZERKESZTŐI ÜZENETEK, O, L. A kiildemenyt vettem, közölni fogom. A. K. A két kis hírnök megérkezett, megemlékezünk róluk. NYILTTER. E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk. f" , . , H B*- és Hófyaffbajaknál, kfttiKvéayaél, «*tikorfctt«ffséfflél, vfrh«»)rtUl és hiinttes bántalm«knál kltttnő haUsü. T«rMéuit«i vA«ment«s savanyavix. K^ktM iiriarTlikwHkiá<MUM i* (Téfjriiirtánkten. e/WHT TSC IfinCT g»lT»tor-forrá»-Táltai«t, SVHvLrEa AuUol Budaptit, V., Rudolfr»kp«rt 8. HA Fái A FF IF ne tétovázzé k » hane m llr\ 1 AJ i\ 1 LJL használjon azonnal = BERETVÁS-PASTILLÁT melv 10 perez alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. Készíti BERETVÁS TAMÁS gyógysz. KISPESTEN. ÁRA 1 KORONA 20 FILLÉR Kapható minden gyógyszertárban. — Orvosok által ajánlva. — Három doboznál ingyen postai szállítás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom