Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-08-03 / 31. szám

és Győrmegye egy részére, Komárom és Pozsony sz. kir. városokra. A vonatnál régi, kedves ismerősünk, Kiss Dániel, alistáli lelkész és Dávidházy János főszolgabíró fogadtak. Ily figyelmesség az érkezőknek mindig jól esik s minket e tekintetben nem nagyon kényesztettek el. És ezt a szívélyességet, előzékenységet, testvéries fogadtatást tapasztaltam mindvégig a gyűlés egészénél is, a mi jelenti egyrészt a lelkek melegségét, másrészt a viendő és várt eszmék iránt való bizalmat. És jelentett még egyebet is, azt, hogy itt az aratásra vállalkozók száma nagy, hogy itt érzik az egyházért való együttes, önzetlen munka szükségét. Iglón, Brassóban, Pancsován (Hertelendyfalván), Felsőbaranyában volt még ilyenben részünk, tehát ott, a hol missziói munka folyik. A mikor a térképet előveszem, s látom az egyházmegye területén a sok missziói pontot, a mikor tavaly felépült a nyitrai templom, az idén avatják fel a pozsonyit és máris tervezgetik a rutkai imaház és paplak építését: ott bizonyos, hogy melegszívű és áldozatkész férfiak állnak az egyházvezetők sorában. Voltunk gyülekezetekben, a hol tízezrekre megy a hívek száma, de a hol ridegséget, gőgöt és közönyt tapasztaltunk, ott aztán nem is nagyon bántja a lelkeket a misszió, mert hát mindenki kálvinista, s úgy vélik, hogy tán a római pápa is az, hát minek is (?) az a missziói munka, akár befelé, akár kifelé. Ez okozza a röghözkötöttséget s a „minek a'!" meg „mán megint" kifakadásokat! Gyönyörű típus ez a dunántúli magyarság, de különösen a komáromvidéki és a csallóközi. A ki sokat jár az országban és együtt lát különféle magyar gyülekezeteket, a különbségeket megfigyelheti és megállapíthatja könnyen az erdélyi, a tiszavidéki, a matyó, az alföldi, a dunántúli, sőt itt is a baranyai, zalai, veszprémi, komáromi stb. típusokat, még az intelligencziában is. És a nyelvjárás? Azok a legömbölyített magánhangzók és elnyelt mássalhangzók az „áltól" (által) a „tisztütetem", „barátsággol", „hódwlás" stb. csakúgy hömpölyögnek a komáromi ajkakról s ez oly kedvessé s ritmikussá teszi a nyelv hangzását. Szóval egy kedves, lelkes, érzésekben nemes gyülekezet előtt hirdethettem a mi, az egyház érdekében való, munkáinkat, czéljainkat és törekvéseinket. A mult számban már referáltam a gyűlés lefolyásáról. Itt csak még egy pár dolgot szeretnék kiemelni. Előadásomban igyekeztem rámutatni az általános alapgondolatokon és vezéreszméken kívül, a gyakorlati kivihetőségekre is, kifejtve azt, hogy a Kálvin-Szövetség nem öncél, hanem szükségszerű, az idők kívánta követelmény, hogy a széttagolt kálvinistákat egységes nagy táborba sorakoztassa az egyházért való munkára. A gyakorlati kivitel tekintetében a felsöbaranyai alakulás lebeg szemem előtt példaképen, s azt hiszem, méltán vehetjük mintának is. Ehhez képest a főszempontokat kb. így lehet felállítani a lelkészértekezleteknek Kálvin-Szövetséggé való átalakulásánál: 1. Oly vezetőket választani, a kik komolyan és kitartóan vállalkozhatnak az ügyvezetésre. 2. Bevezetni a havi vagy kéthavi összejöveteleket, határozott, céltudatos programmal, a melyen jól elkészült előadók a helyi viszonyok szerint szükséges és az életbe keresztülviendő egyházi és társadalmi tárgyakról tartsanak előadást hozzászólásokkal. 3. Rendszeresíteni a csereprédikácziókat és sűrű érintkezést tartani fenn az egyházak között. 4. Egyházmegyei olcsó néplapot teremteni, a miben azokról kell írni, a mik a népélettel összefüggenek és ismertetni a helyi egyházak ügyeit, adakozásokat stb. 5. Lehetőleg érintkezést tartani fenn a központtal, a mi legczélszerűben a Szövetség lapja útján történhetik, s ezért kívánatos, hogy minél több egyház, a presbitériumok, a lelkészek, világiak, gazdakörök, szövetkezetek stb. megrendeljék e lapot, s annak útján értesüljenek a fennforgó mozgalmakról, vezéreszmékről, czélokról, törekvésekről. 6. Mennél többeket vonni be a tagok közé. Talán ezt kellett volna első helyen említenem, de ott, a hol a szervező-bizottság oly lelkesen ajánlkozott erre, ott tisztában van mindenki azzal, hogy ez a kiindulópont. Ide is iktatom azoknak neveit, akik a taggyüjtésre szívesek voltak vállalkozni, s a munkát és szervezést ezzel megindítani: Tóth Kálmán esperes, Gyalókay László lelkész főjegyző, Boross Kálmán kamocsai, Balogh Elemér pozsonyi, Beke Kálmán ekecsi, Fekets Sándor nagymegyeri, Fövenyessy Pál ruttkai, Gálffy Géza felsőgelléri, Mórocz Mihály ógyallai, Rácz Elemér magyarsoóki, Sedivy László nyitrai, Soós Károly bucsi, Szinay Sándor dióspatonyi, Tóth Zsigmond nagymadi, Udvardy Gyula madari, Vargha Sándor komáromi lelkészek, Dávidházy János főszolgabíró, Kiss Gyula dr., MoKácsy János dr., Tóth József dr. ügyvédek, Kovács Alajos negyedi és Mészáros Dénes nemesócsai tanítók. Ez a szervező-bizottság egyúttal a Falusi Szövetségek megalakítását is megindítja, s erre nézve ajánlottam azt a módot, hogy a falu népét kor, nem és érdekeltség szerint legczélszerűbb alosztályokba sorozni s a munkamegosztást keresztülvinni. így lehet a lelkésznek rövid idő alatt vezetőket és titkárokat nevelni. Az alosztályok kb. ezek lehetnek: 1. vasárnapi iskolások, 2. konfirmandusok, 3. ifjak, 4. nők (leányok, asszonyok) alosztálya, 5. énekkar, 6. gazdakör. így lehetne egyházmegyénként és községenként a szervezést keresztülvinni s hisszük, hogy Komáromban rövid idő alatt meg is történik. Ott, a hol oly színvonalon álló, haladó elnökség áll az egyházmegye élén, a hol Tóth Kálmán esperes, elfoglaltsága daczára, a szervező-bizottságban maga is részt kér, a hol Kálmán Rudolf főgondnok nyitotta meg a névsort az alapítótagok közé való belépésével, a hol pl. a 80 éves csallóköz-aranyosi lelkész, Czirok János az elsők között írta be nevét a tagok közé, a hol annyi agilis ifjú lelkész