Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-07-27 / 30. szám
PROTESTÁNS EGYHAZIESI Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX., Ráday-utcza 28., a hova a kéziratok, előfizetésiéshirdctési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KALVIN-SZÖVETSEG. Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő: pálóczi Horváth Zoltán dr. Belső munkatársak : Böszörményi jenö, Kováts István dr., Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenö. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolezad oldal 5 K. TARTALOM. Az Elet Könyvéből: Élet a halálban. Juhász Sámuel. — Vezérczikk: A vasárnapi iskolák világkongresszusa. Dr. K. I. — Krónika: Durva kirohanás. — Iskolaügy: Egyéniség, személyiség. Elekes Imre. — Tárcza: A Presbiteri Világszövetség aberdeeni zsinata. Y. Dr. K. I. — Misszióügy: Belmissziói értekezlet Péczelen. Custodius. — A lupényi ref. templom képe. — Szocziális ügyek: Gyakorlati pályák if|aknak. Gazdasági háziipari tanfolyamok, — Külföld: Liverpooli levél. Megyercsy Béla. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Pályázatok. — Hirdetések. Az Elet Könyvéből. Elet a halálban. „Jövevény vagyok e földön." Zsolt. 119.19. „ Valódi természettudós sehol sem tud a teremtés titkainak ismeretébe úgy behatolni, hogy észre ne vegye az Isten ujjait" (Boyle Róbert). Hol élet van, mozgás, változás, ott Isten keze hat. Az élet szakadatlan változásait Isten hatalmas karja forgatja. Isten kezére néznek mindenek és futnak a czél felé. Czél: a halál. Örök enyészet sötét ölébe hull minden élet. Nézd a rózsát. Virágzik, aztán elszáll illata. Hallgasd csak! Milyen éde? . cseng a néma erdőn a madarak csacsogó éneke. De ;n hallod, nem érzed ki belőle a panaszt? Fájdalmas énekével dalát siratja, mely immár elnémul örökre. így élünk mi is. v Az élet mellett ott van a halál" (Madách; Az ember tragédiája). Minden pillantásunkra egyet lép felénk útján a halál. Nézzünk szeme közé I Három álláspontról nézhetjük. A művelődéstől távol álló emberek a legtermészetesebb természeti rendnek tekintik a halált. Élnek öntudatlanságban. A mint a virág él, mert rácsókol a nap és harmatban fürdeti a hajnal, de önmagáról semmit nem tud: úgy nem gondolnak soha ez emberek körülményeikre, személyiségükre. Csak élnek, mert dobog a szívük és ereikben kering a vér. Es meghalnak, mert a szívük dobogása megszűnt és ereikben a vér megfagyott. De nem gondolkoznak sem az életen, sem a halálon. Az élet nem örvendezteti őket; a halál nem veri le nagyon. Hisz nagy értéket nem látnak az életben, természetes hát, hogy nagy veszteséget a halálban sem éreznek. Ezeknél nem rettenetes, hanem természetes a halál. A ki volt falun lelkész, az ismeri a természet gyermekeinek e rendíthetetlen közönyét. A gondolkozók már nem olvadnak így bele a természeti változásokba, hanem föléjük szárnyalnak. Nem rabszolgái; urai a természeti jelenségeknek. Különválnak a természettől és az önmaguk sajátos, külön világában élnek. Ezek ellenséget látnak a halálban. És méltán. Mert érzik, tudják, hogy a szellemi élet magaslatára csak úgy emelkedhetnék, ha a sírba hullt emberöltők szellemi kincsét; munkáját, — ezt a hatalmas szellemi s erkölcsi világtőkét magukévá teszik. De csupán e tőke átöröklósére is csaknem rövid egy emberélet. Pedig szellemünk öntevékenységbe, munkába csak ez átöröklött kincsekkel léphet. És végre, ha átvettük elődeink szellemi kincseit: magunk nem alkothatunk semmit, mert már fojtogat a halál. Bizony a rideg értelem méltán kiálthatja: „Borzasztó érzés, hogy az embernek mindene semmivé lesz!" (Pascal.) Most lelkünk nyugtalan lesz. Hiába szakad el a természettől, hiába él sajátos, külön világában: óh, az a „vég" rettent. Az értelem nem nyugtatja meg sőt háborítja. És e f rettentő 9 véga -ge 1 szemben sajátos, egyéni, benső világunk — mit átvirrasztott, sápasztó, hosszú éjszakákon életünk végére felépíténk — nem kárpótlás. Ha kondul az óra: az már másé. A halálban csak egy vesztes, az „Enu . Az emberiség legnagyobb gondolkozói az Elet és Halál e kínos vívódásából, ebből az égető, emésztő tűzkeresztségből izzanak az emberiség hithőseivé. (Lásd Tolsztoj, Pascal stb. életét.) Itt a nagy fordulópont, mikor az ég megnyilatkozik és a mennyei hang a földre cseng; mikor lényünk minden paránya az örökkévalóság titokzatos rejtelmei után reszket; mikor a honvágy, az Isten után való vágy megragad. Szemeink megnyílnak és a halálban látjuk az életet. A sok földi csapás, vereség, szenvedés megtanít erre az örök igazságra: szenvedéseinknek van áldása. Ott ragyog, csillog a halálban, mint elrejtett drága gyöngy. A halálban, mely idegenből haza hív. Most már megnyugszunk. Nem azért, mert változhatatlan természeti rend a halál, hanem, mert kegyelmes isteni végzés és vezetés. Halál