Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-07-20 / 29. szám

A név tekintélyével szemben az igazságosság tekintélyét állítom az elfogulatlan olvasó elé. Két régi füzet adott alkalmat — most — dr. Bernát István [úr támadására. Aczél Gáspár „Szabadkőműves titkok" czímű füzetét csak úgy ismerem, a hogy dr. Bernát István úr. Abból a kritikából, a mely e füzetről a Protestáns Szemlében megjelent. Nem lehet tehát czélom, hogy Aczél Gáspárt védelmezzem. De nem hallgathatom el azt a benyomásomat, hogy Aczél Gáspár, úgy látszik, nem felejtette el, hogy van olyan keresztyén egyház, a mely ál Izidorféle dekretalen épitette fel a maga hatalmát, tömérdek gyűlölséget árasztott az emberekre, tenger vérrel öntözte meg a földet, bűnbocsátó czédulákat árult, lourdesi csodákat gyümölcsöztet, vallásos ábrándok csinált virágaival hinti tele a lelkeket és Liguori-morállal széles útra tereli a békességkívánó szíveket. Nem ismerem Aczél Gáspár munkáját, nincs reá egyéb mondanivalóm, csak az, hogy hű ragaszkodással Krisztus tanításához és Kálvin szelleméhez, azoknak, a kik a békét jobban kívánják, mint a hajszát, ajánlom, hogy olvassák el Máté evangéliuma XVIII. 15—17. verseit. Nem nehéz megállapítani, hogy dr. Bernát István úr vagy egyáltalában nem olvasta, vagy csak felületesen olvasta a „Bibliás szabadkőműves" czímű füzetet. Mert ha komolyan elolvasta volna, akkor az Ő közismert igazságszeretete megóvta volna attól, hogy a közvélemény asztalánál azt állítsa, hogy Paulus „maga is hajlik azok felé, a kik ellenségei a vallásnak", hogy „ritkán jelentkezik nála az evangélium erejének igaz értékelése" és „a keresztlevelet sem tartja sokra". Ha olvasta volna a füzetet, megtalálta volna ezt a vallomást: „Krisztus minden bölcsnek legbölcsebb tanítómestere, minden tisztának legtisztább példája. Nekem több a tanítómesternél, értékesebb a példánál: békességre, boldogságra és lelki tisztaságra, üdvösségre vezérlő testvérem, a ki szívembe oltotta az istenfiúság tudatának felmagasztaló szépségét, erejét és bölcseségét." Mi tehát a bántó? A hitről való apostoli felfogás, a tudománynak keresztyén értékelése, a hazaszeretetnek erőforrásként való feltüntetése, a Keresztelő Jánosról szóló himnusz, a békességnek magasztalása, a munkáskérdésnek az evangéliumi szeretet világításába állítása, vagy a róm. kath. papoknak komoly, szeretetteljes védelme? A „Galilei-Kör" a bántó és a „Világ". Bizonyos-e, hogy ez a kettő a szabadkőművesség alkotása? Az a bizonyos, hogy egyik sem a szabadkőművesség alkotása s hitünk jövőjének védelmezője mégis csak ezt a kettőt veszi észre és nem látja meg a mentőegyesületet, a szabad líczeumot, az Erzsébet-népakadémiát, a gyermekligát, a nyomorék gyermekek otthonát, az országos anya- és csecsemővédő egyesületet, az ingyen kenyér bobját, a rabsegélyző egyletet, a szegény főiskolai hallgatók ingyenasztalait, a nemi betegségek ellen és az alkohol romboló hatása ellen küzdők táborát, a szünidei gyermektelepeket stb., pedig ezeknek a kőművesi alkotásoknak munkái iránt is érdeklődhetett volna. Mit szólnánk ahhoz, ha valaki abból, hogy néhány magyar ref. lelkész a köztársasági pártnak tagja, azt a következtetést vonná le, hogy a reformátusság a forradalom fészke, ha nem venné észre, vagy czélzatosan elhallgatná azt a tömérdek áldást, a mit a kultúra és humanizmus terein a mi egyházunk hintett széjjel az emberek között? Bernát István úr azt állítja, hogy Paulus a keresztlevelet nem tartja sokra. Ez az állítás élénk bizonyítás a mellett, hogy nem olvasta el a „Bibliás szabadkőművest". Még azok is, a kik nem aggódnak az emberiség jövőjéért és a kikre nézve közömbös, hogy milyenné lesz a múltjánál s a szellemi és erkölcsi értékeinél fogva nagyra hivatott kálvinista egyháznak jövendője, ijedten látják a szabadság- és világosságfojtogató klerikálizmusnak terjedését. Emlékezzünk arra, hogy a magyar kultúra irányításának helyén, a középiskolai tanárok kinevezésénél arra is súlyt fektettek, a mint ezt sokan panaszolták, hogy a kinevezést kérőnek keresztes-e a keresztlevele. Nekünk rosszul esett, ha akkor a keresztlevél szerint értékelték az embereket. S ha ily körülmények között mondja azt Paulus, hogy : „ha a sötétköntösü és lelkű lovag, a klerikálizmus nemzeti színűre festi magát, vigyük át szívünkből a köztudatba, liogy az egyénnek s a nemzetnek boldogságot az a szeretet ad, a mely személyválogatás nélkül ölel magához mindenkit s az embernek erkölcsi értéke s nem pedig a keresztlevele felől tudakozódik", — ezt elfogulatlanul senki sem tarthatja a keresztlevél kevésre becsülésének. Ha annak tartaná, akkor jó lesz élénken kiáltani tüzet a cserkészek ellen és megakadályozni ennek az értékes mozgalomnak hódítását, mert a cserkészek törvényének 4. pontja arra kötelezi a cserkészt, hogy: „tekints minden cserkészőrszemet édes testvérednek, bármely nemzethez, társadalmi osztályhoz, vagy felekezethez tartozzék is az". „Az alkotmányos élet védett hajlékába s a kultúra derűs, enyhelevegőjű csarnokába kívánjuk testvéri kézzel bevezetni azokat, a kiket e hajlékokon kívül a jogtalanságnak és kultúrálatlanságnak vihara ver." Ez fejezi ki a Bibliás szabadkőművesnek a népjogokról és a népművelésről való felfogását. Volt egy kimagasló alakja a mi közéletünknek. Egyházunk és hazánk iránt való szeretetben s e kettőnek jövőjéért való aggódásban dr. Bernáth István úrnál nem kisebb. Bánffy Dezső báró. Zászlós "úr volt előbb, azután zászlóvivője népünk jogának. Az elfogulatlan történet ítélete oda fogja állítani Bocskay mellé. Én már most is ott látom. Kálvinista volt, magyar volt a javából és a választójog általánosításának nemcsak hive, hanem apostola volt. Azonban ennek a kérdésnek megvitatására e lapnak szűk keretei nem alkalmasak. De arra minden esetre alkalmasak, hogy kifejezésre jusson bennük az a felfogás, hogy minden meggyőződés, a mely az embert önzetlen munkára lendíti, tiszteletreméltó. A népoktatásnak kötelezővé, ingyenessó és államivá tétele kétségtelen, hogy nagy meggondolást igényel. Nem olyan könnyű kérdés ez, a melyet a tekintélynek egy odavetett mel'ékniondatával el lehetne igazítani, hogy azt