Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-06-29 / 26. szám

eredmények pedig, a melyeket a választójogot megadó államokban a nők elértek, csak elismerésre ós tiszteletre méltó. Mert hiszen igaz lehet az a vád, hogy a nők politikailag még éretlenek. De ma majdnem ugyanilyen mértékben éretlenek a férfiak is mind a mellett, hogy évezredek óta ők tartják kezükben a hatalmat. Nagyobb kérdés tehát az, hogy vájjon meghozza-e egészséges gyümölcsét az a mozgalom, mely a szó legszorosabb értelmében véve általános választójogot akar minden nagykorú férfinak és nőnek egyaránt? Vájjon egyáltalában képes volt-e a múltban, képes-e a jelenben, képes lesz-e a jövőben a tömeg, a nép önmagát kormányozni ? Vájjon nem helyesebb lenne-e a választójogot tov-ábbra is privilégium gyanánt fenntartani s azt az örök emberi ösztönszerű hajlandóságot, hogy a kisebbség, a kevesek, a kiválasztott jobbak kormányozzák a többséget, a tömegeket, a jövőben is érvényesíteni? Erre a kérdésre azonban itt nem adhatjuk meg a feleletet. Annyit azonban megjegyezhetünk, hogy akárhogy is alakul a választójog általánosításának kérdése, a nők bizonyos mérték szerint való bevonása által roszszabbodni semmi esetre sem fog sem a politika, sem a társadalmak helyzete. S ha elgondoljuk azt, hogy a nők már eddig is a legtitkosabb utakon mily elképzelhetetlen befolyást gyakoroltak a századok folyamán a nemzetek politikai életére, akkor nincs miért aggódnunk annál a gondolatnál, hogy mindezt a befolyást ezután majd nyilvánosan, tehát nagyobb felelősséggel fogják gyakorolni. Természetes, hogy a túlnyomóan klerikális államokban a nők nagy mórtékben való befolyásolhatósága és inkább konzervatív hajlandóságánál fogva ebből nagy bajok is származhatnak. Ezeknek a megakadályozása azonban már a gyakorlati kultúra feladata. Erkölcsi szempontból pedig nemhogy nem fog veszteni a nő azáltal, ha a nemzetét érdeklő nagy problémákkal komolyabban foglalkozik, sőt ezer dologban új utat fog vágni, egy sereg férfi-igazságtalanságot meg fog szüntetni s mindenekfölött szolgálni fogja a nemes, önzetlen, tiszta szeretet és fenkölt idealizmus ügyét, a melyre a nőket szívok gazdagsága, minden szép és nemes iránt való spontán lelkesedésük egyenesen predesztinálja. Lehet, hogy őket is félre lehet majd vezetni, lehet, hogy impresszionizmusuk néha kicsinyessé teszi majd őket a nagy dolgok vizsgálatában. De ez mind csak kivétel lesz a szabály alól. A szabály pedig az, hogy a női lélek örök rendeltetése épen az, hogy mindenben és mindenütt a felemelő, a megtisztító, megnemesitö erőt jelképezze az emberiség küzdelmében, haladásában, fejlődésében 1 Ezt a dicsőséges szerepet töltötték be a nők a családban, a társadalomban, öröktől fogva. A férfi életében pedig a női lélek mindig „a vigasztaló s mosolygó géniusz" volt — ha igazán megtudta érteni női hivatását. Mert ha szimuláczió között volt is sokszor az emberiség, soha sem ismerte el azt, hogy a rombolás a nő igazi szerepe és rendeltetése. Oh, hát ha minden vonalon, az élet minden viszonylatában csak a jónak, a szépnek és igaznak volt a nő örök gondviselője, Vájjon egyedül csak az élet és társadalom legnagyobb problémáival szemben lenne a szerepe veszedelmes és bénító ? De ne bölcselkedjünk tovább. Inkább állapítsuk meg, hogy ez a lefolyt budapesti kongresszus méltóság, színvonal dolgában valóban gyönyörű volt. Az a csodálatos önfegyelmezés, a mellyel az a két—háromezer nő figyelt, jegyzett, hallgatott, vagy felszólalt, a legnagyobb elismerést válthatta ki minden egyes elfogulatlan szemlélőből. Kár különben, hogy olyan kevés férfi volt jelen az üléseken. Néhány r. katholikus papon kívül a nők választójogáért küzdő magyar férfi-liga tagjai lézengtek itt-ott gyéren a sorok között. Protestáns papjaink közül alig láttunk valakit. Vidékről csak Földváry László bátyánk nézett be néhány pillanatra Váczhartyánból, de úgy látszik, ő is hamar megelégelte a fárasztó figyelést a Vigadó gyönyörű, de rossz akusztikájú termében. A nőkérdés nálunk Magyarországon ezekután bizonyára még hatalmasabb lesz. Szükség tehát, hogy az egyházak is foglalkozzanak vele. Papjainkat pedig, ha más nem, száz és száz özvegy papné és papleány szomorú sorsa indítja a modern női élet problémáinak megismerésére. Hiszen tele vagyunk a pathetikus kijelentésekkel, hogy a jelen, a jövő nemzedék sorsa, szóval minden, a feleségek és anyáktól függ. Tessék tehát végtelen nagy figyelmet fordítani azoknak nemcsak anyagi helyzetére, hanem még inkább lelki életére ós gondolkozásmódjára. Mert ha nemesen gondolkozik a nő, egészen nyugodtak lehetünk affelől, hogy még a szavazatjoga is százszor többet fog érni, mint az alkoholista férfiak durva és önző lelkű százezreié ! De a női lelkes idealizmusra nevelni csak úgy lehet, ha valóban komolyan foglalkozunk vele. Az egyházakra óriási felelősség vár ezen a téren. A melyik egyház megérti ezt a figyelmeztetést, biztosítani fogja magának a jövőt. Sebestyén Jenő. BELFÖLD. Egy nap Kilitiben. Rövid időre kiszakadni a lármából, az élire állított küzdelmekből, az érzések, a gondolátok anarchiájából : „nagy és szép gondolat". Maga a tavasz is erre hangol. A közvetlen közelben az egymással szemben álló ellentétek útját állják az emelkedésnek, a nagyobb távlatok felismerésének, már pedig e kettő reánk nézve annyiban fontos, mert czólunk, rendeltetésünk tekintetében ez az a mi eligazít. A kiliti-i szíves meghívás idejében jött. Mit igért? Szép napot ott kint a Balaton partján és szép napot azok között, a kiket szebb ideák hoznak együvé. így össze lehet kötni a hasznost a kellemessel, a mire már egy régi poéta is figyelmeztetett egykoron, rámutatván, mily üdvös dolog „miscere utile dulci".