Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-19 / 3. szám

tített képes előadásokat tart a magyar protestántizmusról, legközelebb az egyetem aulájában Magyarországról. Februártól kezdve a „Semaine religieuse" számaihoz mellékletül magyar egyházi férfiak életrajzát adja. Adakozik, gyűjt szegény magyar egyházak és belmissziói egyesületek segélyezésére. De ki tudná mindazt még felsorolni, a mit értünk — mondhatnám — titkon tett és tesz. Pár szóval még arról a kirándulásról emlékezem meg, a mit együtt a nagy, szürke neucháteli-tó partján, meghúzódó hasonnevű városkába tettünk. Czélunk a magyarországi egyházi viszonyok megismertetése, az érdeklődés felkeltése és a neucháteli „Société de Secours religieux pour les Protestants disséminés" erkölcsi és anyagi támogatásának megnyerése a Budapesten tartandó franczia istentisztelet részére ... A czélt, azt hiszem, fényesen elértük ... Itt láttam igazán munkában Claparéde Sándort . . . Bámulhattam tájékozottságát minden egyházi és nemzeti ügyeinket illetőleg. S még jobban bámultak a jó öreg neucháteli lelkészek, mikor egy r. katholikusnak kikiáltott messze keleti országról kiderült, hogy négy millió protestánst számlál. Ámulatuk, érdeklődésük folyton nőtt a theológiák, theológusok, egyházak, lelkészek, amerikai fiókegyházak stb. itteni fogalmak szerint horribilis számainak hallatára . . . így most már Neuchátelben is felfedeztek bennünket. Claparéde Sándor újból felgyújtotta egy helyen az érdeklődés és szimpátia lángját a magyarok, magyar protestánsok iránt . . . És miért e szeretet, miért ez áldozat miértünk magyarokért e svájczi férfi részéről'? E kérdésre feleletül alázkodjunk meg Az előtt, a ki úgy szerette á magyarokat, hogy messze idegenben egy nagy lelket egy gyengéd 110 végtelen szeretete által hozzánk csatolt . . . S most e férfi életének e legdrágább kincsét vesztette el ... s mialatt e veszteséget mi is siratjuk, ne felejtkezzünk el róluk, sem az értünk folyton munkálkodó előröl, sem arról, a ki „meghalván is él". Bilkei Pap Lajos. Svájcs. Erzsébet-kápolna. Néhány évvel ezelőtt Genf városában bizottság alakult, hogy a szerencsétlen véget ért Erzsébet magyar királyné emlékezetére Genfben kis templomot emeljenek. A bizottságban legnagyobbrészt róm. katholikusok voltak. Élén Blanchard lelkész, állott, a ki minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a szükséges összeget előteremtse. Utánjárására a város igen jutányos áron telket bocsátott a nemes czélú társaság rendelkezésére. Csak az volt a baj, hogy a szükséges pénzöszszeg igen lassan folyt be, daczára minden erőfeszítésnek. Nem maradt más hátra, mint elejteni az egész tervet. Ujabban mégis elhatározták a hívek, hogy egyik kápolnájukat átengedik a kegyeletes emlékezet czéljára. Blanchard lelkész tudomására hozta a városnak, hogy most már nincs szükségük telekre és kérte a hatóságot, hogy a megvásárolt földdarabot a vételáron vásárolja vissza. A város az ajánlatot elfogadta. Imahét. Genfben január 5-én kezdették meg az imahetet, mely január 12 én végződött. Az evangélikus világegyesület megbízásából egy szűkebb körű genfi bizottság rendezi a kegyes összejöveteleket az egész hét folyamán a különböző templomokban. A záró istentiszteletet a Madeleine-templomban tartották, mikor is az ájtatoskodó tömeg úrvacsorában is részesült. Ezen a napon három lelkész is prédikált, kettő franczia nyelven, egy pedig németül. Japán. lokonami japán belügyminiszternek az a legújabb terve, hogy az országban levő három legnagyobb vallásfelekezet képviselői közös konferencziára jöjjenek össze. Ez a három felekezet: a buddhizmus, sintoizmus és a keresztyénség. A miniszter azt vallja, hogy a vallásnak együtt kell haladni az állammal, hogy együttes erővel működjenek a népesség boldogítására, anyagi és erkölcsi erejének fejlesztésére. Nem szükséges, hogy e háromféle vallás egybeolvadjon, nem szükséges ebből a háromból egy negyediket alkotni. Maradjon meg mindegyik az ő jelenlegi formájában, csak fogjon össze a közös czél elérésére. Ajánlja azonban a miniszter, hogy a buddhizmus és a sintoizmus a modern kor haladásaival lépést tartson és hogy a keresztyénség ne zárkózzék el a japán nép nemzeti sajátságainak respektálása elől. Arra törekedjék a keresztyén vallás, hogy a nép lelkét megértve, közelebb férkőzzék hozzá és akkor a kívánt hatás nem is fog elmaradni. Nagybritann ia. Fiatal leányok veszedelme. Evenkint legalább is 1300 fiatal német leány megy London városába. Némelyek azért sietnek a nagy világvárosba, hogy ott szerencsét próbáljanak, mások meg azért, hogy ott az odahaza elkövetett hibáikat jóvátegyék. Egy londoni hölgy nemrégiben így nyilatkozott a sajtóban: Ezek a leányok legnagyobbrészt nem bírják az angol nyelvet, nem ismerik a londoni és általában az angol szokásokat, kevés pénzállománnyal rendelkeznek. így érkeznek a nagy városba, arra szá mítván, hogy ott csakhamar segítő kezekre akadnak. Egy, különben kiváló szakácsnő, a ki sokáig hiába keresett alkalmazást, félig-meddig halálra éhezve, a minap a rendőrség kezébe jutott. Egy másik 15 éves leány egész éjen át az utczán barangolt, még éjjeli szállásra se jutott pénze és kora reggel becsöngetett egy házba, hogy adjanak neki legalább egy pohár friss vizet, mert tönkre megy. Étel-ital nélkül az utczán barangolni, ez nem vezethet jóra. Az ilyen leánynak nem sok kell, hogy elbukjék. Az angolok ugyan gondoskodnak róluk, külöu vasútállomás-misszióik vannak, hogy a megérkező fiatalokat útbaigazítsák, álláshoz segítsék. Ezek valóban sok jót művelnek, de mindent nem tehetnek meg, mert az érkezők száma igen tetemes. Figyelmezteti a czikkíró angol hölgy a Németországból beözönlő fiatal leányokat, hogy ne nagyon bizakodjanak a jövő boldogulásban.