Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-06-29 / 26. szám

nelmi és irodalmi ismeretek párosulnak ebben a pár sorban a munka megbecsülésének gondolatával s a vallásos és hazafias érzésekkel. De lássunk egy másik pontot. Lőcse és Késmárk leírásában ezt a jellemzést találjuk: „Lőcse már régen is inkább az arisztokráczia székhelye, a vármegye dzsetryközpontja, Késmárk a kereskedelem góczpontja és a polgárság védbástyája volt. Ez ellentét most is nyomokat hagyott. Lőcsén a jómódú nemesség szépségre is törekedett és így műemlékeket is hagyott reánk ; a késmárki polgárság inkább a reális szolidságot nézte, a melyre százados küzdelmeiben nagy szüksége volt, ezért csak erős falakat, úgyszólván ledönthetlen kőházakat hagytak itt reánk a régibb századok. Késmárk, mint kereskedő- és gyárváros sem megvetendő. Erről mi is meggyőződtünk szövő- és himző gyárának megtekintése által. El se tudtuk képzelni eddig, hogyan készülnek azok a csodás szövetek és batisztek, a melyeket a kirakatokban annyiszor megbámultunk." Vájjon felnőtt, gondolkozó férfiak nézték-e ilyen nyitott szemmel e két szepesi várost ottjártukban ? De lássunk egy újabb részletet, a mely a straczenai völgyben való megfigyelésről szól. „Gazdagodott ismeretünk — írja — néprajzi viszonyok megismerése által is. Azokkal az apró czigány és tót csemetékkel elegyedtünk beszélgetésbe, kik ott laknak sziklákba vájt kunyhóikban s egyebet sem tudnak magyar nyelvünkből, mint krajczárt kérni. Igazán szomorú látvány az a sok rongyos kis gyerek, kik örökös műveletlenségre kárhoztatva, lépten-nyomon az útazó elé kerülnek. A mikor rettentő elhanyagoltságukban ott láttam őket, az a gondolat ötlött az agyamba, nem a mi bününk-e, nem a mostani magyar társadalom büne-e ezeknek a szerencsétlen teremtéseknek a sorsa ?" Bizony a mi bűnünk az s ha ilyen szocziális érzékű nők sokan lettek volna, mint ez a kis baronessz, akkor ma nem kellett volna törvényt hozni „a veszedelmes kóborlók ellen". Nem fűzök több kommentárt ehhez a mélyen járó kis felolvasáshoz, csak azt lássuk meg belőle, hogy a már fennálló miskolczi, debreczeni, szatmárnémeti felsőbb leányiskoláink, a kiskúnhalasi, pápai, hajdúböszörményi és marosvásárhelyi polgári leányiskoláink mellett nagy szükség volt, sőt égető szükség egy ilyen intézetre, mint a Baár-Madas. Az egyházias érzés, az öntudatos vallásosság hanyatlásának, a néppel való nemtörődésnek s a hazafias érzés csökkenésének főokát a külföldi nevelőnök s az idegenszerű nőnevelés hatásának lehet egyenesen tulajdonítani. Ezért arra kell törekednünk, hogy a Baár-Madas iskola a villányi-úti megvásárolt közel két holdas telken minél hamarább felépüljön, hogy a módosabb osztályok leányait mennél szélesebb körben vonzza magához. Szükséges lesz a most megnyíló VI. osztályon kívül még két osztállyal, t. i. háztartási iskolával és továbbképzővel is kibővíteni, hogy az itt nevelt leányok igazán, mint teljesen kiképzett nagy leányok léphessenek az életbe. A mikor aztán a Baár-Madas iskola növendékei, mint nagyleányok, mély és öntudatos vallásos érzésekkel telítve, a korunk kívánta műveltség minden ágában jártasan, a családias ós házias nevelés erősségeivel, a magyarságért égő szívvel visszatérnek a család körébe, bizonyos, hogy elsősorban átalakítják már a családi kört is s ha mint feleségek és úrnők elfoglalják helyüket •• akkor kezdődik a magyar kálvinista egyház újabb fénykora. Ez az én hitem és mély meggyőződésem! (phz.) TÁRCZA. A Presbiteri Világszövetség aberdeeni zsinata. I. A magyarok útja Aberdeenbe. Mindannyiunknak élénk emlékezetében él még a Presbiteri Világszövetség keleti ágának két év előtti magyarországi látogatása. Úgy éreztük mindannyian, hogy ezt a látogatást viszonoznunk kell angol nyelvű testvéreinknél. Kiváló alkalom gyanánt kínálkozott erre a Presbiteri Világszövetségnek f. hó 18—27-ig a skótok szép gránitvárosában, Aberdeenben tartandó tizedik zsinata, hova a világ minden részén működő, presbiteri alapokon nyugvó református egyházak elküldik követeiket. A világ különböző tájain lakó testvéreinkkel ez lesz az első nagyobb hivatalos találkozásunk. Az eddigi zsinatok egyikén-másikán jelent meg egy-két magyar kiküldött: nagyobb küldöttség azonban most jelenik meg először a presbiteriek zsinatán. A Kálvin-jubileumi ünnepségeken is jelent meg már nagy magyar küldöttség, ámde az nem hivatalos gyűlés, hanem a kegyelet, a tisztelet, a hálaadás lélekemelő ünnepe volt. A külföldi hitrokonainkkal való testvéri összeköttetés szálait gondos szeretettel szövögető Kálvin-Szövetség vezetősége átlátta ennek a találkozásnak óriási fontosságát, azért fokozott buzgalommal fáradozott azon, hogy a költséges és fáradságos úton való részvételre a konvent két hivatalos kiküldöttén kívül másokat is rábírjon. Fáradozásainak meg is lett a kívánt sikere. Tizennyolcz tagú magyar küldöttség fogja képviselni egyházunkat az aberdeeni zsinaton — bár csak nyolcz szavazat illeti meg a magyar ref. egyházat hivatalosan. Ú trakelés. A résztvevők közt örömmel láttunk többeket a genfi úton is résztvettek közül, melyet szintén Szövetségünk rendezett. Még nagyobb örömünkre szolgált azonban az a fölemelő hír, hogy három résztvevőnek saját gyülekezetük födözi az úti költségeit. Nemcsak a hűséges pásztorok iránt tanúsított hála megkapó megnyilatkozása tölthet el mindnyájunkat igaz örömmel, hanem még inkább az a tudat, hogy Isten kegyelméből immár odáig jutottunk, hogy falusi gyülekezeteink is kezdik érezni annak